8. fejezet Követ?

Him Chan pov:

Ahogy a hangárban dübörögni kezdett a zene a testem szinte magától kérte hogy mozogjak. Sunny egy hordó tetején ülve lógatta a lábát és figyelt. Annak ellenére,hogy nem táncoltam sokat ,menőnek éreztem magam és Sunny mosolya és a taps,amit kaptam,az is alátámasztotta.
- Szóval ez a hobbid?
- Ühm… - pattantam fel a mellette lévő hordóra.
- Ezt nem gondoltam volna,de nagyon menő.
- Ez most bók volt? – sandítottam rá fél szemmel.
- Ha egyszer már annyit szekállak és a barátom is vagy elméletben,muszáj valami jót is látnom benned.
- Nekem is kellene? – engedtem meg magamnak egy fél mosolyt,de csak szúrós tekintettel nézett rám,majd az órájára pillantva leugrott a hordóról.
- Aigooo! Elkéstem! Vigyél haza! –Az autóhoz szaladt és már onnan kiabált.
-Pali-Pali! Ne matass már annyit!
- Jól van,be kell zárnom a hangárt! –futottam a kocsihoz.
- Ahjumma!Azonnal ott leszek,kérem ne rúgjanak ki,még ma megcsinálom! Ígérem gyors leszek. –magyarázta kétségbeesetten a telefonba. – Tudom,hogy a tulaj nem szereti,ha késnek ,de valami fontos közbejött! Kérem… - idegesen vakargatta a fejét. - Tényleg? Köszönöm Ahjumma! 30 perc múlva ott leszek! – A köszönöm szót még vagy ötször hallottam,mielőtt letette volna és nagy levegővel szakadt ki belőle a megkönnyebbülés. – Him Chan! Segíts nekem fél órán belül visszajutnom Gangnamba! – már kanyarodtam volna ,mikor felkiáltott.
- Előtte vigyél haza!
- Döntsd már el,hogy hova akarsz menni! – kiabáltam vissza.
- Így menjek dolgozni? Tetőtől talpig puccban mégsem csinálhatom a munkám.
- Miért mit fogsz csinálni?
- Nem mindegy az neked!? Csak taposs a gázra és ne kérdezz.
- Aigooo! Megőrülök! –nyomtam a lábam a gázra és az óra felpörgött 80 km/h fölé.
A ház előtt hirtelen fékeztem,ami talán nem volt jó ötlet látva,hogy Sunny majdnem lefejelte a szélvédőt,de ügyet sem vetett rá,csak kipattant az autóból és elrohant . Nem számoltam az időt,de nem sokáig tartott neki „átváltozni” Lee Sun Hi-ból az igazi Sunny-vá.
- Nyomás! – tuszkolta be magát mellém egy hálóval.
- Minek az a lepkeháló?
- Annyira kíváncsi vagy…csak induljunk már. – húzta el nyafogva a szavakat,amivel az agyamra ment.
- Aigoo,miért nem mondasz semmit ,ha kérdezlek?
- Te csak vezess,a munkámhoz kell.
- Felcsaptál zoológusnak vagy mi a szösz? – nyitottam kerekre a szemem.
- Vezess… Vezess… - suttogta halkan,s már erőm sem volt vele vitatkozni,mert mintha a falnak beszéltem volna,rettentően idegesített,így csak magamban forrtam.
- Itt tegyél ki! - leparkoltam az út szélére és kimászott. - Köszi,innen már menni fog!Adósod vagyok! – csapta rám az ajtót és elrohant rózsaszín tornacipőjében. Néztem ahogy a haja jobbról-balra mozog ,majd kihajtottam a leállósávból és úgy döntöttem,hogy meglátogatom az egyik barátomat.

Jong Up az egyik legjobb haverom és gyakran összeülünk nála a barátokkal. Mikor kicsik voltunk a szüleink gyakran összejártak teázni vagy kávézni,de ahogy az idő haladt valahogy elmaradt. Gyanítottam mindig,hogy az anyám állhat a háttérben,hisz vele nem nehéz összevitázni. Túl sokszor hallottuk,ahogy összehasonlítanak minket,de mi ettől nem lettünk jobb tanulók,vagy elsők a matematika vetélkedőn,mi csak élveztük a kamaszkort és a rivalizálás helyett kapocs alakult ki köztünk. Egy összejövetel alkalmával ismertem meg Zelo-t és DaeHyunt is,majd egy középiskolába jártunk,ahol Youngjae és Yong Guk is csatlakozott kicsi csapatunkhoz és bár már a szüleink nem járnak teázni,de a mi barátságunk sziklaszilárdan állja a helyét. Mi hatan rengeteg mindent megéltünk együtt,egymást támogattuk és mindent tudtunk egymásról,s ami a legfontosabb,hogy egy álmot kergettünk.

- Jó napot Ahjumma! –intettem a házvezetőnőnek és már rohantam is fel az emeletre. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat,hogy hamarabb felérjek. Jong Up teljes beleéléssel ült a videójáték előtt. Vidáman lekezeltünk,ahogy mindig is szoktunk,majd leültem mellé versenyezni.10 perc sem kellett,hogy kikapjak…
- Ajjss… - mérgelődve pattantam fel a földről és felvettem a kosárlabdát az ágyról.
- Visszavágó kint?
- Ki akarsz már megint kapni?
- Ha-Ha! – sétáltam el az ablak előtt,majd a szemem rá is tapadt.
- Hyung! Mit nézel?
- Ahh.. semmit!
- Ennyire érdekes,hogy takarítják a medencét? – nézett le ő is a mélybe.
- Ah.. nem! – ráztam a fejem.
- Akkor menjünk és együnk valamit,mert éhen halok.
- Nem azt mondtad,hogy játszani megyünk? – még mindig a medencét takarító Sunny-t néztem,de barátom már az ajtó másik oldaláról kiabált:
- Jössz?
- Itt vagyok mögötted! –rohantam utána.
Lomhán másztam le a lépcsőn és leültem egy chipses zacskóval az ebédlő asztalhoz.
„Túl sokat futunk össze véletlenül Sunny-val. Talán követ?”
- Mi van? Ki az a Sunny?
- Ehhh?
- Hangosan gondolkozol Hyung!
- Ja,senki,csak valaki,akit ismerek.
- Szép? – hajolt közelebb érdeklődően Jong Up.
- Nem az esetem…- Dobtam le a chipses zacskót az asztalra,amiből nem ettem egy falatot sem.
- Akkor túl van tárgyalva,mehetünk játszani…
Jong Up felkapta a labdát és pattogtatva mentünk ki a mini pályára,ahol már nem láttam Sunny-t,de ezért valahogy hálát is adtam. Este már tudtam,hogy holnapután indulunk két napos nyaralásunkra,hiába próbáltam megkérni anyut,hogy napoljuk el az utazást,de ragaszkodott a hétvégéhez,mivel jövő héten üzleti útra indul.
„ Holnapután indulunk Jejura. Biztos,hogy jönni fogsz? A számládra átutalom az összeget hamarosan.”
Kissé nyersnek találtam az SMS-t amit küldtem neki,és vártam a választ az ágyamon feküdve,ami még 10 perc után sem jött.
- Most akkor nem ír vissza? – ültem fel az ágyamon. – Most akkor nem… - tárgyaltam meg magamban a helyzetet,majd a fülemhez vettem a telefont,ami két csörgés után célba is ért.
- Igen?
- Miért nem írsz vissza?
- Kellett volna?
- Hát… - hirtelen zavarba jöttem és a hajamat túrva próbáltam gondolkodni a válaszon. – Feltettem egy kérdést és arra szokás válaszolni.
-Ahh… szóval vártad,hogy írjak.
- Csak aggódom,hogy nem fogsz jönni…
- Már úgy is mindegy,nyakig benne vagyunk mind a ketten. Anyukád boldognak tűnik,hogy a fiát boldognak látja,még ha nem is igazi,de ezt ő nem tudja ugyebár…Egy ideig még játszom a szerepem,de ha már túl terhesnek érezzük,majd bejelented,hogy szakítottunk.
- Mi? Hogy én?
- Miért nekem kellene? A te hülye ötleted miatt van minden és én meg voltam olyan hülye,hogy belementem és a legszebb az egészben,hogy nem is ismerlek…
- Jól van! Jól van! Tudom mit akarsz mondani! Majd hívlak! Jó éjt! – nem vártam meg míg elköszön,hanem leraktam a telefont és a babzsák fotelem tetejére dobtam. Beugrottam az ágyba és mérgelődve a fejemre rántottam a takarómat.

******************************************************************************

Tegnap rajzolgattam egy Him Chant,gondoltam ide is beillesztem. >.<