9. fejezet Indulás!

SUN HI POV:

Idegesen doboltam a lábammal Him Chan mellett ülve. A cuccaimat bepakoltam,minden kész volt és már Mrs. Kim külön bejáratú sofőrje vitt minket a repülőtérre. Idétlenül vigyorogtam hol Him Chan-ra,hol az anyukájára.
„ Édes Istenem,csak ezt éljem túl! Miért vagyok olyan hülye,hogy ilyen szituációkba keverem magam?”
A gondolatok csak úgy záporoztak a fejemben,kissé féltem a repüléstől is,mert még soha nem repültem és hasonló gondolatokat kreáltam magamban,mint a „Mi lesz ha pont most zuhanunk le?”
Még a gondolattól is borzongás futott végig a gerincemen. Próbáltam nem látványosan szenvedni ,míg kiértünk a reptérre.
- Him Chan! – futottam utána fehér-narancs kis testre feszülős mini ruhámban,amit egyáltalán nem arra terveztek,hogy szaladgáljon benne az ember,persze én túlságosan hozzá voltam szokva a farmerhez és a tornacipőhöz.
- Mi bajod van? – fordult hátra.
- Ugye nem fog lezuhanni a gép?
- Most ülsz először repülőn?
- Szerinted? –húztam fel a szemöldököm,mire csak bólogatott.
- Miért mész ilyen furcsán?
- Próbálok suhanni…
- Hogy mit csinálni?
- Ez az átkozott ruha,amit vettél állandóan felcsúszik,ha nagyokat lépek.
- Kicsi? Azt hittem véknyabb vagy.

- Mondtál valamit? –szűrtem ki a fogaim között és meg akartam fordulni.
- Hej! Hej! Csak vicceltem,tök jól áll. Ne szúrjuk el az egészet már az elején. Jó? – fogta meg a vállam és a helyes útra terelt.
- Nem kicsi a ruha…- söpörtem le lazán a kezeit a vállamról.
Hálásnak kellett volna lennem,hisz első osztályon utazhattam első osztályú kiszolgálással,de nekem mégis bűntudatom volt.
Mrs. Kim fehér szemtakarójával és nyakpárnájával már kényelembe is helyezte magát a túloldalon,de ahogy elindult a gép,görcsösen szorítani kezdtem a szemem és az ülésem is.
- Nyisd ki a szemed!
- Ühm-ühm. – tiltakoztam fejrázással.
- Nyisd ki és nézz ki az ablakon,semmi bajod nem lesz.
Egyik szememet kinyitottam,de a másikat még mindig erőteljesen szorítottam,oly annyira,hogy már fájt. De amint az egyik szemem meglátta az alattunk lévő tájat,a másik szemem is az ablakra tapadt..
- Milyen szép!
- Mondtam,hogy nyisd ki a szemed.
- Igen! – szám a fülemig ért,ahogy rápillantottam a mellettem ülő fiúra.
A látvány Jeju sziget felé érve még varázslatosabb volt ,soha nem láttam még olyan szépet. A landolással voltak némi problémáim,de sikeresen kibírtam.
- Ah… de jót aludtam- tornáztatta meg nyakát Mrs. Kim és nem értettem,hogy hogyan tudott aludni és kihagyni egy ilyen szép látványt.
„Nem most először van Jeju-n mint te Sunny!” – világosítottam fel magamat és öklömmel picit megütögettem a fejem,majd rohantam utánuk,mert jócskán lemaradtam. Him Chant nem érdekelte,hogy ha eltűnök vagy elveszem a reptéren,csak rohant előre,bezzeg próbálna meg 10 centis magassarkúban szaladni. Hirtelen szakadt ki belőlem a nevetés,ahogy a képkocka elém kúszott. Elképzeltem,ahogy a cipőkben szaladgál.
- Mi olyan vicces Sunny?- ébresztett fel képzelgésemből Mrs. Kim.
- Semmi! Semmi! Csak örülök,hogy újra itt lehetek. –fagyott le a mosoly az arcomról,míg néztem ahogy beszáll az autóba. Him Chan tartotta nekem az ajtót,s mikor odaértem összeakadt a tekintetünk.
- Idióta…- Csak vigyorogtam rá és lazán bokán rúgtam,majd néztem 2 másodpercig a fél lábon ugráló ,halkan szenvedő fiút és beszálltam Mrs. Kim mellé.
- Him Chan!- kiáltotta el magát a mellettem ülő finom hölgy,de már nem ijedtem meg annyira,mint először,mikor felkiáltott. Him Chan rakéta sebességgel ült be és már úton is voltunk.


Mrs. Kim nem sokat beszélt,ha mondott is valamit,akkor valószínű,hogy kérdezett,de én jobban szerettem, ha csendben volt. Számítani lehetett rá,hogy nem egy hotelba megyünk,hanem saját nyaralóba,ami a tengerre nézett és ugyanúgy hangsúlyozta az előkelőséget,mint a szöuli ház.
- Sun Hi! –amint meghallottam a nevem rögtön vigyázba álltam.
- Igen!
- Jaj! Ne légy ilyen feszült nem harapok!
- Nem vagyok feszült.- vihogtam.
Azt tudtam,hogy nem harap,de hogy bizonyos helyzetekben és idegállapotokban meg mar,abban biztos voltam.
- Eléggé elfáradtam. A repülőn mindig elálmosodom,így pihenek egy picit,de utána menjünk el vásárolni és nézzük meg a tengert.
- Rendben…
- Nincs itthon ennivaló,így be kell vásárolnunk.
- Megoldom. - ajánlkozott Him Chan.
- Remek. A dinnyét el ne felejtsd. – Ahogy elfordult,engedtem a hátamnak és a feszült testtartásomat lazára vettem.
- Ohh… Him Chan.- fordult vissza,mire kihúztam magam .- Mutasd meg Sun Hi-nak a szobáját.
- Igen…
Mrs. Kim végre elindult a saját kis rezidenciájába,mi is fogtuk a bőröndünket és elvonultunk.
- Ez lesz a szobád! – nyitott be egy tágas,óriási ablakkal rendelkező szobába. Az erkélyről a kilátás gyönyörű volt a tengerre.
- De szép! –hangoztattam ma már kitudja hányszor.
- Az én szobám melletted lesz,ha kell valami szólj.
Kiment a szobámból és hallottam,ahogy kis idő múlva kinyitja az erkély ajtót.
- Nem úgy volt,hogy elmegyünk bevásárolni? - kidugta a fejét az ablakon én pedig ott álltam kint az erkélyen a korlátnak támaszkodva.
- Menjünk! –szaladtam ki a szobámból és vártam míg Him Chan megjelenik.

A nyári szellő simogatta a bőröm,a forró homok a talpam alatt puha volt és kellemes. Egy kis homokos úton mentünk fel a cipőmmel a kezemben,míg rá nem tértünk a gyalogos útra.
- Várj meg! – rángattam magamra a szandálom.

A piac ahol végül kikötöttünk,hatalmas volt ,teli volt kalapokat,gyümölcsöket,friss halat áruló standokkal.
Egy kalapos bódénál álltam meg és felpróbáltam egyet. Him Chan fejére is akartam nyomni egyet,de nem engedte,inkább csak a baseball sapkákat bámulta,majd továbbment.
- Ez így nem mókás! – kullogtam utána.
- Sosem mondtam,hogy az lesz.
- De picit megerőltethetnéd magad.
- Bocs… - zárta le ennyivel.
Egy üzletben megvettünk mindent,amit úgy gondoltuk,hogy kelleni fog,s már visszafelé sétáltunk a piacon. Annyira tetszett az a kalap,amit kinéztem,hogy muszáj volt újra felpróbálnom. 10 fajta szalag járt hozzá és nagyon jól állt,így megvettem,amíg Him Chan a görögdinnyét intézte a szomszédos standnál.
- Him Chan! –hallottam egy férfi hangot közelről és ahogy Him Chan-ra pillantottam,már meg is ölelte az imént a nevén szólító férfit.
- Hyung!

Azon gondolkodtam,hogy odamenjek-e ,vagy várjak,de már kínosnak éreztem ott állni,s akkor összeakadt a tekintetem a férfival. Rögtön lesütöttem a szemem.
- Sunny! –hallottam az ismerős mély hangot,ami engem hívott.Lassan odamentem.
- Hyung,Ő itt a barátnőm Lee Sun Hi. - Annyira furcsa volt,hogy így mutatott be,zavarba hozott és kényelmetlenül éreztem magam.
- Örülök,hogy találkoztunk.A nevem Moon Cha Bum. –majd Him Chan felé fordult,s mintha ott sem lennék azt mondta neki:
- Igazi szépségre tettél szert öcskös,Gratulálok.
Összességében bóknak vettem azt amit mondott,s mivel nem vagyok hozzászokva a bókhoz fülig pirultam és csak szorongattam a kis kalapomat a kezemben.
- Meg foglak látogatni,de most mennem kell. - ütögette meg Him Chan vállát,majd rámnézett,kissé meghajolt és elment.
- Ki is volt ez? –néztem utána.
- A nagybátyám.
- Oh… - bólogattam.
- Megvetted azt a rémes kalapot?- húzta fel a szemöldökét.
- Megvetted a dinnyét?
- Meg!
- Akkor mehetünk… - tettem a fejemre a teljesen új kalapomat és elindultam vissza,de valahogy hosszabbnak tűnt az út,mint mikor jöttünk,s még a szandálomat sem tudtam levenni a homokos lejtőre érve,mert teli volt a kezem,de mégsem annyira,mint Him Chan-nak.
- Nehéz?
- Szerinted? Az egyik kezemben 10 kiló a másikban meg 15…
- Pakoljunk át pár cuccot ide…ebbe még fér és bírom is.
Nagy noszogatások közepette lerakta az egyik csomagot a kezéből és úgy döntött,hogy pár könnyebb darabot átrak nekem,csak,hogy megnyugodjak. Zörgést hallottam ezért lenéztem a lábunkhoz.
- Omo! OMO! OMO!!!! – kiabáltam. - HIM CHAN! A DINNYE!!! – mutattam a lejtőn leguruló gyümölcs után. - KAPD EL!
Him Chan futott a kerek finomság után, én is mindent eldobtam a kezemből lekaptam a szandálom és rohantam,de az gyorsabbnak bizonyult és semmi esélye nem volt arra,hogy elkapjuk. Megálltunk és végignéztük,amint a dinnye a magasba emelkedik,repül két métert és földet ér. Csak néztük a romokat és csípőre tett kézzel megállapítottam:
- 10 kilóval kevesebb… - Legszívesebben nevettem volna,de a helyzetre való tekintettel,inkább nem tettem.
- Ajshhh… -Him Chan mérgesnek tűnt,ahogy idegesen visszament a holminkért. Követtem,összeszedtük az elhagyott dolgokat és újra lesétáltunk a lejtőn. Mikor odaértünk a darabjaira hasadt finomsághoz,nem bírtam tovább és elnevettem magam.
- Láttad milyen szépen repült? – nevettem fel Him Chan-ra,aki nem bírta sokáig ugyanolyan jóízűen nevetett fel,mint én.