7.fejezet Nincs más választásom...

Sun Hi pov:

A testvéreim lázasan készültek Busanba a nagyinkhoz. A nap már kora reggel ragyogott,ezer szikrát szórva szét a világban. A busz leparkolt a kis megállóban. Nagy öleléssel búcsúztam el a két öcsémtől,akik apró léptekkel léptek fel a buszra. A reggeli órákban elindult velük a zöld jármű. Megvártam míg eltűnik az út végén és addig integettem nekik míg csak lehetett. Bánatosan engedtem le magam mellé a kezem nagyot sóhajtva. Hiányozni fognak!Igazság szerint nekem is mennem kellett volna,de én nem hanyagolhattam egy hónapig a munkám,így lemondtam a nyaralásról és a nagyi gondjaira bíztam őket. Végre sikerült egy részmunkaidős állást találnom. Az órámra pillantva megállapítottam,hogy hamarosan 8 óra és nekem dolgoznom kell. Így gyors fordulatot vettem és elrohantam. Futás közben azzal vigasztaltam magam,hogy egy üzletben ládákat pakolni elég fárasztó lesz,de még mindig jobb,mint 6 órán keresztül halat pakolni a piacon. Volt már hozzá szerencsém és utáltam,hogy a szag a bőrömbe ívódott. Ha rágondoltam is éreztem a szagát,amitől kirázott a hideg. Utáltam a nyers hal jellegzetes szagát és csak feldolgozva voltam képes elviselni.

A munka gyorsan eltelt és már hazafelé igyekeztem. A meleg szinte égette a bőröm,a beton a lábam alatt forróságot engedett ki magából. Azon gondolkodtam,hogy vajon meg tudnék-e sütni rajta egy tojást… Kicsit én is furcsáltam a gondolkodásomat néha,de az elmém ezzel csak arra akart utalni,hogy éhes vagyok. A hasamat fogva úsztam tovább az álmodozásomba,ami a tengerpartra kalauzolt el,de hamar rá kellett jönnöm,hogy bilibe lóg a kezem és az efféle vágyálmaimat nyugodtan zsebre is tehetem… Végül ősrégi telefonom megszólalt valahonnan a táska aljáról,és hiába kerestem nem találtam,már majdnem letette az idegen,mikor a fülemhez kaptam.
- Igen! – lihegtem bele.
- Azt hittem soha nem veszed fel.
- Ööö… elnézést,de kivel beszélek?- tettem fel az ismeretlen számról hívó,ismeretlen hangnak.
- Him Chan vagyok!
- Megfáztál,hogy ilyen hangod van,vagy most keltél fel?
- 40 fokban hogy lehet megfázni?
- Hideget ittál? – nevettem el magam,de a vonal túlsó végén nem hallottam nevetést így gyorsan befejeztem. – Mindegy! Mit szeretnél?
- S.O.S helyzet van! Muszáj jönnöd kávézni!
- Miért is?
- Anya látni akar és nem akarom,hogy elkezdjen szimatolni körülötted…
Szinte már nem is hallottam a vonal túlsó végén beszélő fiút,mikor megláttam a barna öltönyös férfit a házam előtt. Tudtam,hogy ki az és tudtam,hogy mit akar!
- Megfizetlek érte. – mondta hangosabban a fülembe Him Chan,de én már azt is elfelejtettem,hogy vonalban van,mert egész máshol jártak a gondolataim. Egyfajta félelem és düh költözött belém,miközben gyengének és szánalmasnak éreztem magam.
- Mikor lesz? – szóltam halkan.
- 4-kor ott leszek érted!
- Ühm… - zártam le a beszélgetést és megnyomtam a kis gombot,amivel véget vetettem a beszélgetésnek,de a telefont még annyira markoltam,hogy az ujjaim belefehéredtek. Tudtam,hogy nem fordulhatok meg és nem sétálhatok el,így elindultam a férfi irányába,akit Mr. Kang-nak hívtak.
- Song Sun Hi! Már azt hittem soha nem jössz haza,már azon gondolkodtam,hogy bemegyek szétnézek.
- Egész nyugodtan,nem talál bent semmit.
- Úgy gondolod?
- Igen! –próbáltam határozott maradni,annak ellenére,hogy a félelem hideg jégkockaként csúszott végig a gerincemen.
- Mi járatban Mr. Kang? Ne mondja,hogy aggódott az egészségem miatt.
- Ohh kislány,tudod te,hogy miért jöttem és hogy kit keresek.
- De sajnos nem tudok a segítségére lenni. A fenyegetései mind hiábavalóak.–egy mosolyt küldtem felé,amivel azt hiszem felbőszítettem,mert fogai lazán csikorogtak. Mély levegőt vett és kifújta,teljes nyugalmat színlelve.
- Én megtehetem,hogy fenyegetlek,nem én tartozom neked,hanem te tartozol nekem.
- Én nem tartozom magának egy vassal sem! De ha tartoznék se tudnám kifizetni. – hirtelen kapta el az arcomat és egy keze közé csípte, a fogaim belül felsértették a szám.Közelebb hajolt,a leheletén éreztem a mentolos cukorka undorító illatát,ami lazán a fogaihoz koccant,miközben beszélt.
- Jobb ha összeszeded magad,különben bajok lesznek. Nem a levegőbe beszélek! – Az arcom fájt mikor ellökött,de tartottam magam és nem estem el. Csak fogtam az arcom és ha tekintettel ölni lehetett volna Mr. Kang már nem állt volna velem szemben diadalmasan rám vigyorogva.
- Még találkozunk Sun Hi! És ne nézz rám ilyen csúnyán,ne engem hibáztass az elrontott életedért,hanem aki elhagyott.–gyújtotta meg a cigarettáját,a füst az arcomba csapódott,amikor elhaladt mellettem. A torkomban óriási könnylabda gyűlt össze,de lenyeltem,vagyis próbáltam lenyelni szipogva. Nem csak Mr. Kang volt az egyetlen,akivel nap mint nap vitáztam,azt gondolná az ember,hogy ennyi idő után már az életem részévé vált,de csak azért imádkozom,hogy elmúljanak ezek a napok. Amilyen gyorsan csak lehetett berohantam a házba ,s magamra zártam annak ajtaját. Éreztem a hátamon a kemény tölgy ajtót,miközben szaporán fel-le járt a mellkasom. Magamat nyugtattam és próbáltam elhinni,hogy minden rendben. Az órám már rég elütötte a 3-om órát,mikor Him Chan kopogtatott az ajtómon. Teljesen elfelejtkeztem róla.
- Korán jöttél! –nyitottam ki az ajtót a napszemüveges fiúnak.
- Gondoltam még át is kell öltöznöd és hasonlók. -A kezében vagy tíz táska volt,nem értettem mi van benne még akkor sem,mikor az orrom elé tette. Nem reagáltam, így lerakta elém.
- Vettem neked pár ruhát.
- Minek? – a hangsúly még nekem is fájt.
- Így akarsz jönni?
- Ha kifogásolod a ruhámat és a stílusomat,keress magadnak másik bohócot. –toltam ki a mellkasánál fogva az ajtón és rácsaptam a kemény fa lapot.
- Hé! Sunny! Nyisd ki! Tudod,hogy milyen anyám! –ordibálta,majd kis szünet után hozzátette .- Sunny nyisd ki,a szomszéd Ahjumma engem figyel.
Tudtam,hogy melyik szomszédomról van szó. Ok Rim asszony képes volt távcsővel a kezében kémlelni a terepet. Nem nyitottam ajtót még 5 perc múlva sem,csak figyeltem az autóban köröm rágva idegeskedő
szőke fiút,aki igazán aggódott,hogy mi lesz,ha nem találkozom az anyjával. Ránéztem a földön heverő táskákra és rájöttem se nekem ,se neki nincs más választása,így 10 perc múlva már teljes harci díszben sétáltam ki a szobámból. Kék szoknyát viseltem,egy tört fehér lenge blúzzal a melegre való tekintettel. Hajam hátul copfba kötöttem és hagytam,hogy hullámosan tekeredjen össze. Mikor kinyitottam az ajtót,épp megakadályoztam Him Chan újabb dörömbölési próbálkozását. Nagyon meglepődött.
- Megfelel? –fordultam körbe.
- Tökéletes! –vigyorgott.
- Fagyjon le a mosoly az arcodról,te segítesz nekem,én segítek neked,mert nincs más választásunk. - Hamarabb beültem az autóba,mint Ő,így mikor megkerülte az autót láthattam őszinte mosolyát,ami engem is mosolyra kényszerített.
Mrs. Kim már várt ránk,picit türelmetlen arckifejezéssel. A Coffee Shop kávézó belül is olyan elegáns volt,mint amilyennek kívül látszott. Kellemesen hűs volt a levegő a klímának köszönhetően és különös hangulatot nyújtott a lány zene.
- Sajnálom,hogy késtünk!- álltam meg az asztal felett udvariasan meghajolva.
- Ugyan! Ugyan! Örülök neki,hogy eljöttél! Nagyon reméltem,hogy itt leszel ma velünk.
- Én is örülök!
Mrs Kim haja és ruhája most is nagyon elegáns volt. A haja precíz fodrász munka, körmei pirosan virítottak a fehér kávéscsésze körül.
- Hogy jobban megismerjük egymást,több időt kellene együtt töltenünk. Mostantól minden összejövetelre szakíts időt és menjünk el nyaralni.
- Nyaralni?- a hangom kissé lehangolt volt,még én is észrevettem. Mostantól ezt a színjátékot fogom játszani? Tudtam,.hogy ki kell vágnom magam a helyzetből.– Mit szól a JeJu szigethez? Ezer éve nem voltam ott. – persze ez is hazugság volt,mint a többi,ugyanis még sohasem jártam ott.
- Tökéletes! Remek ízlésed van! Akkor Jeju-ra fogunk menni.
Láthatólag Him Chan se örült az ötletnek,s mikor egymásra vigyorogtunk szinte kiolvastam a szeméből,amit én is nagyon jól tudtam! Azt,hogy bajban vagyunk…

Még az autóban is azon gondolkodtam,hogy hogy fogom eljátszani a szerelmes nőt 2 napig.
- Ez nem lesz így jó! Nem tudok két napig folyamatosan nyalizni.
- Márpedig akkor repülünk Sunny.
- Örökösen beszólogatunk egymásnak,egy napig nem bírjuk ki,le fogunk bukni!
- Aki beszólogat és nem tudja megállni az te vagy én csak reagálok rá!
- Hogy véded magad…
- Még szép! –mosolyodott el,majd észrevettem,hogy nem a szokásos úton visz haza.
- Hová megyünk?
- A kedvenc helyemre…
Ezután nem sokkal leparkoltunk egy régi gyártelepen,ahol autó roncsokat és egy nagy hangárt lehetett látni. A hangár felé indultunk el ,ami belül nem szokványosan nézett ki. Kicsit át volt alakítva,rengeteg hangfal és poszter volt a falon. A sarokban egy kanapé,előtte egy asztallal. Fényűzésnek nyoma sem volt,ekkor tudtam ,ez az a hely,ahol naponta kiéli magát…