4.fejezet a kaland kezdete...

„Az ajánlatom,hogy játszd el a barátnőmet.”

Nem tudom milyen ötlettől vezérelve találtam ki ezt,mivel nem volt választásom csak vártam a válaszra. Pislogása egyre gyorsabb lett,majd elnevette magát.
- Ugye most csak vicceltél? Mert ha viccelsz,akkor elég rossz humorérzéked van.
Legyintett egyet,mint aki elkönyvelte magában,hogy csak vicceltem,majd elindult felszedni azt,amit hisztijében vagyis félelmében levert a konyhaasztalról.
- Őszintén megmondom,ettől rosszabb ötletem még soha sem volt,de mivel egy barátomat sem kérnék meg ilyenre és bajban vagyok,neked pedig kell a pénz. Miért is ne?
- Azért,mert le fogunk bukni… Szerintem ez hülyeség…
- Meg se próbáltad,akkor miért mondod,hogy nem fog menni?
- Hisz még a nevedet sem tudom,mert voltál olyan kedvesen bunkó,hogy nem mutatkoztál be.
- Te ennyire szenilis vagy? Már hallottad a nevem a klubban,azt hittem megjegyezted.
- Bocs,hogy nem hagyott bennem mély nyomot…
Az agyamra ment az örökös beszólásaival és mindezt egy mosollyal kísérte le.
- Akkor hagyjuk ha nem érdekel…
Nem erőltettem a dolgot,nekem sem volt hozzá nagy kedvem,de a kényszer nagy Úr…
- Várj! Várj! –szaladt utánam,mikor már a bejárati ajtót nyitottam.
- Veszélyes? Nem akarok olyan dologba belekeveredni,ami felhívja rám a figyelmet,vagy bajba kerülhetek.
- Csak holnap találkoznod kell valakivel. Ennyi az egész és megfizetlek érte. – Lazán a szájába harapott és elgondolkodott rajta…
- Elvállalod,vagy nem ? Ne húzd az időt.
- Jó! Jó! Elvállalom!
Így,hogy kimondta,hogy elvállalja,egyáltalán nem nyugodtam meg,sőt inkább idegesebb lettem,mint azelőtt. Tudtam,hogy nem volt fair tőlem ilyet ajánlani,de túl akarta élni.
- Akkor holnap találkozunk a kávézó közelében,olyan 6 körül.
Bólintott.
Szó nélkül hagytam ott,s mielőtt kiléptem volna a fa kerítés kapuin visszafordultam.:
- A nevem Kim Him Chan! Legalább egy napig jegyezd meg!
Az ajtóban álló lány arcából szinte semmit nem lehetett látni a háta mögül kiszűrődő fény miatt. Besötétedett,de ez nem változtatott a szomszédok tekintetén. Mintha soha nem láttak volna embert úgy bámultak meg. Néztem őket addig,amíg el nem fordultak,majd beszálltam az autómba és elhajtottam.

SUN HI POV:

Az ajtóból nézve egész vagányan távozott ,de valószínű,hogy inkább csak a turbózott motort találtam vagánynak. Az alvás nehezen ment,de sikerült elaludnom,annak ellenére,hogy rengeteg minden járt a fejemben.
Másnap kicsit izgatottam vártam Him Chant Gangnam kerületének közepén. A kávézó közel volt,de én csak egy követ rugdosva ,egy szűk utcában vártam meg ál barátomat. Az úton a kis kövek puzzelként olvadtak össze némi por kitöltötte a réseket közöttük. Kicsit elbambulva meredtem rájuk,számolgatva mennyi is van belőlük,de próbálkozásom lehetetlennek bizonyult. Nem is a köveket akartam megszámolni,csak azt szerettem volna,ha az idő gyorsabban telik. Fél 6-kor értem a helyszínre,de Him Chan sehol nem volt. Végül 6 óra előtt 3 perccel megállt mellettem. Csak néztem rá öltözéke egy fekete farmer és egy fehér póló volt,pár kiegészítővel tette teljessé és az elmaradhatatlan napszemüveggel.
- Mi ez rajtad? – kénytelen voltam lenézni magamra,mert nem értettem a kérdést.
- Ruha!?
- Ebben akarsz velem jönni?
- Arról nem volt szó,hogy hová megyünk és,hogy mit kell felvenni.
- Oké,de gondoltam van annyi eszed,hogy valami elegánsat veszel fel a szakadt farmerod és inged helyett… és tornacipő? – lenéztem a lábamra a kedvenc csukám volt rajtam,így csak felvigyorogtam rá.
- Szó sem lehet arról,hogy ebben a cuccban mutatkozz anyám előtt.
- Anya? –meresztettem ki a szemem. A gyomorszájam picit görcsbe rándult. – Igazán szólhattál volna,hogy az anyukádnak kell hízelegnem.
- Elvállaltad volna?
- Nem. - motyogtam az orrom alatt picit lemaradva mögötte. - De ha tudtam volna,hogy vele találkozom nem ezt vettem volna fel.
- Az ő ízlésének megfelelő ruhád,akkor sem lenne. –huppant be a volán elé. – Mire vársz? Szállj be! – nézett ki a kocsiból. Fejemben hirtelen animébe illő jelent futott végig.
„Mi van,ha most fognak elrabolni és rákényszeríteni olyan dologra,amit nem akarok?”
Úgy ráztam a fejem,mint egy félőrült,hogy tűnjenek el a fejemből a buta gondolatok.
- Te mi a francot csinálsz? – fintorgott rám Him Chan.
- Azt hiszem túl sok animét nézek! – nyitottam ki az autó ajtaját és behuppantam a fiú mellé.
- Ki kérdezte? –tolta a szemüvegét feljebb az orrán,én pedig rosszállóan hunyorítottam rá. –Inkább nézzünk neked valami elegáns ruhát…
- Ácsi! –emeltem fel a kezem tiltakozóan. - Nekem nincs pénzem ruhákra,főleg nem méreg drága darabokra.
- Ha így jelentsz meg anyám előtt,vagy képletesen eltiltanak egymástól,ami nem is lenne probléma,csak az amit azután el kell szenvednem. Vagy a másik lehetőség,hogy azonnal lebukunk és én járhatok vak randikra,amiből az következik,hogy meg kell nősülnöm,amit nem igazán tervezek.
- Azért nem ilyen rossza a helyzet…
- Néztél már te tükörbe?
- Hát biztos nem annyit mint te,de még így is tisztában vagyok a hibáimmal,amivel te nem,mert míg te egy tökéletességet látsz a tükörben én egy nagy majmot látok ,ha rád nézek. –szinte fuldokoltam a szavakban,olyan habitussal hadartam el a mondandómat.
- Aiiijjjssss… - Nem sok mindennel tudott visszavágni,csak a fogát összeszorítva vezetett tovább.
- Milyen jól nevelt… - suttogtam alig hallhatóan az orrom alatt.
- Örülj neki,ha nem lennék az,most bajban lennél.
- Persze-persze!

A hely,ahol leparkoltunk Gangnam közepén lehetett egy forgalmas utcában. A kirakatokban a ruhák gyönyörűek voltak,én úgy tapadtam rá,mint kisgyerek az édességpultra. Akkor múlt el a varász,mikor megláttam az árcédulátígy sikerült az üvegről lecuppannom,Him Chan már az üzletből fintorgott rám és intett,hogy szálljak le a földre és menjek be. Az eladó egy húszas évei elején járó ,csinos, egyenes hajú,jól öltözött lány volt,bár ez alap egy ilyen üzletben,ám az első szemkontaktus alkalmával észrevettem,hogy nem épp az a barátságos alkat,inkább az a tipikus lenéző modora volt. Hogy miből jöttem rá? Mikor Him Chan megkérdezte,hogy
„Tudunk vele kezdeni valamit?” A tetőtől-talpig felmérlek után nem csak fintor jött,hanem enyhe nevetés is,aminek én igazán nem örültem,de az öklömet erősen szorítva leküzdöttem a kiadós pofont,amit szerettem volna neki adni.
Mikor alsó iskolába jártam a tanáraim és az iskolatársaim mindig kinevettek és kiközösítettek engem,még az sem volt ritka,hogy megvertek,azért,ahogyan éltünk. Akkor fogadtam meg magamnak,hogy soha nem fogom anyám példáját követni. Még így is sokszor terjedt az a pletyka,hogy tisztességtelenül végzem a munkám és hogy csaló pénzből tartom el a két testvéremet. Az elején nagyon nehéz volt megszoknom ezeket a rágalmakat,de az évek alatt hozzászoktam,hogy csak az a lényeg,amit én tudok,a többi már teljesen mellékes.
Talán kiült az arcomra,hogy mérges vagyok,mert a lány egy szemkápráztató mosoly következtében felém fordult és így szólt:
- Nézz szét nyugodtan,keresünk a méretedben. – Ez volt a mélypont,a fogaim is összeszorultak ,nem elég,hogy lenéz,még daginak is titulál. Füstölt az agyam,de vettem egy mély levegőt és elindultam kifelé.
- Ott szemben ,talán lesz a méretemben,azt hiszem,hogy itt csak akkor kapnék ruhát,ha anorexiás lennék.
Kivágtattam ,nem foglalkozva azzal,hogy Him Chan mit csinál.
- Héj! Várj! –hallottam magam után a futó lépteket. – Most miért pukkadsz?
- Én? Ugyan! Én nem szoktam pukkadni,főleg nem egy ilyen apuci kedvence miatt. Amúgy sem volt szimpatikus a bolt. – A hajamat borzoltam idegességemben,tudom,hogy hírtelen haragra gerjedek,ha piszkálnak és nehezen nyugszom le,de nem akarok börtönbe jutni,azért,mert kitépem Csipkerózsika haját… Nem is néztem szét úgy léptem le az útra és már csak a dudálást hallottam.
- Sunny! –kiabálták a nevem,mire megtorpantam. Egy kar rántott vissza a halálból.
- Legalább nézz szét,ha lelépsz az útról,ez nem a te környéked. – A szívem a torkomba dobogott az összes vér a fejembe tódult. Azt hittem meg fogok halni,de megmentett. A mellkasa túl közel volt,de a város zaját elnyomta a fülemben száguldó vérem ritmusa.
- Sunny! Jól vagy? –ragadta meg a vállam,erősen,két kézzel,de csak bólintani tudtam.
- Köszi. – dadogtam,mire elengedett. - Térj észhez,már nincs sok időnk.

Nehéz volt magamhoz térni,de sikerült és pár perc múlva olyan volt,mintha meg sem történt volna. Végül kikötöttünk egy szimpatikus boltban,ahol két lány sürgött forgott körülöttem,hogy megtalálják nekem a megfelelő ruhát. Én pedig csak leültem egy helyre törökülésbe és vártam,hogy mi fog kisülni az egészből. Az egyik lánynak szőke haja volt és egy óriási masni volt benne,megkérdezte tőlem,hogy kisminkelhet-e,amire rábólintottam és izgatottan vártam a végeredményt. Egy fodros rózsaszín szoknyát kaptam egy fehér blúzzal,amiben egész jól éreztem magam,ahhoz képest,hogy nem vagyok hozzászokva a szép magassarkú cipőkhöz,nagyon tetszett a külsőm. A sminkem szolid volt és pont annyi amennyi kellett,se több,se kevesebb.
HimChan valószínűleg megunta és elment ,így várnom kellett,de nem bántam,mert szépen elbeszélgettem az eladó lánnyal,aki teljesen el volt ájulva a barátomtól,avagy Him Chantól,hogy milyen helyes. Zavarban voltam és csak mosolyogva bólogattam. A hátam mögött felcsendült az ismerős mély hang.
- Nem látta a lányt,akivel jöttem?

- Ott van! –mutatott felém a lány. Him chan meg csak nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Mit lesel?
- Nem ismertelek fel. Így már anya is el fogja hinni,hogy jómódú vagy kivéve,ha kinyitod a szád,mert abból áramlik a szemét.
- Chööö… - húztam félre a szám. – Tényleg az anyukádhoz megyünk?
- Csak nem félsz? –kérdezte tőlem,miközben átnyújtotta az arany színben csillogó kártyáját az eladónak.
- Őszintén… - kezdtem volna,de amint visszakapta a kártyáját ment is ki az épületből.
- Jól teszed ha félsz,anyám Korea legfélelmetesebb üzletasszonya. Úgyhogy vigyázz mit mondasz.
- Nem félek senkitől,te még nem ismersz engem és ne is akarom,hogy megismerj,ha ennek vége szépen elfelejtjük egymást.
- Én is így gondoltam. –kattant a kulcs az ajtóban,majd bepattantunk az autóba mind a ketten és újra útnak indultunk. Kíváncsi voltam arra a személyre,akitől Him Chan ennyire félt. Majdnem elaludtam az autóban,a fejem már kezdte megadni magát,mikor óriásit koppanva az üvegen felébresztett.
- Megérkeztünk. - nyelt nagyot. Mindkettőnknek nagy volt a tét,ha ez sikerül több pénzem lesz,ha nem akkor lehet lesz még egy ember aki zaklatni fog. Egyel több vagy kevesebb,akkor úgy gondoltam,nem számít…