A bankban ,szinte minden nap megfordultam,de a számlámon a megtakarítás nem akart növekedni,inkább csak fogyott… Főként alkalmi munkából élek. A nagy szám miatt most kereshetek új állást,ami nem könnyű feladat,mivel teljes munkaidős állások a környéken ritkaság számba mennek,de nem ülhetek otthon a szőke hercegre várva,aki majd kiment a nyomorból,így minden alkalmi munkát elvállalok,hogy eltudjam tartani a kisöcséimet.
Jelenlegi munkám,hogy állatokat sétáltatok,főként kutyákat és szedem utánuk a kutyagumit,amit úton útfélen elpotyogtatnak… Nem épp kellemes meló,de ne válogasson az ember lánya…
Soha nem értettem,miért kell egy kutyára ruha és strassz köves nyakörv,de valószínű ez is csak valami olyan dolog,amit én szegény ember,aki úgy gondolja,hogy a kutyának kint a helye az udvaron… nem értheti meg. Időm nincs arra,hogy egyenként vigyem le őket a parkba, így öt kutyát pórázra fogtam és vonszoltam magam után,vagyis inkább fordítva,mert amint elhagyták a házat ,a jó modornak nyoma sem volt. Kicsit úgy viselkedtek,mint azok a gyerekek,akiknek semmit sem szabad és mikor átmennek a szomszédba rosszabbak,mint egész évben. Persze itt a kutyáknak sokkal jobb módjuk volt,mint nekem egész 24 évem alatt és valószínű,hogy ilyen jó módom a következő 24 évben sem lesz. A pórázban ide-oda bukdácsoltam,ráadásul az egyik kutya,becsületes nevén Nessy,folyton megállt a dolgát végezni és sehogy sem haladtam azzal a bizonyos sétával.
- Nem hogy leülnék egy padra a következő 20 percre és meg se mozdulnék… - néztem az égre. - Vajon akkor is megkapom a pénzem? –Addig bámészkodtam,míg az egyik póráz vissza nem rántott.
- Hej! –kiabáltam az egyik rosszaságra és visszacsalogattam magamhoz. - Aigooo! Már megint odacsinált… - dobbantottam egyet a lábammal és mint a lajhár tettem előre két lépést.
- Olyan jó dolgotok van… - beszéltem a kutyához előtte térdepelve,mikor hallottam egy utálatos „fúj-t”. A hófehér sportcipő-t bámultam magam előtt,ami méregdrágának tűnt és hát elég koszosnak Nessy által.
A nap elvakított, a cipő gazdájából csak annyit láttam,hogy férfi és hogy szőke. Korombeli lehetett,a nemünktől eltekintve csak egy különbség volt köztünk,az pedig a pénztárcánk volt.
- Miért pont itt sétáltatod a dögöket? – ripakodott rám,mély,dühös hangon.
- Mert ez egy park! – hunyorítottam fel rá napszemüveggel takart szemeibe.
- Tiszta piszok lett a cipőm!
- Így jár az aki az égbe emeli az orrát…
- Heeeee? – húzta a száját félre,bizonyára nincs hozzászokva,hogy a lányok így beszélnek vele,s én még az orrom alatt rá is tettem egy lapáttal : „ gazdag ficsúr…”
- Mondtál valamit?
- He-He –vihogtam idétlenül. - Persze! – drámai hatásszünetem közben úgy vigyorogtam rá,mint a vadalma.-Töröld le a fűbe! – egy szempillantás alatt vált komolyra az arcom,ahogy kimondtam az utolsó mondatomat ,majd elindultam a kutyáimmal.
- Hej! Várj!
- Nézd a jó oldalát biztos szerencséd lesz. –fordultam hátra kiabálva. - Hát akkor szerencsés napot!
A mosolyom vakítóbb volt a napnál,nem tudtam miért örülök annak,hogy felbosszantottam a fiút,de valahogy szebbnek láttam a napot.
A távolból fehér felhők tornyosultak össze jelezve,hogy hamarosan a nagy hőségnek vége. Eléggé messzire eljöttem a negyedtől ,így sietnem kellett,hogy még az eső előtt hazaérjek,de nem sikerült. Az eső elől egy kávézó terasza alatt húztam meg magam,de akkorra már bőrigáztam. A kávézóból gyönyörű zongorajáték szólt,nagyon drágának tűnt,ahogy bámultam bent az ízléses berendezést és a pirosan díszelgő „Coffee Shop” feliratotaz ablakon,engem pedig egy fiú bámult az ablak túlsó oldaláról. Erősen koncentráltam,hogy hol találkozhattam vele,de nem jöttem rá,így néztem az esőcseppeket,ahogy egyre jobban megtöltik az út szélén lévő mélyedéseket,óriási buborékot hagyva maguk után.
Szinte éreztem a hátamon a fiú pillantását, így még egyszer odamertem nézni,de már nem volt ott.
- Buuuh! –ijesztett meg valaki a hátam mögött. Általában nem félek semmitől,csak ha váratlanul érnek dolgok,mint ahogy ez is.
- Mi a franc? –kaptam a szívemhez,de a fiú csak nyújtotta a kezét,én meg csak bámultam a tenyerébe.
- Mit akarsz?
- A cipőm árát.
- Milyen cip…- néztem le a lábára és kiengettem azt a sok „Ő” betűt,ami lemaradt.
- Bocsi,mennem kell! –szaladtam ki az esőbe egy pillanat alatt,magam mögött hagyva a fiút. Már távolabb jártam tőle,de még visszanéztem és még mindig ott állt a zsebébe dugta a kezét és engem figyelt.
- Mennyi lehet az a cipő? – kérdeztem magamtól. - De hisz nem is az én hibám volt,hogy belelépett,ha nem hordaná annyira fenn az orrát… - motyogtam magamban hazáig.
- Hazaértem! –dobtam le magamról a cipőim és vártam,hogy az idősebbik öcsém Jae Sun,aki már 12 éves és a kisebbik testvérem Young elém szaladjanak. Nem is kellett egy percet sem várnom,már hallottam a padlón a lábaik dobogását.
- Noona! Noona! –szaladt felém 6 éves kisöcsém Young,mögötte pedig Jae Sun és egyszerre próbálták elmondani,hogy mi is történt. Mintha Bábel tornyává változott volna a lakás,mert egy szavukat sem értettem.
- Elég! – tettem fel szigorúan a kezem.
- Jae Sun,mond el mi történt?
- Noona! Young egy vödör békát hozott be a házba és szétugráltak.
- Miii? – visítottam,ugyanis undorodtam a békáktól. - Young,te mindig kitalálsz valamit,nincs olyan nap,hogy ne kerülnél bajba. A falra mászom az ötleteidtől. 3 napi hidegélelem lesz a vége,ha ezt csinálod. Miért nem hallgatsz a testvéredre?
Tudtam,hogy 6 évesen még nem tudja felfogni a dolgokat,de mivel nem lehetek velük a nap 24 órájában,így történnek ilyen dolgok…
- Mi lett a békákkal? –fújtam ki egy adag levegőt,már megenyhülve.
- Összeszedtük őket.
- Cak tizenkettő volt. - selypítette Young.
- Remek! –bólogattam fáradtan. – Holnap hozok egy cicát megőrzésre,remélem nem nyírjátok ki.
- Tényleg? Vigyázni fogunk rá. –tudtam,ha Jae Sun adja szavát,akkor minden rendben lenne,ha nem szólna közbe a másik kis ördög.
- Becs szó nem bántom! – tette keresztbe két pici ujját.
- Nagyon remélem kisember,mert különben össze vissza fog karmolászni…
A vacsora curry volt és remekül sikerült,amit abból tudok,hogy egy kanállal sem maradt.
Az ágyam is sokkal puhábbnak tűnt egy finom vacsora után és nem is sokára beszippantott az álom.
Álmomban kutyák kergettek és uzsorások. Már egy éve nem tudok nyugodtan aludni,mert mindig attól félek,hogy elveszik a fejünk felől a házunkat ,ezért rémálmok gyötörnek,s ilyenkor zihálva pattanok ki az ágyból. Ha nem tudok aludni, mindig kifekszem a fűbe és nézem a csillagokat elgondolkodva a világ dolgairól. A világnak is csak két oldala van,fekete és fehér ,hogy mi tartozik a színekbe,azt csak mi tudjuk eldönteni. Én néha szerettem volna a fehér, gazdag rétegbe tartozni,ahol nincs gond és fejfájás a pénz miatt. Végül is nem ezt az életet szántam magamnak,vajon hogy alakul a jövőm?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése