3. fejezet Az agyamra megy ez a nő...

HimChan pov:

Reggel már alig vártam,hogy elszabaduljak otthonról,így találkozót beszéltem meg a barátaimmal,alig hogy behuppantam a kocsimba,majd felraktam a napszemüveget a tükrömön megláttam egy cetlit. Lekaptam a szememről a szemüveget és letéptem a cetlit, az odaragasztott sebtapasszal együtt.

„ Visszafizetem a cipőd árát,vagy veszek egy ugyanolyat,ha ennyire értékes volt neked. Nem akarok senkinek sem adósa maradni. Tartozom neked egy szívességgel.”

A sebtapaszt mindkét oldalról megnéztem majd a cetlivel együtt bevágtam a kesztyűtartómba.
- Ez meg mi? – pillantottam meg a padlón egy kulcsot. - Ez biztos az övé… - húztam a szám és zsebre vágva indítottam kedvenc autómat ,ami már ki is kanyarodott a házunk elől.
Délután anyámmal kávéztunk a megszokott kávézóban,ez minden másnap vagy harmadnap program nálunk,miszerint töltsünk együtt egy kis időt…
- Fiam! – a hangsúly,már nem utalt semmi jóra. - Úgy gondolom,hogy ideje lenne elgondolkodnod a házasságon,24 éves vagy és a szomszédok is mindig nyaggatnak,hogy még sosem láttak lánnyal.
- Talán mert nem viszek haza egy lányt sem… - kortyoltam bele a kávémba.
- Miért nem? Tudod,hogy mindig szívesen fogadom a barátnőd,ha lenne…
- Hogy a tér figyelő kamerák rajtam csámcsogjanak? És hogy legyen beszédtéma?
- Him Chan! Viselkedj! – Anyám megint úgy érezte,hogy elvetettem a sulykot a hangnemmel,de nem tudtam megállni,hogy ne reagáljak az ötleteire.
- Egyébként mikor akarsz ettől a rémes hajszíntől megszabadulni? Nem tetszik…
- Nekem tetszik… - mosolyogtam rá. - Anya,van barátnőm és eszem ágában sincs vakrandikra járni,ahogy azt te tervezed.
- Szóval átláttál rajtam… - mosolygott rám azzal az ördögi arckifejezéssel,amivel szokott. - De akkor holnap hozd el vacsorázni.
- Majd megkérdezem,hogy ráér-e… - Majdnem kiköptem a kávém,mikor az ablak előtt megláttam Sunny-t,aki engem utánozott és provokált. Folyamatosan nevetett rajtam,nem értettem,hogy mi olyan vicces,majd egy újabb cetlit írt és ragasztott az ablakra vigyorogva,s mint egy gyerek kinyújtotta rám a nyelvét és elszaladt.
- Mit nézel annyira? – nézett volna anyám hátra,de gyorsan felpattantam azzal a kifogással,hogy megyek a mosdóba,s mikor már nem figyelt kiszöktem a cetliért.

„ Megfújtad már ma a szondát?”

A mondat végén egy halom nevetős smile,de engem csak bosszantott,hogy kinevet,így utána rohantam.
- Sunny! – kiáltottam el magam,ami kicsit furcsa volt,hogy kimondtam a nevét. Hátranézett kérdőn. - Szerinted ez vicces? –mutattam fel a papírdarabot.
- Szerintem igen,de gondolom,te nem nevettél rajta… - kuncogott.
- Ugye imádsz bosszantani? – húztam fel a szemöldökömet a cetlit feltartva.
- Nem tagadom,egész jól szórakozom. – mosolygott.
- Remek! De nem ezért jöttem utánad,csak…
- Nocsak-Nocsak! Kit látnak szemeim. Song Sun Hi! – jelent meg a háta mögött egy férfi. Sunny arckifejezése megváltozott már a hangtól,nagyon furcsa volt. Mintha kétségbeesés és düh suhant volna át az arcán.
- Csak nem ezt a gazdag fiúcskát fűzöd kislány?
- Nem erről van szó Uram… - válaszolta,majd felém fordult és így szólt.
- Pár méterre ,jobbra lesz a kávézó, amit keres,felírom a címet,egy pillanat. - nyúlt a táskájába a kis jegyzettömbért és a tollért. Mikor megírta összehajtotta és átadta.
„Menj! Kérlek!” Ezeket a szavakat olvastam le a szájról és az arca tényleg kétségbeesetten kért,hogy forduljak meg és menjek el. Nem ellenkeztem.
- Ahh… Így már odatalálok. Köszönöm. - fordultam meg magára hagyva a lányt.
- Milyen segítőkész vagy Sun Hi,de beszéljünk csak…- csíptem el ezeket a szavakat a beszélgetésből ,s mikor hátranéztem a férfi csuklón ragadta a lányt és elsétáltak. Kicsit durvának találtam a fickót,de nem akartam belefolyni a dolgaiba így hát csak kinyitottam a cetlit.


„ Sajnálom,később elmondhatod,amit szerettél volna. Tudod,hogy hol lakom…”



Felmerült bennem a gondolat,hogy talán segítenem kellett volna neki,olyan furcsa volt az egész…
Este azon gondolkodtam,hogy odamenjek-e a házához,vagy sem,mikor eldöntöttem,hogy odamegyek, az jutott eszembe,hogy hány órakor érkezzem. Végül hagytam az egész,hülye gondolatmenetemet és beültem a kocsiba,ami 7 óra után pár perccel leparkolt a kis ház előtt. Egy kisfiú nyitott nekem ajtót.
- Szia! Itt lakik Sunny?
- Ühüüm… - bólogatott a kissrác. – Noona a konyhában van,gyere be.
- Csak így beengedsz? És ha rossz ember vagyok? – hunyorítottam rá.
- Te vagy Noona barátja,aki segített a cicának.
- Barát…? –A kisfiú úgy mosolygott rám,hogy nem akartam elkeseríteni,hogy a nővére az agyamra megy,nem vagyunk mi semmilyen viszonyban. Végül követtem az előttem futó fiút,mikor óriási sikításra egymásra néztünk és rohantunk a hang irányába.
- Noona! – kiabált a fiú.
- Jae Sun! Young! Szedjétek le rólam. - sikította toporzékolva Sunny,de sejtésünk nem volt,hogy mire gondol,csak álltam ott röhögve és néztem,ahogy kezét,lábát söpöri ijedten és a haját borzolja.
- Noona,már ott van a földön. – mikor ezt meghallotta felém rohant és a hátam mögé bújt szorosan, megkapaszkodva a felsőmben.
- Vigyétek ki! –szorította erősen a pólóm és a hátamnak lapult. - Vidd ki! –lökött rajtam egyet.
- Hülye vagy? Én ugyan hozzá nem nyúlok ahhoz a békához.
- De felém ugrik!- nyöszörgött aprókat ugorva,csak akkor nyugodott meg,mikor az egyik fiú két kezébe vette és kivitte. Szinte hallottam a hátam mögött a megkönnyebbülést.
- Elengednél? – néztem hátra a vállam felett.
- Ohh… Sajnálom,biztos a sokk vett rá,hogy a te hátad mögé bújak.
- Igen,ennyire megijedni egy kis állattól.
- Te beszélsz? – mutatott rám mérgesen. - Te se fogtad meg és éreztem,hogy megugrottál,mikor felénk jött.
- Nem félek egy kis kétéltűtől. Csak undorodom.
- Az majdnem ugyan az. – igazgatta a haját.
- Hát nem éppen…
- Az egy dolog,hogy én lány létemre félek tőle,de te fiúként… Nem volt gyerekszobád? – túrt a hajába,amivel már idegesített.
- A szénaboglya fejeden az Isten sem segít,hiába igazgatod és tájékoztatlak,hogy a gyerekszobám nagyobb volt,mint a te házad.
- Chööö… felvágós bunkó. - motyogta az orra alatt,de szentül meg vagyok róla győződve,hogy ilyenkor azt hiszi,hogy csak ő hallja…
- Tisztában vagy vele,hogy ilyenkor mindenki hallja,hogy hangosan gondolkozol?
- Igen! Te tisztában vagy vele,hogy azt is akarom,hogy meghallják? Eddig azt hittem beképzelt vagy,de most már tudom is…
- Nyugi,nem kell sokáig elviselned,csak visszahoztam a kulcsodat a kunyhódhoz…
Egymásra fintorogtunk és farkasszemet néztünk. Az elektromos szikrák érezhetőek voltak köztünk,s szinte hallottam,hogy pattognak körülöttünk. Ő adta fel előbb,mintha úgy láttam volna,hogy elpirul,s igazam is volt,egy picit elpirult,de nem tartott csak pár pillanatig. A zsebemből kivettem a kulcsot és a tenyerébe tettem.
- Köszi,hogy visszahoztad a kunyhóm kulcsát.
Hirtelen ötlettől vezérelve tettem fel neki a következő kérdést:
- Vagy elég bátor hozzá,hogy pénzt keress?
- Mi? –nézett fel rám. – Nem csinálok semmi tisztességtelent…
- Ha könyörögnél se nyúlnék hozzád.
- Ha hiszed ha nem, én meg soha nem fogok könyörögni. – fintorgott fel rám.
- Az ajánlatom,hogy játszd el,hogy a barátnőm vagy…