16. fejezet Zavaros szívek....

Him Chan pov:


Sunny kellemetlenül érezte magát,amiért az ülés enyhén vizes lett a ruhájától,láttam a feszült mozdulataiból.
- Ne zavarjon,hogy vizes lett az ülés.
- Ki fogom takarítani,tudom mennyire kényes vagy a kocsidra.
- Természetesen, ezt el is várom. – mosolyogtam rá.
- Chööö- intézte el egy fintorral,majd körbenézett és így szólt: - Him Chan! Épp az ellenkező irányba megyünk.
- Tudom,mivel hozzánk megyünk. Közelebb van,te meg úgy remegsz mint a nyárfalevél…
Úgy éreztem,hogy jobb lesz,ha hamar letusol és felmelegszik.

Ahogy berobogtam a szobámba,rögtön elővettem egy törölközőt és a ruháimból egy pólót és egy nadrágot.
- Nyugodtan zuhanyozz le,én addig lent várok a nappaliban.Egy 15 perc múlva visszajövök. – adtam át neki a kis csomag ruhát és kimentem az ajtón. A nappaliban nem találtam a helyem. Olyan zavartnak éreztem magam.
- Akkor most Dae Hyun érdeklődik iránta? – mondtam ki hangosan a szavakat,de választ nem kaptam. A telefonomat,ami épp csörgött a fülemhez emeltem és egy rég látott barátom hangja szólt bele.
- Him Chan! Rég találkoztunk. Hazajöttem Amerikából,nem szeretnél velem találkozni? Sok mindent kellene megbeszélnünk. A lakásomon várlak délután 4 kor. Remélem eljössz.
- Rendben 4-kor ott leszek Rim. –rövid beszélgetésünk után sem éreztem magam jobban,csak még rosszabbul,de lehet Rim majd választ ad minden fel nem tett kérdésemre.
Alighogy letettem a telefont és elméláztam apró, bár attól jobban zavaró dolgaimon,Cho Hee megjelent a nappaliban.
- Segíthetek valamiben? Sun Hi?
- Épp tusol fent.
- Him Chan… Én nem akarok beleszólni,mert nincs is hozzá jogom,de nem gondolod,hogy ez a játszadozás egy ártatlan lánnyal már sok?
- Honnan veszed,hogy csak játszom?
- Talán szereted? Ezt valahogy nem hiszem el… Olyan lányokkal lehet játszadozni,akikkel szoktál,de Sun Hi más,Ő teljesen védtelen és ártatlan és ha az anyád megtudja a hátterét nektek végetek,de legfőképpen Sun Hi helyzetét keseríted meg.
- Ma már megkaptam a barátaimtól ezt a szöveget és tudom,hogy mit csinálok.
- Him Chan,én nem akarlak megbántani,tudom,hogy nem rosszak a szándékaid,csak neked is szükséged van a lányra és a lánynak is rád,ez viszont veszélyes. Egyre többen tudják meg.
- Nem használom ki őt. Próbálok neki segíteni. Az a lényeg,hogy ebben a házban rajtad kívül ne tudja meg senki. – felálltam és el akartam menni mellette,de elkapta a karom.
- Sajnálom az őszinteségem,de gyerekkorunk óta itt élek és itt dolgozom, barátok vagyunk,mindig melletted álltam és mindig melletted is fogok.
- Köszi Cho Hee.- ejtettem el egy nagy mosolyt. Cho Hee-vel úgy nőttünk fel,mint a testvérek és valamilyen szinten kötődünk egymáshoz.
Ideje volt visszamenni és bekopogni a saját szobámba…

Sun Hi Pov:

Kellemetlenül éreztem magam Him Chan előtt. Zavart voltam,de szinte csak azt vettem észre,hogy a szobája közepén állok egy adag száraz ruhával a kezemben. Fáztam,a medence vize hűvös volt és a szellő,ami fújt elég kellemetlenül érintett, így vacogtam. Nagyon jól esett a forró víz. A nadrág hosszú volt nekem és nagy, a póló is hosszú volt,de felvettem,majd kitettem a ruhámat száradni és még arra is volt időm,hogy körbenézzek Him Chan szobájában. Gyerekkori képek a szekrényen és egy családi fotó is a sok között.
- Ez biztos az apukája… Nagyon hasonlít rá. - jól megnéztem a férfit,majd a következő képre

mentem,amin egy lány volt. A kép sugározta az eleganciát és a kifinomultságot. Nem tudtam,hogy ki az a lány,de azt igen,hogy biztos fontos családtag,ha a képek között van. A következő kép egy gyerekkori kép volt. Rögtön felismertem a kisfiút a kislányt,akinek fogta a kezét. Cho Hee volt az,fel lehetett ismerni, egyenes rövid haja semmit nem változott.
- Omo! De cukik voltak. – mosolyodtam el,majd körbenéztem a szobában jobban,hisz a múltkor nem volt rá alkalmam. Az egyik sarokban egy gitár volt. Szívesen megtanultam volna én is gitározni,de nem volt rá lehetőségem. A szobát a kanapéról figyeltem tovább és valószínű elaludtam,mert szekrény ajtó csukódásra ébredtem fel. Halványan láttam az előttem lévő Him Chan-t,aki épp a pólóját veszi magára. Kipattant a szemem és gyorsan felültem.
- Sajnálom,hogy elaludtam.
- Ahh felébredtél? Nem tudlak hazavinni,mert találkozóm van.
- Nem baj. Mennyi az idő?
- Mindjárt 4 óra.
- Sokat aludtam. - húztam le magamról a takarót,amit valószínű,hogy Him Chan tett rám.
- Aha… Késésben vagyok,tudod az utat haza…
Nem értettem,hogy miért viselkedik ilyen hidegen velem,de csak bólintottam.
- A ruhád az ágyra tettem. Megszáradt.
- Köszi. – mondtam utána,de akkor már ki is futott az ajtón. Összehajtottam a takarót és az ágyra tettem a ruháim mellé,majd hozzáláttam öltözni.

- Itt hagytam a… - robbant be az ajtón ,egy pillanatra lefagyott egy szál pólóban látva. Elkapta a tekintetét én pedig a takarót kaptam magam elé,miközben az arcomat elöntötte a forróság.
- Miért nem a fürdőben öltözöl? – ripakodott rám mérgesen,amit léptei is tükröztek. Felkapta a napszemüvegét az éjjeli szekrényről és bevágta maga mögött az ajtót oly annyira,hogy zengett tőle a szoba. Behúzott nyakkal álltam 5 másodpercig,majd kifújtam egy csomó levegőt,amit addig bent tartottam.
- Mi a francért csapkod? –vágtam utána a takarót ,majd gyors tempóban beleugrottam a nadrágomba és a felsőmbe. Végül mindent szépen elrendeztem magam körül és lesétáltam a lépcsőn Cho Hee-t keresve,aki épp a kertben volt és az asztalt takarította.
- Elnézést! – szólítottam meg. - Elkérhetem a kertész felszereléseket,amit a múltkor kaptam és a palántákat?
- Egy pillanat és hozom. Biztos,hogy ezt akarod csinálni?
- Persze. – bólintottam nagyot,majd megvártam míg megkapom a dolgokat,amivel munkához is láttam. Szomorúan állapítottam meg,hogy lassan itt a nyár vége,mert akadnak elég hideg éjszakák és a mai is ilyennek ígérkezett. A nap már lement,de én még mindig csináltam a kis sziklakertet. Idegesen csapkodtam a kemény földet,ha Him Chan-ra gondoltam.
- Mi a franc baja van? Mert tuti van valami! Azt hittem mostanában kedvesebb hozzám és én is megtettem minden tőlem telhetőt,hogy ne piszkáljam,pedig tudtam volna… –magyaráztam magamnak. - Mit is várok tőle? Hisz semmi közünk egymáshoz,csak teljesen összezavar ez a hülye szerepjáték.
- Mit morogsz magadban?
Azt gondoltam,hogy senki nincs ott csak én,s mikor megszólalt annyira megijedtem,hogy majdnem kiesett a kezemből az utolsó palánta. A lámpa fényében feltűnt a szőke fiú ,akire Isten tudja miért,de mérges voltam. Nem szóltam semmit,csak elültettem az utolsó kis virágot és felálltam.
- Nem mentél még haza?
- Ne aggódj, hamarosan megyek.
- Arra vártál,hogy majd én hazaviszlek?
- Ha nem látnád befejeztem a kis kertet. - mondtam gúnyosan majd elléptem mellette és a háznak vettem az irányt.

- Halmeoni! - szóltam rá a lépcső előtt elhaladó idős asszonyra, aki meglepően nézte az öltözékem,én pedig elfelejtettem,hogy most nem vagyok kiöltözve. Szégyenlősen mosolyogtam a rövid kis farmeromban és fekete pólómban.
- Sun Hi!? Segíthetek?
- Halmeoni! Velem jönni egy picit? – Az idős asszony elindult felém,lábai már nehezen vitték,az idő eljárt felettük. Gyorsan odaszaladtam és segítő kart nyújtottam felé. Kivezettem a kis kertbe,ahol Him Chan várt minket. Amint meglátta a kis kertet felderült az arca,amit felbecsülhetetlennek éreztem.
- Him Chan? – nézett könnyes szemmel az unokájára.
- Igen,magának van a legjobb unokája… - mondtam,mire Him Chan csak meglepődve tiltakozott volna,de egy fejrázással leállítottam.
- Ezt te csináltad? Ohh Him Chan! –ölelte meg az unokáját sírva. Boldog voltam,amiért ezt a pillanatot láthattam.
- Egy kis segítséggel,de kész lett. – mondtam neki mosolyogva,de mikor megfogta a vállam és engem is megölelt a szemeim megteltek könnyel és a szívemre mázsás súly telepedett.
- Köszönöm. –súgta a fülembe és remegő kezeivel megszorította a vállam.
- Ezek a virágok még a hűvösebb időben is gyönyörűen fognak virágozni.
- Gyönyörűek. Jajj… annyira meghatódtam. – szipogott.
- Gyere nagyi,bekísérlek. – fogta karon Him Chan a nagymamáját.
- Jó éjt. –kiabáltam utánuk és én is elindultam haza,mivel az idő már nagyon elszaladt,sikerült elértem az utolsó buszt,amin rengeteg ember volt és alig vártam,hogy leszálljak. Épphogy leléptem az utolsó fokról olyan érzésem volt,mintha valaki a nevemet kiáltotta volna,így visszanéztem,de nem láttam senkit,végül vállat rántva elindultam a vak sötétben.
- Mi lett itt a közvilágítással? – néztem fel a halványan pislogó lámpákra. Gyorsabbra vettem a sétámat,mert a hátam mögött egy sötét alak követett. Lehet paranoiás vagyok,de nem éreztem semmi jót. De futni kezdett az idegen és én is futásnak eredtem. Gyorsabbnak tűntem tőle,így sikerült lehagynom,majd lihegve emeltem a telefont a fülemhez.
- Volnál szíves megállni? Utálok futni. – nyögte a telefonba kimerült hangon Him Chan. Elvettem a fülemtől a telefont és megláttam az egyik lámpa pislogása alatt a lomhán felém közeledő Him Chant,aki az oldalát fogta. Elkezdtem felé futni ,ő meg nem értette,miért futok felé és ő is futni kezdett visszafelé.
- Most miért kergetsz?
- Állj meg!
- Dehogy állok! Hülye vagy? –lihegett,de végül beértem és a hátára ugorva mérgesen barackot nyomtam a fejére.
- Te kis… - borzoltam a haját.
- Hagyd már abba! – lökött le magáról. Mindketten mérgesen szedtük a levegőt.
- Eszednél vagy? Miért kellett ezt csinálni? Szadista vagy! Téged nem lehet elviselni. – ordított mérgesen,miközben a fején simogatta a barackot,amit kapott.
- Valóban? Te vagy a hülye! Miért követsz a sötétben? Ráadásul futsz utánam! Halálra ijedtem!
- Mit ijedezel? Ott voltam a buszon is,csak majdnem összenyomtak annyian voltak,s mikor leszálltál kiabáltam,de süket is vagy. Két percbe telt,mire leküzdöttem magam arról a bűnbárkáról. - hadarta el ő is a magáét. - Ahhh jinja… fáj a hátam… Hány mázsa vagy?
Felhúztam a szemöldököm és válaszra sem méltattam,csak pukkadva otthagytam.
Hazamentem,átvettem egy kényelmesebb ruhát és feltettem magamnak egy jó adag ráment főni,alig hogy lefedtem az edényt,kopogtak. Tudtam,hogy ki az,így nem lepődtem meg,mikor kinyitottam az ajtót.
- Sunny! Nem megy visszafelé busz. – mondta mikor meglátta az arcomat.
- Örülök neki,hogy ilyen csodás felfedezést tettél … hát akkor jó éjt. – csuktam rá az ajtót és a ramenemhez indultam. Az ablakból láttam a kerítésnek támaszkodó fiút.
- Elég csípős hideg lesz az éjszaka,azt hiszem fázni fog… - majd a forró ramenre néztem az edényben és az ajtónak indultam. Him Chan azonnal odarohant és csak bambán nézett a szemembe,az övében meg ott volt a remény apró szikrája.
- Miért nem mentél haza?
- Gyalog?
- De kényes vagy! Belehalsz egy kis sétába?
- Kis séta? – meresztette ki a szemeit . - Vagy másfél óra gyalog minimum.
- Ki se bírod…
- Mivel már éjfél is elmúlt nem igazán…
- A kis elkényeztetett… Elfelejtettem,hogy neked éjfélkor már köpött a maci. – semmi reakciója nem volt,szerintem nem akart visszavágni,mert akkor rontotta volna az esélyeit. Nevetnem kellett,így visszafojtott nevetésbe kezdtem és beinvitáltam egy tál ramenre.
A szemei úgy felragyogtak,mint sötét égbolton a csillagok és jóízűen látott hozzá az evéshez,ám az első falat után rám nézett keserű arccal.

- Ez csíp!
- Chilie…
Nem foglalkozott vele,megküzdött a tál étellel én meg jót nevettem az egészen. Igazság szerint nekem is erős volt,azt hiszem elvétettem az arányokat,mikor plusz erőt akartam a levesembe tenni. Him Chan kipirosodott arccal szipogott a tányér felett.
- Ahh leég a szám…
A hűtőhöz mentem két kis üveg tejért és az egyiket odaadtam neki,a másikat pedig megittam.
- Ez majd segít rajtad… Bocsi,tényleg erős lett.
- Köszi. –kortyolta a hideg tejet.
- Most mi lesz veled? Hazagyalogolsz? – nem válaszolt,csak vállat vont és egy újabbat kortyolt az üvegből.
- Én holnap reggel elutazom,alhatsz az öcsém szobájában.
- Hová utazol?
- Busanba!
- Meddig leszel? - érdeklődött.
- Csak két napig,mert vannak olyan munkáim,amit nem hanyagolhatok… - zártam le ennyivel a beszélgetést .Elmosogattam és megvetettem az ágyát a vendégemnek.
Üzenetet jelzett a telefonom:
„ Holnap találkozhatnánk. Van kedved meginni velem egy kávét?”
- olvastam a kijelzőn.
„ Holnap elutazom a 7 órási busszal Busanba,majd legközelebb… bocsi.” – válaszoltam és már érkezett is a következő üzenet pillanatokon belül:
„Jó utat,majd beszélünk. Jó éjt” - elolvastam és visszaküldtem egy „jó éjt” üzenetet,majd zsebre dugtam a telefont.
- Ez lesz az ágyam? –lépett be Him Chan.
- Lehet nem lesz a legkényelmesebb,de azért szép álmokat. Ja,és holnap 5 órakor megy a legelső busz.
- A te buszod mikor indul Busan-ba?
- 7-kor.
- Értem… - bólogattunk mindketten.
- Jó éjt… mondtam halkan és a saját szobámba mentem összepakolni a holmimat holnapra. Csak egy hátizsákot pakoltam meg és azután gyorsan el is aludtam. Reggel 6-kor Him Chan már nem volt ott, az ágyat szépen elrendezte így nem kellett vele foglalkoznom,csak a vállamra vettem a táskám és indultam a buszhoz. A megállóban állva hallgattam a zenét fehér kis fejhallgatómon és vártam a buszt, épp számot akartam váltani,mikor két ismerős hang egyszerre szólított a nevemen. Levettem a fülemről a fejhallgatót és akkor láttam meg jobb oldalra nézve Him Chant felém közeledve táskával a hátán. A bal oldalról meg Dae Hyun mosolygós arcát véltem felfedezni…