17. fejezet. Vegyes érzelmek...

SUN HI POV:

A buszmegállóban állva néztem az egyik fiúról a másikra. Még ők is meglepődtek,mikor odaértek hozzám.
- Dae?
- Him Chan? – mutattak egymásra.
- Sunny??? – kiáltottam fel,amin elmosolyodtak. - Mi járatban fiúk? –néztem az egyikről a másikra.
- Gondoltam elkísérlek,ha nem vagyok teher.
- Nekem nem,de nem értelek… - vontam vállat,majd Him Chan-ra néztem.
- Dolgom van Busanban…
- Épp ma és ilyen hirtelen? – bólogattam. – Értem! Mondjátok meg őszintén,miért akartok velem jönni?
- Unatkozom! – vágták rá egyszerre. Mosolyogva vettem óriási lélegzetet és néztem a távolról érkező buszt.
- Menjetek haza fiúk… - ráztam a fejem,de hiába,mert mikor leültem a leghátsó ülésre, a két fiú,két oldalamra huppant le. Furcsa volt,hogy elkísérnek,de a szívem mélyén örültem neki,hogy mellettem vannak.
- Mit terveztek fiúk? Miért vagytok itt?
- Úgy éreztem jönnöm kell… - Dae Hyun olyan szélesen vigyorgott rám,hogy az én szám is mosolyra húzódott. Him Chan csak az ablakon bámult kifelé és nem akart magyarázatot adni,de nem is kellett.
- Oké srácok. Foglaltatok szobát? Vagy hol fogtok aludni?
- Hát az úgy volt hogy… - vakargatta a tarkóját Dae Hyun.
- Gondoltam… - nevettem el magam,s nem is kérdeztem őket többet.
- Hallgatod velem a zenét? – nézett rám Dae Hyun.
- Aha. –vettem el a fülhallgató egyik párját.
- Szereted ezt a számot?
- Igen,ezt nagyon szeretem. – bólogattam és jól elbeszélgettünk a zenéről,míg Him Chan elaludt a másik oldalamon. Kicsivel később Dae Hyun is megunta a hosszú utat és elaludt. Ahogy beértünk Busanba az emlékeim előretörtek és öröm költözött a szívembe.
Hazaértem…

Him Chan Pov:

A döcögősen haladó busz zajára ébredtem. Már Busanban jártunk. Dae Hyun is akkor ébredt fel,mikor Sunny elindult az ajtó felé. Meglöktem a nyakát tekergető barátom,mire gyorsan összekaptuk a táskáinkat és sietve Sunny után mentünk.
A belvárost elhagytuk és egy külső buszmegállóban tett le a busz minket.
- Fel sem ébresztettél volna? – néztem rá.
- Elfelejtettetek leszállni a következő busz majd csak 1 óra múlva indul vissza a belvárosba. –tekintett a menetrendre.
- Te mire vársz?
- Nekem van fuvarom. Ott jön. – rohant a lepukkant furgon felé,mikor rákiáltottam,megtorpant.
- Sunny! Oké,bevallom,hogy ki akartam mozdulni otthonról és nem volt más ötletem,mint veled jönni. Így utólag belegondolva,jobb lett volna nem zavarni…
Csak álltunk ott Dae-vel és arra vártunk,hogy mit fog reagálni a hallottakra.
- Szálljatok be! – intett a fejével,mi pedig örömmel néztünk össze a barátommal és futni kezdtünk a kocsi felé .Az autót vezető Ahjussi nagyon kedvesnek tűnt,hisz végig mosolygott,s mi is mosolyogva üdvözöltük.
Busan belvárosától már messze jártunk,a város zaját már rég mögöttünk hagytuk,helyette a partnak csapódó hullámokat lehetett hallani. Egy kis takaros ház előtt parkoltunk le a tenger szinte csak pár lépésre volt a háztól. Sunny testvérei szaladtak ki és ő is rögtön kipattant az autóból,hogy megölelje őket.
- Noona!!! Mi is hazamehetünk veled? - Kérdezték miközben szorosan ölelte meg őket. Ha tudtam volna,hogy a családjához jön,akkor nem jöttem volna. Kissé kellemetlenül éreztük magunkat DaeHyunnal.
- Nem jöhettek még haza,de ha mindent elintéztem és nem kell annyit dolgoznom,akkor hazaviszlek titeket. Nem szerettek a nagyival lenni?
- De!!! Hiányoztál Noona! –kapaszkodott a nyakába a kisebbik fiú.
- Jól viselkedtél?
- Igen!
- Becs szó?
- Ühüüm! – bólogatott hevesen a kisfiú,majd az ajtóban megjelenő idős hölgyre emeltük a tekintetünket. Sunny odarohant és megölelte.
- Halmeoni! Sajnálom,hogy gondot okoztam…
- Buta lány,ne mondj ilyeneket. –mondta miközben megveregette unokája hátát és ránk nézett.
- Halmeoni,ők itt a barátaim,akik elkísértek. Him Chan és Dae Hyun. –mutatott ránk.
- Köszönöm,hogy vigyáztok Sun Hi-ra!
- Sajnálom,hogy kellemetlenkedünk. – hajoltunk meg egyszerre Dae Hyunnal.
- Ugyan! Sok jó ember kis helyen is elfér. Gyertek be,már biztos éhesek vagytok.
A ház sokkal tágasabb volt,mint gondoltam. A nappali közepén öreg zongora állt,ami legmegbecsültebb része volt a szobának.
- Elfelejtettem nektek bemutatni az öcséimet. Ő itt Jae Sun és ő pedig a kicsi Young. Him Chan,te már találkoztál velük.
- Srácok,mióta nem láttalak titeket nőtettek.
- Erősödtem! Nézd meg az izmom. –feszített be aranyosan Young a kisebbik fiú. – Young,ne mutasd neki,mert irigykedni fog. – nevette el magát Sunny.
- Kac-Kac… Vicces ám. –fintorogtam.
- Tudom… - vont vállat.
- Viccesek vagytok gyerekek,de gyertek az asztalhoz. – szólt a konyhából a nagyija.
- Köszönjük az ételt. – foglaltunk el egy-egy helyet az asztalnál.
- Egyetek csak!
Az étel ízletes volt,hasonlított a Sunny főztjéhez,de ez valahogy jobb volt.
- Nagyon finom. –mondtam.
- Bizony! A nagyi belefőzte a szeretetét. – szólt teli szájjal Young.
- Mikor kicsik voltunk mindig ezt mondta a nagyi,hogy megegyünk mindent.
- Aranyos…- jegyezte meg Dae Hyun.
- Ebéd után kezdődik az óra. – magyarázta közben Jae Sun Sunnynak.
- Tényleg? Akkor meghallgatom,hogy mit tudtok. – borzolta össze a haját a mellette ülő fiúnak.
- Naa! Noona! Reggel alig tudtam rendesen megcsinálni a hajam.
- Omoo! Igazi férfi leszel lassan…
- Milyen óra? – kérdezett rá Dae Hyun.
- Halmeoni zongora tanár volt és tanítja a fiúkat zongorázni.
- Ha nagy leszek szeretnék zongoraművész lenni. Olyan mint Yiruma.
- Meghallgathatjuk mi is?
- Ühüm. –bólogatott és ettünk tovább. Mindenki jóllakottan sétált át a nappaliba,ahol megkezdődött az óra.
- Halmeoni játsz valami szépet.
A zongorából megelevenedtek a dallamok,és betöltötte a szobát. Úgy éreztem,hogy a dallamok súlyosan a szívemre telepedtek,s talán látszott is rajtam,mert Sunny megszólalt:
 
- A dal címe „Sunny Rain”. A nagyi sokat játszotta nekem ezt mikor kicsi voltam. Mindig áhítattal hallgattam.
- Ezért lettél Sunny?
- Talán igen… - mosolyogott el. –Ha sírtam a nagyi mindig játszani kezdte ezt a dalt,mert tudta,ha kisírom magam jobban leszek,azért hogy emlékezzek rá,milyen erősnek kell maradnom,mert az eső után mindig kisüt a nap, s a felhők fölött előtűnik egy szivárvány,még ha nem is látom ,akkor is ott lesz,ami egy szebb holnapot hoz nekem.
Nem tudtam miért,de megérintettek a szavai,úgy éreztem nem könnyű a múltja és hogy sokat sírhatott.
- Ezek szerint sokat sírtál!?
- Igen,sokáig tartott megtanulni elrejteni az érzelmeimet. De ma már profi vagyok benne. Egyedül ez a dal árulja el ,hogy mikor vagyok szomorú,mert olyankor mindig ezt hallgatom.
- mosolygott rám és néztük tovább az előadást. Nem tudtam kiverni a fejemből a szavait. Valahogy meglepődtem azon,hogy magáról beszélt és picit megnyílt nekem. A következő dalnál Dae Hyun énekelni kezdett. Egy ismert dal feldolgozása volt.
- Halmeoni,Dae Hyunnak csodaszép hangja van ugye? – kiáltotta el magát Sunny
- Igen.- mondta és látszott a szemében a ragyogás,mennyire tetszik neki. Hirtelen irigy lettem Dae Hyun tehetségére és ez picit lelombozta a kedvem.
- Valami baj van? –kérdezte Sunny.
- Nem! Dehogy! Minden rendben!
- Olyan komoly lett az arcod.
- Nincs semmi bajom. – tagadtam az imént rám törő furcsa érzést,ami hirtelen jött és olyan hirtelen ment is.
- Jae Sun még fényes jövő elé néz,hisz nagyon szépen játszik már most is a zongorán.
- Remélem,hogy továbbviszi az álmom.
- Mi volt az álmod?
- Mikor annyi idős voltam mint ő,akkor ugyanez. –mosolygott rám. – Csak reggeltől estig hallgattam a nagyit a zongoránál,ahogy jöttek a gyerekek,hogy tanítsa meg őket zongorázni ,én mindig figyelmesen végignéztem minden óráját.
- Miért nem tanultál meg te is játszani?
- Szép lassan elfelejtettem,mit is szerettem volna igazán. De soha sem késő nem igaz? –pattant fel és mosolyogva nézett le rám. –Menjünk be a városba.
- Oké! –jöttem én is lázba és felpattantam. – Dae Hyun jössz a városba?
- Igen! - rohant felénk.
Kiszaladtunk az udvarra és megláttam a régi furgont,amibe hálni járt a lélek.
- Ugye nem azzal kell mennünk!?
- Nem a kastélyban van hercegnő. Kérem szálljon le a csillám póniról. –nevették el magukat,s beültek az autóba. Természetesen már csak kiszúrásból is nekem kellett vezetnem és alig jutottunk el két kilométert a motorháztető kifüstölt.
- Omo! Omo!! OMO!!! Állj meg! – ordított Sunny,amin úgy meglepődtem,hogy padló féket nyomtam,s ő lefejelte a visszapillantó tükröt.
- Jól vagy?
- NEM! – nézett rám morcosan.
- Ez szuper volt Hyung! – fogta a fejét Dae Hyun is. Sunny szája legörbült.
- Hagy nézzem meg! – néztem a kis dudort a homlokán. – Nyugi nem marad nyoma! – fogtam meg az állát.
- Kösz! –lökte el a kezem én meg cammogva kiszálltam az autóból megnézni,hogy mi történt a kocsival.


SUN HI POV:

Míg Him Chan a motorháztetővel bajlódott én a tükörbe néztem fájós kis puklimat.
- Megnézhetem? – kérdezte Dae Hyun.
- Nagyon csúnya? – mutattam felé a picit sérült homlokom.
- Na lássuk… - vette el a hajam az útból, pár pillanatig nézte.
- Semmi baja. Meggyógyul. Sun Hi,Biztos meg fogsz lepődni azon,amit most kérdezni fogok.
Láttam rajta,hogy nem meri megkérdezni.
- Mond csak…
- Kedveled Him Chant? – valóban meglepődtem a közvetlen kérdésen.
- Dae Hyun,teljesen őszinte leszek veled. Az,ami Him Chan és köztem van,kizárólag csak baráti és minden az egyességen alapszik. Jelenleg ti is ez miatt vagytok itt,de ha ennek vége,mindenki megy a saját útjára és elfelejtjük egymást.
- Nekem semmi közöm az egyességetekhez. Én csak jobban meg szerettelek volna ismerni,ennyi az egész,szerintem aranyos és érdekes személyiség vagy és ha Hyung megbánt,akkor majd én megvédelek. Szimpatikus voltál már Jeju-n és a jobb egyenessel,amit kiadtál a fickónak,teljesen lenyűgöztél.
Zavarba jöttem és az arcom kipirult,de reagálni sem tudtam,mert megérkezett Him Chan.
- Próbáljuk beindítani…- de amint elfordította a kulcsot,a motor csak köhintett egy utolsót és leállt.
- Nincs más hátra,haza kell tolnotok.
- Mi? – néztek rám egyszerre.
- Mi van? Én vezetek,ti toljátok. Nyomás! – toltam ki a volán elől Him Chant. – Mire vársz? –néztem a még mindig az autóban ülő Dae Hyun-ra,aki savanyú pofát vágva kimászott az autóból és hátra ballagott Him Chan mellé.
- Jobb ha nem mondasz neki ellent,mert elég szadizós tud lenni. Szörnyű természete van. – hallottam Him Chan panaszkodását,miközben megindult az autó.
- Hallottam! Ne panaszkodj,hanem toljad erősebben.
- Talán ha kiszállnál a kocsiból,könnyebb lenne!
- Ne akard,hogy kiszálljak,mert akkor futni fogsz! – ordítottam ki az ablakon és Dae Hyun hangos nevetése töltötte be a teret.