12. fejezet Nincs itt a macska cincognak az egerek...

Már az ajtaját nyitotta,mikor odaértem.
- Sunny! Sajnálom! Nem akartam kiabálni,csak megijedtem…
- Semmi baj! Én voltam a hibás…
- De jól vagy? Beviszlek a kórházba! – kicsit én is kétségbe voltam esve,sőt,nem kicsit, de próbáltam higgadt maradni. Láttam rajta,hogy még mindig remeg és én voltam a hibás,hogy még rosszabbul érezte magát.
- Semmi bajom,csak pihennem kell. Elfáradtam…
Egy pár pillanatig néztük még egymást,de elfordult ,majd bement a szobája ajtaján és egészen estig ki sem jött. Én addig a TV előtt ültem és egyik csatornáról a másikra kapcsoltam.
- Vajon jól van?- néztem a szoba irányába. Nem tudtam kiverni a fejemből a rémült arckifejezését. A bűntudat meg egyre csak mardosott. Cha Bum hazament és anyám,aki egész délután az ügyeit intézte hazarepült a délutáni géppel. A nap már majdnem lement és én elindultam,hogy bekopogjak Sunny szobájának ajtaján.

SUN HI POV:

A nap már majdnem a tenger mögé bukott,mikor felébredtem. Rengeteget aludtam. Nagyon zaklatott voltam,fáradt és szomjas. Ahogy kinyitottam az ajtót ott állt HimChan,s mindketten jócskán meglepődtünk. Elkapta kopogásra váró kezét és megvakarta a fejét.
- Jól vagy?
- Ahh… Igen,csak fáradt voltam és elaludtam.
- Sajnálom,ami történt.
- Az én hibám. Sajnos volt egy kis gondom a vízzel,de azt hittem már kinőttem. Ezek szerint nem. –nevettem el magam.
- Nem kellett volna kiabálnom.
- Ha nem vagy ott,akkor ott hagyom a fogam. Annyira hirtelen mélyült…
- Tényleg sajnálom… - láttam rajta,hogy bántja,ezért vállon ütögettem és így szóltam:
- Éhes vagyok…együnk! – villantottam felé széles mosolyt,mire ő is elmosolyodott. – Olyan csend van,hol van mindenki?
- Hyung hazament és anya is. Azt mondtam,hogy adjam át az elnézését,amiért egy szó nélkül lelépett,de hívta a kötelesség.
- Akkor most velünk mi lesz? –álltam meg a hűtő előtt.
- Holnap mi is hazamegyünk.
-Ahh… Oké-nyitottam ki a hűtő ajtót és elmerengtem a semmit nézve,hogy: „Akkor mi most egyedül maradtunk?”
- Nincs itthon kaja! Akkor menjünk el enni és szórakozni. Mit szólsz?
- Ahh jó!- bólintottam rá,pedig nem is akartam.
- Akkor irány öltözzünk át. – rohant el,majd még a szobája ajtajából visszaszólt. - Siess,nem akarok rád várni. - Sűrűn bólogattam még mindig álmos fejjel és elindultam én is átöltözni. Semmi kedvem nem volt bulizni menni,főleg azért,mert nem tudtam,hogy mit is takar számára az,hogy „buli”.Egy fehér blúzt vettem fel egy kis fűzővel,s hozzá fekete miniszoknyát. A sminkem egy picit hangsúlyosabbra sikerült,mint terveztem,de már nem akartam húzni az időt,rohantam.
HimChan csak utánam ért a nappaliba. Fekete farmert viselt,fehér inggel,teljesen összeöltöztünk.
- Honnan van ez a cucc?
- Ahh… Még a butikban vettem.

- Egész jó. Olyan felszolgáló lányos. Majd te hozod a piát… –rohant el mellettem és beleugrott a cipőjébe. Gyalog mentünk,de ha ezt előre tudom,akkor biztos nem magassarkút veszek fel.
- Yong Guk! Hallottam,hogy DaeHyunnal Jeju-n vagytok. Igaz ez? –futottam utána,miközben Ő csak telefonált. - Remek! Én is itt vagyok. Akkor találkozzunk a szokott helyen.
- Hej! Ne siess annyira! –lihegtem.
- Gyere már! – állt meg.
- Te könnyen beszélsz. Megnéznélek 10 centis magassarkúban szaladni.
- Nem igazán szoktál kiöltözni mi?
- Hát így nem! Elég furán érzem magam…
- Voltál te már valaha bulizni?
Kicsit elgondolkodtam a válaszon,mivel tényleg nem nagyon járok bulizni.
- A volt barátommal elmentünk egyszer-kétszer és a barátnőimmel is voltam,de már nem vagyok középiskolás. A barátnőim mind távol vannak tőlem,van aki híres modell lett,de én csak egy kis helyet szerettem volna,ahol finom a fagyi és forró a kávé.
- Csak ennyi? Ezt még megteheted!
- Ahh igen! Persze,neked lehet piti dolog,de nekem ezt elég nehéz megvalósítanom.
- Nézd a jó oldalát a ruhád már megvan hozzá… - vigyorgott.
- Tudom,hogy csak szívatni akarsz,nem fogok rá reagálni…
- Jó,akkor folytatom…

Ahogy gondoltam egy bárba mentünk,ahol a boxok ülései bőrből voltak. Ahogy beértünk a kis magán boxba,két fiatal,vékony fiú állt fel és óriási mosollyal pacsiztak le HimChan-nal. A zene dübörgött,de valaki hirtelen mintha lehalkította volna,aztán rájöttem,hogy azzal,hogy becsuktam magam mögött az ajtót csökkentettem a szórakozó hely hangját.
- Csak nem a barátnőd? – néztek rám. - Nem is mondtad.
- Ahh nem! Nem! Ő nem a barátnőm csak egy ismerősöm. Gyere közelebb Sunny.
Nem mondom,hogy jól esett a „csak egy ismerős” bemutatás,de végül is nem vitatkoztam,hisz csak ismerősök vagyunk ,akiknek van egy közös titkuk.
- Ő itt Lee Sun Hi.
- Dae Hyun vagyok,Ő pedig Yong Guk.
Én is mosolyogtam,ők is mosolyogtak bemutatkozásnak vége…
Az egyik sarokban foglaltam helyet nem messze Yong Guk-tól. Kezdődött a karaoke ,amitől egyenesen hányingerem lett. A társasághoz időközben csatlakozott két idegen pasi és két nő is. Nem mutatkoztak be így nem tudtam semmit róluk,csak annyit,hogy inkább nem kellene énekelniük.
- Nem érzed jól magad? –huppant le mellém Dae Hyun.
- Ah,de… - bazsalyogtam.
- Látom,hogy nem. Nem akarsz énekelni?
- Ezek után? –mutattam az aktuális előadóművészekre vagyis a két idegen fickóra és a nőre. - Az egy dolog,hogy hangjuk nincs,de hogy hallásuk se!? Én inkább nem énekelnék,mert ez olyan,mint a Macskákból egy részlet.
Felfújt arccal nevette el magát. Annyira cukin,hogy még én is mosolyogtam.
- Na,akkor gyere velem énekelni,ilyen kritika után muszáj mutatnod is valamit. – majd csuklón ragadott és a „színpadra” vonszolt,amint vége lett a dalnak. A kezembe nyomta az egyik mikrofont és nézegetni kezdte a dalokat. Him Chan tökéletesen elvolt a dekoratív hölgy társaságában. Esze ágában nem volt velem foglalkozni. Uncsi volt az egész és idegesítő.
- Melyik legyen…? – hallottam,hogy megkérdezte,de nem reagáltam.Nem tudom miért. – Hahó! Sun Hi!!
- Jah,Bocsi! Ez jó lesz. –böktem az egyik ismerős dalra. A tenyerem izzadni kezdett,még jó,hogy nem figyelt senki. Idegesen markoltam a mikrofont. Egyik kézből a másikba vettem. Tudtam,hogy nincs gyönyörű hangom,csupán egy átlagos hanggal áldott meg az élet,de legalább tisztán énekeltem. Dae Hyun énekelni kezdett és minden önbizalmam porba hullt. Rögtön elvarázsolt és elrabolta a szívem. Azért muszáj volt nekem is megszólalnom így énekelni kezdtem,amivel felhívtam Him Chan figyelmét is. Rámosolyogtam,mire ő is visszamosolygott,de a mellette ülő hölgy nem tűrte,hogy más lányoknak szentelje a figyelmét,így rögtön szóval is tartotta,engem meg nem érdekelt,csak élveztem az első duettemet. Szerencsére Dae Hyun a dal után se hagyta,hogy unatkozzak és szóval tartott egy ideig,de végül újra egyedül maradtam egy újabb martini társaságában…sajnos nem sokáig. Az egyik fickó,elég bátor állapotban volt már a jó minőségű wiskytől ,odaült mellém és egy csomó olyan dolgot mondott,amit nem értettem,de végül is a lényeget kiszűrtem belőle. Egyre közelebb jött én meg egyre távolodtam tőle,mire szorosan Yong Guk mellett kötöttem ki .
- Csinos vagy! Jössz táncolni?
- Köszönöm nem! –vihogtam és belekortyoltam az italomba.
- És… - a hangsúly nagyon sejtelmes volt. - Nem akarsz velem eljönni valahová inkább?
- Kösz nem! Tökéletesen megvagyok itt is.
- Na,nem akarod meggondolni magad? –érintette meg a combom ,mire én ösztönösen felküldtem az orrát a homlokába.
- Mi történt? – állt fel szinte mindenki,de még én is felpattantam a helyemről és meglepődtem,hogy mit is csináltam.
- Sunny? Ez mire volt jó? – förmedt rám Him Chan.
- Sajnálom. – szabadkoztam,mert már annyira bántam,hogy ezt tettem.
- Szép ütés volt! Még egy perc és én vágom orrba. – röhögött Yong Guk,aki egyedül maradt ülve.
- Ne röhögj,ez nem vicces! –nézett rá,majd felém fordult. – Inkább menjünk haza! –nem tetszett az uraskodó hangneme,így kirántottam a karom a kezéből.
- Miért ne nevessek? Ez tök vicces! Nem a lány hibája volt. Egy ideig tűrte,megjegyzem elég sokáig az udvarlást,ami később elfajult és cselekedett,bár nem gondoltam volna,hogy behúz neki egyet. – nevetett teli torokból a fiú.
- Jól vagy? – hajoltam le a sérülthez. – Bevigyelek a kórházba?
A fiú csak rázta a fejét és a kezével intett,hogy minden rendben. Csak egy picit vérzett az orra,így én is megnyugodtam. – Mégegyszer sajnálom. Nem volt szándékomban ezt tenni. –hajoltam mélyet,de legszívesebben bele is rúgtam volna,amiért hozzámnyúlt. Végül hazavitték és mi is hazafelé indultunk. HimChan elég sokat ivott ahhoz,hogy holnap fájjon a feje és nekem is fog,mert hazáig kellett vonszolnom,mikor lelöktem az ágyra igazi megváltás volt.
- Mi van,ha visszaüt? – kérdezte a szemét dörzsölve.
- Ez benne volt a pakliban. - néztem vissza az ágyon elnyúló fiúra,aki felkapta a fejét.
- Ezek szerint máskor is húztál már be pasinak?
- Ühm!- bólintottam nagyot. – A munkámból adódóan találkoztam pár perverz emberrel… Bennem van tartás,ha hiszed ha nem!
- Azért tök jól elröhögcséltél Dae Hyun-al.
- Te beszélsz,akinek egész este volt társasága? Miss dögös…
- Csak beszélgettem egy lánnyal,már ez is bűn?
- Nekem nem,de akkor ne csinálj úgy,mintha féltékeny lennél Dae Hyun-ra.
- Ki? Én? Féltékeny? Te hülye vagy! Ez abszurd! –dörzsölte tovább a szemeit.
- Fáj a szemed? Elég piros… - tértem el a témától.
- Aha,szerintem begyulladt a víztől…
- Hozok rá szemcseppet. - mentem ki a szobájából,de mire visszaértem már elaludt. Betakartam és én is elvonultam a szobámba,de sehogy sem jött álom a szememre,csak a szemcseppet szorongattam és vártam,hogy HimChan felébredjen. Pár óra múlva már majdnem elszenderedtem,mikor zajt hallottam odakintről,így kiszaladtam,hogy odaadjam a még mindig a kezemben lévő orvosságot.
- Felébredtél? – kérdeztem mikor már a szobája ajtaját nyitotta volna.
- Ahha… Fáj a fejem.
- A szemed?
- Az is… - húzta el a száját.
- Akkor kezeljük le a szemed. - mutattam fel a szemcseppet és HimChan után mentem a szobájába. Az ágy végére ült én pedig feltérdepeltem mellé.
- Nézz a mennyezetre. –utasítottam és egyet-egyet cseppentettem a szemébe. - Oké,most már pislogj! –de nem pislogott,csak engem nézett meredten. - Mi van? – néztem nagy szemeibe,amik sokkal jobban csillogtak az átlagosnál.Bal kezét a nyakamra tette és lassan közeledett felém. Ajkai vészesen közeledtek az enyémhez a szívem kissé felgyorsult és nem értettem,hogy éppen mi is történik. Egy torokköszörülés szakított félbe minket.
- Bocsi srácok,hogy megzavarom a romantikát,de ezért küldtek ide… Azt még elnéztem,hogy nem voltatok itt mikor jöttem,gondoltam,hogy kihasználjátok,hogy elrepült a sárkány…
- Anya bebiztosította magát…- súgta HimChan,mire én idegesen az ágy végébe álltam és Cha Bum felé mentem.
- Nem zavartál meg semmit sem. Én csak segítettem HimChannak a szemébe cseppenteni.
- Igen? – kérdezett vissza.
- Így volt Hyung és most húzás kifelé,mert fáj a fejem…
- Jó éjt! –úgy kotortam a szobámba mint a szél és az ajtónak támasztottam a hátam.
- Ez meg mi volt?

11. fejezet Ő is csak egy lány...

Életemben nem volt még olyan kedves ébresztőm,mint azon a reggelen. Két láb a vesémben,két gurulás és aztán esés.
- Mit keresel az ágyamban?
Nem szoktam hozzá,hogy korán reggel női vinnyogásra ébredek,így hirtelen azt sem tudtam,hogy merre vagyok,de hamar észhez tértem az ágyon ülő lányt látva.
- Muszáj volt lerúgnod az ágyról?
- Igen! – tört ki hisztiben.
- Szerintem szükségtelen volt,mivel nem csináltam semmit,csak aludtam. Mondtam már,hogy egy ujjal sem érnék hozzád.
- De miért az én ágyamban aludtál?
Jobb kérdést fel sem tehetett volna. Vakargattam a fejem,hogy rájöjjek a válaszra,de mikor én rájöttem már Sunny is rájött és egyszerre mondtuk ki: „Veszekedtünk,hogy ki aludjon az ágyon!”
- Ki győzött?
- Szerinted most ez fontos?- kúsztak ki a szavak szarkasztikusan.
- VICTORY! – éljeneztem,mikor rájöttem,hogy valójában az enyém volt először az ágy,de csak egy párnát kaptam az arcomba.
- Minden a te hibád,azt mondtad,hogy aludjak.
- Azt mondtam,hogy menj és aludj a saját szobádban,nem azt,hogy mellettem.
- Ajshhh annyira lármás vagy. –álltam fel a földről és kifelé vettem az irányt. – Ráadásban reggel még csúnyább vagy az átlagnál. – Hátulról újabb támadás érte a fejem.
- Te beszélsz csipás? – ordított az ágyról,mire visszadobtam neki a párnát mérgesen.
– Tudod,hogy még senki nem irritált ennyire,mint te?
- Kölcsönös.
Mérgesen csaptam a kilincsre és bevágtam magam mögött az ajtót,de meg is torpantam.
- Anya…
- Kim Him Chan! Ugye nem aludtál abban a szobában.
- Nem! Nem! Nem! – tiltakoztam a félreértésen,ami valójában nem is volt az,mert ott aludtam,de próbáltam menteni a menthetőt.
- Sun Hi nagyon rosszul aludt és leesett az ágyról. Átszaladtam a nagy zajra. A fejét ütötte be,de semmi baja.
- Ne humorizálj Him Chan,nem szeretem.
- Anya! Tényleg nem aludtam ott.
- Ha vele akarsz aludni,akkor vedd el feleségül,nem szeretnék semmi pletykát vagy botrányt. Remélem,hogy van annyi eszed!
- Persze! – bólogattam helyeslően és már inkább nem szólaltam meg csak megvártam míg elmegy. –Az kell nekem még elvenni… Hamar tönkremennék! –csaptam be magam mögött a saját szobám ajtaját is,majd összeszedtem a ruhám és indultam volna tusolni,de Sunny megelőzött.
- Sietek. – kukucskált ki résnyire ,majd az orromra csukta az ajtót. Csalódottan tapasztaltam,hogy ez megint egy vesztes csata volt.Már alig vártam,hogy felfrissüljek a mozgalmas reggel után,de szerencsére tényleg hamar végzett és sorra kerülhettem én is. Vidáman énekelgettem és rappeltem a kabinban és kicsit meglepődtem,mikor azt hittem ,hogy valaki benyitott a fürdőbe.
-Aigoo! Tőle még az is kitelik…- zártam el a csapot.
Kint a konyhában csodás illatok terjedtek,azt hittem,hogy anya látott neki főzni,de szinte gondoltam,hogy ez lehetetlen és mikor megláttam Sunny-t a konyhában szorgoskodni ,tudtam,hogy anyám soha nem fogna fakanalat. Attól ő túlságosan elfoglalt és kényelmes. Időközben vendégünk is érkezett.
- Hyung! Mikor jöttél?
- Csak az előbb,de maradok reggelire,mert csodás illata van.
- Nyugodtan. Készítek eleget! – mosolygott a konyhában szorgoskodó lány. Anyámat nem láttam sehol,de nem sok kellett,hogy megjelenjen telefonnal a kezében. Valakinek nagyon rosszul indult a szombati napja… Kegyetlenül ki lett osztva. Kicsit sajnáltam .
- Semmit nem változott…- állapítottam meg Cha Bum,mire én csak helyeslően bólogattam.
- Sun Hi vigyázz ezzel az ahjummával,mert hihetetlen félelmetes tud lenni.
- he-he… villantott 100 wattos mosolyt Sunny.
- Igazán aranyos nem?
- Ahha…- a hanglejtés nem épp volt egy szerelmes férfihoz méltó,ezért volt furcsa Hyungnak,de ha tudta volna,hogy az édes Sunny,valójában anyámtól,csak egy-két hajszállal tér el,nem így gondolta volna.
Anya idegesen csapta le a telefont és még tovább forrt magában,vagyis fennhangon. Sunny is meglepődött és tátott szájjal bámulta,mikor elhagyta a száját a „nyomorult férgek” kifejezés. Igen,a finom hölgyet felidegesítették,én már tudtam,hogy ilyenkor jobb hagyni hogy kidühöngje magát és semmiképp sem szabad a tornádó útjába állni.
- Segíthetek? –Cha Bum nagybácsi igazán nagy szoknyapecér nevéről volt híres annak idején,mára már leszokott a lányok szívének összetöréséről,hisz már 30 éves lesz. Nem is voltam meglepődve,hogy Sunnyhoz is igen kedves.
- Cha Bum! Annyira örülök,hogy látlak! Mikor térsz vissza Szöulba? –ütögette meg anyám üdvözlésképpen a hátát.
- Hamarosan visszatérek,vagyis a születésnapodra már otthon leszek.
- Pompás! Örülök,hogy nem felejtetted el. –majd a telefonjára nézett,ami ismét megszólalt a kezében. –Ezt muszáj felvennem. –mosolygott a nagybátyámra,majd felvette és tovább ordibált valakivel.
Sunny édesen bájolgott Cha Bum-al,émelygett tőle a gyomrom ha rájuk néztem,de leginkább éhes volt.
- Mikor lesz már kész?
- Pár perc. - kiáltotta a konyhából,ami csak pár méterre volt az asztaltól. Végül mindenki az asztalhoz ült és nyál csorogtatva láttak neki a reggelihez.
- Nagyon finom! De HimChan miért kapott mást?
- Ő nem szereti a répát!
A tányéromba néztem majd a többiekébe. Észre sem vettem,hogy az enyémről kihagyta a répát. Jó érzés volt,hogy gondolt rám,így én is jobb étvággyal láttam neki az evésnek.
- Jó feleség lesz belőled! –vigyorgott a nagybátyám,mire Sunny az asztal alá pirult és egy köszönömmel folytatta az evést.
- HimChan! Énekelsz nekem a születésnapomon? A barátnőim biztos meglepődnének,hogy milyen tehetséges fiam van.
- Ne ess túlzásba!
- Ahhh Channie énekelj vagy rappelj!Hisz gyönyörű hangod van.
A tojás majdnem megakadt a torkomon…”Channie??? És honnan tudja,hogy rappelek vagy énekelek? Bent volt a fürdőben?” Kimeresztett szemekkel néztem fel rá,miközben Cha Bum hátba vágott köhögésem közepette.
- Rap? Ahhhh –borzongott bele anyám. - Nem szeretem az olyan fajta zenét. De igazán finom volt a reggeli. –állt fel az asztaltól anyám. - Később megbeszéljük HimChan. Van egy kis dolgom én elvonulok. - hagyott ott minket.
- Van tej?
- A hűtőben. –Cha Bum megkerülte Sunny-t,aki lázasan csapta be az utolsó falatokat.
- Ugye nem voltál bent a fürdőben ma reggel? –súgtam.
- Mi? Én? Hülye vagy?
- Akkor honnan tudod,hogy énekelek?
- Hallottalak! –vigyorgott és bekapta az utolsó falatot is a tányérjáról.
- Tudtam,hogy valaki bejött…
- Mi van srácok,együtt fürödtetek?
- Persze!!! Szeretünk Channie-val együtt pancsizni.
Hyung sugárba előreköpte a tejet,én ahelyett,hogy felháborodtam volna,arcomat lefektettem az asztal kemény lapjára és el akartam tűnni.
- Nyugi Cha Bum,csak vicceltem. –hahotázott Sunny,majd az asztalt leszedve a mosogatóhoz indult.
- Nem szívbajos egy lány.
- Hát nem! –emeltem fel a fejem.
- Elpirultál öcskös! –nevetett rajtam nagyot Cha Bum.
- Ugyan! Csak melegem van!
- Nemsokára mentek a tengerhez és lehűtöd magad. Nem gond ha veletek tartok? Azt hiszem jó móka lenne… - nevetett tovább.

A tenger szinte itt volt a nyakunkban,nem sokáig tartott kimenni és lepakolni. Hyung rögtön lekapta a pólóját és a vízbe rohant. Én is követtem,míg anyám kifeküdt napozni. Sunny meg csak ült a víz szélén a homokban. Ahogy kifelé jöttünk Sunny minket nézett,vagyis pontosabban Cha Bum-ot.
- Túl feltűnően bámulod,még félreérti.
- Ugyan csak összehasonlítottam a tiéddel. - nevetett és hazudnék,ha nem fájt volna a beszólás.

- Mondja ezt az,aki nem meri levenni a pólóját… - Lenéztem az én hasamra és továbbkullogtam Hyung mellé napozni. Majdnem elaludtam a napon sütkérezve ,anya és Sunny a part szélében lubickoltak immár bikiniben.
- Hyung! Ne bámuld annyira! –Löktem meg a mellettem ülő bácsikám.
- Te beszélsz? –nevette el magát.
- Mi?
- Jó!Tudom,neked szabad,de azért légy résen,mert hamar lecsapják a kezedről.
- Tetszik neked?
- Mivel a te barátnőd,így azt mondom,hogy nem.
- És ha nem lenne a barátnőm?
- Tudod,hogy szeretem a nőket,de inkább már az igazira várok. Sunny szép,okos,vicces és merész is.
- Miért nem nősülsz akkor meg?
- Mert még nem jött el az én időm. Úgy látszik,te hamarabb fogsz.
Persze,szívesen elmondtam volna neki,hogy épp az a célom,hogy ne nősüljek meg és ezért rángattam bele a dolgokba szegény lányt is,de nem tehettem,mert tudtam,hogy Hyung anyámnak dolgozik és anyám bármire képes lenne ,ha megsejt valamit,hogy kiszedje belőle. Alapvetően Cha Bum megbízható volt ,nem is vele voltak a problémák…
Ahogy közeledtem a nők felé hallottam,hogy rólam beszélnek,de már csak a nevetésre értem oda,majd

hamar kettesben maradtam Sunny-val.
- Miről beszélgettetek ilyen vidáman?
- Rólad…
- Szinte tudtam. - guggoltam le mellé. - És mi volt olyan érdekes?
- Hogy 4 éves korodig bepisiltél.
- Mi??? –jöttem zavarba ő meg csak nevetett. – Ez nem igaz.
- Aigoo! Mikor fogod észrevenni,mikor viccelek és mikor nem?
- Még ha vicces lenne talán észre is venném.
- Nekem az! –vigyorgott rám.
- Miért nem mész be?
- Félek a cápáktól?
- Pfff… Itt nincsenek cápák. Na,gyere!
- De én…
- Gyere! –ragadtam kézen és bevonszoltam a vízbe. A víz alig ért mellig,így előre úsztam,de akkor nem tudtam,hogy a víz ott hirtelen mélyül és Sunny eltűnik a víz alatt. A szemet csípte a sós víz,de úsztam a lány felé,aki a víz alatt kapálózott,hogy a felszínre tudjam hozni. Körmei a vállamba martak,ahogy belém kapaszkodott. Éreztem a karomon,hogy remeg és fél.
- Nem tudok úszni. - súgta elcsuklott hangon.
- Ezt miért csak most mondod?- ordítottam a rémülettől,mire ő ellökött magától és kifutott a vízből. A parton lévőknek fel sem tűnt semmi.
- Történt valami? – tolta le szeméről a napszemüveget anyám.
- Semmi különös Mrs Kim,ha nem haragszik én visszamegyek a házhoz és lepihenek.
- Hát hogyne… - néztük az elfutó lányt.
- Megbántottad? Mi történt? – aggódott Cha Bum.
- Nem tudom… - túrtam a hajamba és Sunny után indultam.

10. fejezet! Mennyi minden van,amit nem tudok még rólad...

A lábam már majdnem leszakadt,mikor visszaértünk a házhoz szabályosan keresztet vetettem,annyira örültem neki.

- Hol voltatok ilyen sokáig? – Mrs. Kim álmos szemmel jelent meg a konyhában,miközben serényen pakoltuk ki a táskákból.
- Bevásárolni…
- És a dinnye?
- A dinnye ment a vakok javára…- ejtettem el halkan,mire Him Chan oldalba bökött. - Elfelejtettük! Annyira sajnálom! Magával ragadott a piac és úgy megsajnáltam egy kalapot áruló Ahjussi-t,hogy muszáj volt vennem ezt a kalapot. – Him Chan meredten nézett rám és tekintetéből le lehetett olvasni,hogy mit gondol… „ Ez hülye.” Csak vigyorogtam,ahogy szoktam,mikor kényelmetlen helyzetbe hozom saját magam.
- Ohh… Semmi baj,majd veszünk,ha megyünk vásárolni. Muszáj egy szép dinnyét választanunk a strandoláshoz. Ez a nap olyan lesz,mint mikor Him Chan kicsi volt és lejártunk a tengerpartra.

Most először hallottam Mrs.Kim-et a múltról beszélni,viszont a strand szónak nem igazán örültem.
„ Milyen strand? Fürdőruhám sincs! Eszem ágában nincs bikinire vetkőzni.”
Mikor kezdtem volna örülni,hogy végre leülök és pihenek,akkor Mrs. Kim bejelentette,hogy ideje indulnunk. Gyorsan átöltöztem,kiöblítettem a ruhámat,amire a dinnyéből került egy-két folt,majd kitettem az erkélyre száradni. Sokkal kényelmesebb ruhába bújtattam magam,ami egy fehér rövidnadrág volt ,bézs blúzzal és hozzá lapos cipőt vettem fel. Him Chan jó pár ruhát vett nekem,de untam,hogy mindig makulátlanul elegánsnak kellett kinéznem.
- Hiányzik a farmer,a póló és a bakancs. –nyafiztam magamban a tükör előtt,mikor valaki kopogott.
- Igen! – az ajtóban Mrs. Kim jelent meg mosollyal az arcán.
- Nahát!Megint nagyon elegáns vagy.
- Köszönöm. – bájologtam.
- Indulhatunk?
- Igen! – Mrs Kim után ballagtam,majd csatlakozott Him Chan is és autóval mentünk a butikba,ahol csak én nem számítottam törzsvásárlónak.
- Válogass nyugodtan,én fizetem,de a rossz hír,hogy levonom a fizetésedből. - súgta a fülembe Him Chan.
- Legalább nem lesz bűntudatom… De van egy kis gondom…
- Mi van már megint? –arcán fáradtság suhant végig.
- Nincs fürdőruhám.
- Az a részleg az,menj válogass! –legyintett és ott is hagyott.
Odaballagtam a szebbnél szebb és rengeteg fajta fürdőruhához. Szinte el lehetett benne veszni. Ezer szín és fazon. Tudom,hogy ha nincs választék,akkor az nem jó,de ha sok van az se előny. Hosszas válogatás után felvettem egy darabot és magam elé raktam.
- Teszed le! –kiabált rám Him Chan.
- Mi? –kapkodtam a fejem - Mi van? Miért?- tettem fel a kérdéseket.
- Ugye nem azt akarod megvenni!?
- Mi a baj vele?- néztem a ruhára,majd a fiúra előttem.
- Ilyet még a nagyi sem vesz fel.
- De ez… - pirultam el- … takar.
- Mit kellene takarnia? A semmit? –fintorgott rám és az én fogam is összeszorult. Meg akartam ütni,de egy mély levegőt vettem és kifújtam.
- Vagy ezt. - dobott elém egy darabot. - Vagy ezt. - jött egy másik. - Vagy ezt . - és érkezett a harmadik is. –Vagy valami ehhez hasonlót vegyél.
- Miért neked kellene eldönteni,hogy milyen bikinit viseljek? Semmi közöd nincs hozzá.
- Mert nekem van ízlésem,ellentétben veled.
- Him Chan! –hallottam Mrs. Kim hangját,a fia pedig rohant is. Megláttam egy szép fehér bikinit, fodros kis alsórésszel,ami nagyon megtetszett,így arra döntöttem,hogy azt veszem meg.
Megkerestem a többieket és megálltam Him Chan mellett,akinek az anyukája egy gyönyörű koktél ruhát viselt.
- Hogy áll? – pördült kettőt előttünk.
- Perfect! – vettem hirtelen lazára a figurát,majd hüvelykujjam,amit feltartottam,gyorsan a hátam mögé dugtam.
- Akkor ez tökéletes lesz a születésnapi partimra.
Felnézve ideiglenes barátomra kicsúszott a számon egy halk mondat.
- Ugye nekem oda nem kell mennem? – Válaszolnia sem kellett,mert Mrs. Kim megtette helyette.
- Gyere! Válasszunk neked is egy szép ruhát,s hogy melyik legyen a végleges,majd Him Chan eldönti.

HIM CHAN POV:

Mindig szerettem vásárolni,de csak magamban,ehelyett most két, minden hájjal megkent nővel kellett lennem. Csapdában éreztem magam.
Leültem a székre,ami a kabinokkal szemben volt és vártam a divatbemutatót,amit anyám és Sunny adtak elő. Első gondolatom az volt,hogy nem akarom ezt az egészet,de aztán mégis úgy gondoltam,hogy jó móka lesz.
Anya kijött egy kosztümben.
- Szerintem ez pont olyan elegáns,mint te.
- Sun Hi? – Az öltözője felé néztünk,aminek az ajtaja lassan kinyílt,óvatosan jött ki rajta a koktélruhába bújt lány,mire elnevettem magam.
- Ez olyan mintha valami colorful madarat adtatok volna rá. – nevettem a tollas ruhát látva. - Felejtős!- majd egy legyintéssel elintéztem az egészet. Anyám két ruha után megunta,de Sunny még csak most jött bele. Pár vagányabb farmer összeállítást is felpróbált,ami meglepő módon tetszett anyámnak,hát még Song Sun Hi-nak. A következő darab egy kis pánt nélküli ruha volt. Kettőt pördült benne és valami feltűnt. Egyre jobban közeledtem hozzájuk,mert időközben anyám a ruha szabását és anyagát vizsgálta ,de én csak a hátát fürkésztem, nem akartam,hogy anyám is lássa így cselekedtem:
- Bocsánat,egy pillanat és visszajövünk. –majd betoltam az öltözőbe.
- Mit csinálsz? Hülye vagy? Mit fog gondolni,hogy mit csinálunk idebent?
- Ne érdekeljen már,csak fordulj meg. - noszogattam,majd erővel megfordítottam és elvettem hosszú barnás haját az útból.
- Nekem tetoválásod van? – hangom döbbent volt és nem akartam hinni a szememnek.
- Ja…- nézett hátra. - Igen! Miért? Baj?
- Hát… Anyu szerint csak a punk gyerekek tetováltatják ki a bőrüket. - néztem tovább a pitypangot,amint a magjait elfújja a „szél”. – Mégis mit jelképez ez?
- A szabadságomat…
- Mit? –értetlenkedtem,mikor meghallottam anyám hangját.
- Menj ki! Átöltözöm! Még a végén rosszra gondol! –már mentem volna ki,mikor rám szólt. - Várj!- csak kérdőn néztem vissza rá. – Meg fogja látni a tetoválásom.
- Ha nem muszáj,akkor nem kellene.
- Hahó!!!- kapott a fejéhez. - Strandolni megyünk!
- Francba…Végül is külföldön éltél,majd kimagyarázod magad. –rántottam vállat és ott hagytam .Mikor kimentem anya csípőre tett kézzel magyarázatot követelt.
- Ez… nem az…- dadogtam. - Ez nem jó ruha. – mondtam végül.
- Szerintem tökéletes volt,az anyag,a szabás és az esése is.
- Tudom,de nem az igazi…
- Neked sem tetszett Sun Hi? – nézett mögém.
- Majd keresünk egy sokkal elegánsabbat…
- Látom te is meguntad a vásárlást.
- Igazság szerint igen…
- Akkor menjünk haza…

Az időre való tekintettel a strandolást eltoltuk egy nappal,mivel a távolból elég csúnya vihar érkezetett felénk és nem kellett sok,hogy el is érjen hozzánk. Anyám így kihasználta az alkalmat,hogy dolgozzon. Ezért utáltam a nyaralásokat…

Az eső odakint kopogott a teraszon,de valami más mellékzaj is bántotta a fülem már egy ideje,nem foglalkoztam vele,de 10 perc múlva már felálltam és az erkélyajtó felé vettem az irányt,ahol egyre hangosabb volt a zaj. Valaki a nevemen szólított.
- Him Chan!
Kinyitottam az ajtót és rögtön becsapott az eső friss illata és vele pár csepp eső is,de nem ez volt az ami zavart,hanem a szomszédos erkélyen álló Sunny,aki bőrigázott.
- Hála Istennek!
- Te mi a fenét csinálsz ott?- a vacogó lányt látva megrémültem,de azért még álltam ott válaszra várva és néztem,ahogy remeg.
- Ne bambulj! Volnál szíves kinyitni az erkély ajtót? Ugyanis beragadt.
Átszaladtam a másik szobában és egy egyszerű mozdulattal kinyitottam az ajtót,amin rögtön be is szaladt.
- Mi a fenét csináltál odakint? – kerestem elő egy törölközőt a szekrényből.
- Va-Va-Va- vacogott. –Főként eláztam.
- Azt látom! –adtam a kezébe a törölközőt,amivel rögtön megtörölgette magát.
- Kimentem a délután kiterített ruhámért az erkélyre és egy pillanat alatt berántotta a huzat az ajtót én meg kint ragadtam.
- Csak te lehetsz ilyen szerencsétlen. – Alig,hogy kimondtam a szavakat az ég nagyot dörrent,Sunny fülre tapasztott kézzel rezzent össze. A lámpa kettőt pislogott és sötétségbe borult az egész ház.
- Sunny! Ne mocorogj,mindjárt keresek valami fényt. - Igazság szerint Milka lila gőzöm nem volt,hogy mit keressek és ráadásban még a szoba sem volt ismerős,nem sok kellett neki,hogy orra essek.
- Mi Az? Mi történt? – kérdezte ijedten Sunny.
- Semmi… - feküdtem a hátamra.
- Him Chan! Merre vagy?
- Jelenleg a földön. – pár apró zaj után valami nedveset éreztem az arcomon és a következő villámlás megvilágította Sunny arcát előttem,aki épp a haját tűrte a füle mögé. Még akkor is néztem,mikor már nem láttam,pedig már éreztem,hogy nincs ott. A lábamnál fényt láttam,pontosabban Sunny telefonjának a fényét. Felültem és a hajamba túrva nekitámasztottam a hátam az ágynak.
- Jól vagy? – mászott mellém.
- Megmaradok. - mondtam,mikor megint nagyot dörgött. Sunny kezéből ki esett a telefon és erősen szorította a füleit a karjával.
- Félsz?
- Nem szeretem,ha dörög az ég.
- Hamarosan elmegy a vihar,addig itt maradok veled…

9. fejezet Indulás!

SUN HI POV:

Idegesen doboltam a lábammal Him Chan mellett ülve. A cuccaimat bepakoltam,minden kész volt és már Mrs. Kim külön bejáratú sofőrje vitt minket a repülőtérre. Idétlenül vigyorogtam hol Him Chan-ra,hol az anyukájára.
„ Édes Istenem,csak ezt éljem túl! Miért vagyok olyan hülye,hogy ilyen szituációkba keverem magam?”
A gondolatok csak úgy záporoztak a fejemben,kissé féltem a repüléstől is,mert még soha nem repültem és hasonló gondolatokat kreáltam magamban,mint a „Mi lesz ha pont most zuhanunk le?”
Még a gondolattól is borzongás futott végig a gerincemen. Próbáltam nem látványosan szenvedni ,míg kiértünk a reptérre.
- Him Chan! – futottam utána fehér-narancs kis testre feszülős mini ruhámban,amit egyáltalán nem arra terveztek,hogy szaladgáljon benne az ember,persze én túlságosan hozzá voltam szokva a farmerhez és a tornacipőhöz.
- Mi bajod van? – fordult hátra.
- Ugye nem fog lezuhanni a gép?
- Most ülsz először repülőn?
- Szerinted? –húztam fel a szemöldököm,mire csak bólogatott.
- Miért mész ilyen furcsán?
- Próbálok suhanni…
- Hogy mit csinálni?
- Ez az átkozott ruha,amit vettél állandóan felcsúszik,ha nagyokat lépek.
- Kicsi? Azt hittem véknyabb vagy.

- Mondtál valamit? –szűrtem ki a fogaim között és meg akartam fordulni.
- Hej! Hej! Csak vicceltem,tök jól áll. Ne szúrjuk el az egészet már az elején. Jó? – fogta meg a vállam és a helyes útra terelt.
- Nem kicsi a ruha…- söpörtem le lazán a kezeit a vállamról.
Hálásnak kellett volna lennem,hisz első osztályon utazhattam első osztályú kiszolgálással,de nekem mégis bűntudatom volt.
Mrs. Kim fehér szemtakarójával és nyakpárnájával már kényelembe is helyezte magát a túloldalon,de ahogy elindult a gép,görcsösen szorítani kezdtem a szemem és az ülésem is.
- Nyisd ki a szemed!
- Ühm-ühm. – tiltakoztam fejrázással.
- Nyisd ki és nézz ki az ablakon,semmi bajod nem lesz.
Egyik szememet kinyitottam,de a másikat még mindig erőteljesen szorítottam,oly annyira,hogy már fájt. De amint az egyik szemem meglátta az alattunk lévő tájat,a másik szemem is az ablakra tapadt..
- Milyen szép!
- Mondtam,hogy nyisd ki a szemed.
- Igen! – szám a fülemig ért,ahogy rápillantottam a mellettem ülő fiúra.
A látvány Jeju sziget felé érve még varázslatosabb volt ,soha nem láttam még olyan szépet. A landolással voltak némi problémáim,de sikeresen kibírtam.
- Ah… de jót aludtam- tornáztatta meg nyakát Mrs. Kim és nem értettem,hogy hogyan tudott aludni és kihagyni egy ilyen szép látványt.
„Nem most először van Jeju-n mint te Sunny!” – világosítottam fel magamat és öklömmel picit megütögettem a fejem,majd rohantam utánuk,mert jócskán lemaradtam. Him Chant nem érdekelte,hogy ha eltűnök vagy elveszem a reptéren,csak rohant előre,bezzeg próbálna meg 10 centis magassarkúban szaladni. Hirtelen szakadt ki belőlem a nevetés,ahogy a képkocka elém kúszott. Elképzeltem,ahogy a cipőkben szaladgál.
- Mi olyan vicces Sunny?- ébresztett fel képzelgésemből Mrs. Kim.
- Semmi! Semmi! Csak örülök,hogy újra itt lehetek. –fagyott le a mosoly az arcomról,míg néztem ahogy beszáll az autóba. Him Chan tartotta nekem az ajtót,s mikor odaértem összeakadt a tekintetünk.
- Idióta…- Csak vigyorogtam rá és lazán bokán rúgtam,majd néztem 2 másodpercig a fél lábon ugráló ,halkan szenvedő fiút és beszálltam Mrs. Kim mellé.
- Him Chan!- kiáltotta el magát a mellettem ülő finom hölgy,de már nem ijedtem meg annyira,mint először,mikor felkiáltott. Him Chan rakéta sebességgel ült be és már úton is voltunk.


Mrs. Kim nem sokat beszélt,ha mondott is valamit,akkor valószínű,hogy kérdezett,de én jobban szerettem, ha csendben volt. Számítani lehetett rá,hogy nem egy hotelba megyünk,hanem saját nyaralóba,ami a tengerre nézett és ugyanúgy hangsúlyozta az előkelőséget,mint a szöuli ház.
- Sun Hi! –amint meghallottam a nevem rögtön vigyázba álltam.
- Igen!
- Jaj! Ne légy ilyen feszült nem harapok!
- Nem vagyok feszült.- vihogtam.
Azt tudtam,hogy nem harap,de hogy bizonyos helyzetekben és idegállapotokban meg mar,abban biztos voltam.
- Eléggé elfáradtam. A repülőn mindig elálmosodom,így pihenek egy picit,de utána menjünk el vásárolni és nézzük meg a tengert.
- Rendben…
- Nincs itthon ennivaló,így be kell vásárolnunk.
- Megoldom. - ajánlkozott Him Chan.
- Remek. A dinnyét el ne felejtsd. – Ahogy elfordult,engedtem a hátamnak és a feszült testtartásomat lazára vettem.
- Ohh… Him Chan.- fordult vissza,mire kihúztam magam .- Mutasd meg Sun Hi-nak a szobáját.
- Igen…
Mrs. Kim végre elindult a saját kis rezidenciájába,mi is fogtuk a bőröndünket és elvonultunk.
- Ez lesz a szobád! – nyitott be egy tágas,óriási ablakkal rendelkező szobába. Az erkélyről a kilátás gyönyörű volt a tengerre.
- De szép! –hangoztattam ma már kitudja hányszor.
- Az én szobám melletted lesz,ha kell valami szólj.
Kiment a szobámból és hallottam,ahogy kis idő múlva kinyitja az erkély ajtót.
- Nem úgy volt,hogy elmegyünk bevásárolni? - kidugta a fejét az ablakon én pedig ott álltam kint az erkélyen a korlátnak támaszkodva.
- Menjünk! –szaladtam ki a szobámból és vártam míg Him Chan megjelenik.

A nyári szellő simogatta a bőröm,a forró homok a talpam alatt puha volt és kellemes. Egy kis homokos úton mentünk fel a cipőmmel a kezemben,míg rá nem tértünk a gyalogos útra.
- Várj meg! – rángattam magamra a szandálom.

A piac ahol végül kikötöttünk,hatalmas volt ,teli volt kalapokat,gyümölcsöket,friss halat áruló standokkal.
Egy kalapos bódénál álltam meg és felpróbáltam egyet. Him Chan fejére is akartam nyomni egyet,de nem engedte,inkább csak a baseball sapkákat bámulta,majd továbbment.
- Ez így nem mókás! – kullogtam utána.
- Sosem mondtam,hogy az lesz.
- De picit megerőltethetnéd magad.
- Bocs… - zárta le ennyivel.
Egy üzletben megvettünk mindent,amit úgy gondoltuk,hogy kelleni fog,s már visszafelé sétáltunk a piacon. Annyira tetszett az a kalap,amit kinéztem,hogy muszáj volt újra felpróbálnom. 10 fajta szalag járt hozzá és nagyon jól állt,így megvettem,amíg Him Chan a görögdinnyét intézte a szomszédos standnál.
- Him Chan! –hallottam egy férfi hangot közelről és ahogy Him Chan-ra pillantottam,már meg is ölelte az imént a nevén szólító férfit.
- Hyung!

Azon gondolkodtam,hogy odamenjek-e ,vagy várjak,de már kínosnak éreztem ott állni,s akkor összeakadt a tekintetem a férfival. Rögtön lesütöttem a szemem.
- Sunny! –hallottam az ismerős mély hangot,ami engem hívott.Lassan odamentem.
- Hyung,Ő itt a barátnőm Lee Sun Hi. - Annyira furcsa volt,hogy így mutatott be,zavarba hozott és kényelmetlenül éreztem magam.
- Örülök,hogy találkoztunk.A nevem Moon Cha Bum. –majd Him Chan felé fordult,s mintha ott sem lennék azt mondta neki:
- Igazi szépségre tettél szert öcskös,Gratulálok.
Összességében bóknak vettem azt amit mondott,s mivel nem vagyok hozzászokva a bókhoz fülig pirultam és csak szorongattam a kis kalapomat a kezemben.
- Meg foglak látogatni,de most mennem kell. - ütögette meg Him Chan vállát,majd rámnézett,kissé meghajolt és elment.
- Ki is volt ez? –néztem utána.
- A nagybátyám.
- Oh… - bólogattam.
- Megvetted azt a rémes kalapot?- húzta fel a szemöldökét.
- Megvetted a dinnyét?
- Meg!
- Akkor mehetünk… - tettem a fejemre a teljesen új kalapomat és elindultam vissza,de valahogy hosszabbnak tűnt az út,mint mikor jöttünk,s még a szandálomat sem tudtam levenni a homokos lejtőre érve,mert teli volt a kezem,de mégsem annyira,mint Him Chan-nak.
- Nehéz?
- Szerinted? Az egyik kezemben 10 kiló a másikban meg 15…
- Pakoljunk át pár cuccot ide…ebbe még fér és bírom is.
Nagy noszogatások közepette lerakta az egyik csomagot a kezéből és úgy döntött,hogy pár könnyebb darabot átrak nekem,csak,hogy megnyugodjak. Zörgést hallottam ezért lenéztem a lábunkhoz.
- Omo! OMO! OMO!!!! – kiabáltam. - HIM CHAN! A DINNYE!!! – mutattam a lejtőn leguruló gyümölcs után. - KAPD EL!
Him Chan futott a kerek finomság után, én is mindent eldobtam a kezemből lekaptam a szandálom és rohantam,de az gyorsabbnak bizonyult és semmi esélye nem volt arra,hogy elkapjuk. Megálltunk és végignéztük,amint a dinnye a magasba emelkedik,repül két métert és földet ér. Csak néztük a romokat és csípőre tett kézzel megállapítottam:
- 10 kilóval kevesebb… - Legszívesebben nevettem volna,de a helyzetre való tekintettel,inkább nem tettem.
- Ajshhh… -Him Chan mérgesnek tűnt,ahogy idegesen visszament a holminkért. Követtem,összeszedtük az elhagyott dolgokat és újra lesétáltunk a lejtőn. Mikor odaértünk a darabjaira hasadt finomsághoz,nem bírtam tovább és elnevettem magam.
- Láttad milyen szépen repült? – nevettem fel Him Chan-ra,aki nem bírta sokáig ugyanolyan jóízűen nevetett fel,mint én.

8. fejezet Követ?

Him Chan pov:

Ahogy a hangárban dübörögni kezdett a zene a testem szinte magától kérte hogy mozogjak. Sunny egy hordó tetején ülve lógatta a lábát és figyelt. Annak ellenére,hogy nem táncoltam sokat ,menőnek éreztem magam és Sunny mosolya és a taps,amit kaptam,az is alátámasztotta.
- Szóval ez a hobbid?
- Ühm… - pattantam fel a mellette lévő hordóra.
- Ezt nem gondoltam volna,de nagyon menő.
- Ez most bók volt? – sandítottam rá fél szemmel.
- Ha egyszer már annyit szekállak és a barátom is vagy elméletben,muszáj valami jót is látnom benned.
- Nekem is kellene? – engedtem meg magamnak egy fél mosolyt,de csak szúrós tekintettel nézett rám,majd az órájára pillantva leugrott a hordóról.
- Aigooo! Elkéstem! Vigyél haza! –Az autóhoz szaladt és már onnan kiabált.
-Pali-Pali! Ne matass már annyit!
- Jól van,be kell zárnom a hangárt! –futottam a kocsihoz.
- Ahjumma!Azonnal ott leszek,kérem ne rúgjanak ki,még ma megcsinálom! Ígérem gyors leszek. –magyarázta kétségbeesetten a telefonba. – Tudom,hogy a tulaj nem szereti,ha késnek ,de valami fontos közbejött! Kérem… - idegesen vakargatta a fejét. - Tényleg? Köszönöm Ahjumma! 30 perc múlva ott leszek! – A köszönöm szót még vagy ötször hallottam,mielőtt letette volna és nagy levegővel szakadt ki belőle a megkönnyebbülés. – Him Chan! Segíts nekem fél órán belül visszajutnom Gangnamba! – már kanyarodtam volna ,mikor felkiáltott.
- Előtte vigyél haza!
- Döntsd már el,hogy hova akarsz menni! – kiabáltam vissza.
- Így menjek dolgozni? Tetőtől talpig puccban mégsem csinálhatom a munkám.
- Miért mit fogsz csinálni?
- Nem mindegy az neked!? Csak taposs a gázra és ne kérdezz.
- Aigooo! Megőrülök! –nyomtam a lábam a gázra és az óra felpörgött 80 km/h fölé.
A ház előtt hirtelen fékeztem,ami talán nem volt jó ötlet látva,hogy Sunny majdnem lefejelte a szélvédőt,de ügyet sem vetett rá,csak kipattant az autóból és elrohant . Nem számoltam az időt,de nem sokáig tartott neki „átváltozni” Lee Sun Hi-ból az igazi Sunny-vá.
- Nyomás! – tuszkolta be magát mellém egy hálóval.
- Minek az a lepkeháló?
- Annyira kíváncsi vagy…csak induljunk már. – húzta el nyafogva a szavakat,amivel az agyamra ment.
- Aigoo,miért nem mondasz semmit ,ha kérdezlek?
- Te csak vezess,a munkámhoz kell.
- Felcsaptál zoológusnak vagy mi a szösz? – nyitottam kerekre a szemem.
- Vezess… Vezess… - suttogta halkan,s már erőm sem volt vele vitatkozni,mert mintha a falnak beszéltem volna,rettentően idegesített,így csak magamban forrtam.
- Itt tegyél ki! - leparkoltam az út szélére és kimászott. - Köszi,innen már menni fog!Adósod vagyok! – csapta rám az ajtót és elrohant rózsaszín tornacipőjében. Néztem ahogy a haja jobbról-balra mozog ,majd kihajtottam a leállósávból és úgy döntöttem,hogy meglátogatom az egyik barátomat.

Jong Up az egyik legjobb haverom és gyakran összeülünk nála a barátokkal. Mikor kicsik voltunk a szüleink gyakran összejártak teázni vagy kávézni,de ahogy az idő haladt valahogy elmaradt. Gyanítottam mindig,hogy az anyám állhat a háttérben,hisz vele nem nehéz összevitázni. Túl sokszor hallottuk,ahogy összehasonlítanak minket,de mi ettől nem lettünk jobb tanulók,vagy elsők a matematika vetélkedőn,mi csak élveztük a kamaszkort és a rivalizálás helyett kapocs alakult ki köztünk. Egy összejövetel alkalmával ismertem meg Zelo-t és DaeHyunt is,majd egy középiskolába jártunk,ahol Youngjae és Yong Guk is csatlakozott kicsi csapatunkhoz és bár már a szüleink nem járnak teázni,de a mi barátságunk sziklaszilárdan állja a helyét. Mi hatan rengeteg mindent megéltünk együtt,egymást támogattuk és mindent tudtunk egymásról,s ami a legfontosabb,hogy egy álmot kergettünk.

- Jó napot Ahjumma! –intettem a házvezetőnőnek és már rohantam is fel az emeletre. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat,hogy hamarabb felérjek. Jong Up teljes beleéléssel ült a videójáték előtt. Vidáman lekezeltünk,ahogy mindig is szoktunk,majd leültem mellé versenyezni.10 perc sem kellett,hogy kikapjak…
- Ajjss… - mérgelődve pattantam fel a földről és felvettem a kosárlabdát az ágyról.
- Visszavágó kint?
- Ki akarsz már megint kapni?
- Ha-Ha! – sétáltam el az ablak előtt,majd a szemem rá is tapadt.
- Hyung! Mit nézel?
- Ahh.. semmit!
- Ennyire érdekes,hogy takarítják a medencét? – nézett le ő is a mélybe.
- Ah.. nem! – ráztam a fejem.
- Akkor menjünk és együnk valamit,mert éhen halok.
- Nem azt mondtad,hogy játszani megyünk? – még mindig a medencét takarító Sunny-t néztem,de barátom már az ajtó másik oldaláról kiabált:
- Jössz?
- Itt vagyok mögötted! –rohantam utána.
Lomhán másztam le a lépcsőn és leültem egy chipses zacskóval az ebédlő asztalhoz.
„Túl sokat futunk össze véletlenül Sunny-val. Talán követ?”
- Mi van? Ki az a Sunny?
- Ehhh?
- Hangosan gondolkozol Hyung!
- Ja,senki,csak valaki,akit ismerek.
- Szép? – hajolt közelebb érdeklődően Jong Up.
- Nem az esetem…- Dobtam le a chipses zacskót az asztalra,amiből nem ettem egy falatot sem.
- Akkor túl van tárgyalva,mehetünk játszani…
Jong Up felkapta a labdát és pattogtatva mentünk ki a mini pályára,ahol már nem láttam Sunny-t,de ezért valahogy hálát is adtam. Este már tudtam,hogy holnapután indulunk két napos nyaralásunkra,hiába próbáltam megkérni anyut,hogy napoljuk el az utazást,de ragaszkodott a hétvégéhez,mivel jövő héten üzleti útra indul.
„ Holnapután indulunk Jejura. Biztos,hogy jönni fogsz? A számládra átutalom az összeget hamarosan.”
Kissé nyersnek találtam az SMS-t amit küldtem neki,és vártam a választ az ágyamon feküdve,ami még 10 perc után sem jött.
- Most akkor nem ír vissza? – ültem fel az ágyamon. – Most akkor nem… - tárgyaltam meg magamban a helyzetet,majd a fülemhez vettem a telefont,ami két csörgés után célba is ért.
- Igen?
- Miért nem írsz vissza?
- Kellett volna?
- Hát… - hirtelen zavarba jöttem és a hajamat túrva próbáltam gondolkodni a válaszon. – Feltettem egy kérdést és arra szokás válaszolni.
-Ahh… szóval vártad,hogy írjak.
- Csak aggódom,hogy nem fogsz jönni…
- Már úgy is mindegy,nyakig benne vagyunk mind a ketten. Anyukád boldognak tűnik,hogy a fiát boldognak látja,még ha nem is igazi,de ezt ő nem tudja ugyebár…Egy ideig még játszom a szerepem,de ha már túl terhesnek érezzük,majd bejelented,hogy szakítottunk.
- Mi? Hogy én?
- Miért nekem kellene? A te hülye ötleted miatt van minden és én meg voltam olyan hülye,hogy belementem és a legszebb az egészben,hogy nem is ismerlek…
- Jól van! Jól van! Tudom mit akarsz mondani! Majd hívlak! Jó éjt! – nem vártam meg míg elköszön,hanem leraktam a telefont és a babzsák fotelem tetejére dobtam. Beugrottam az ágyba és mérgelődve a fejemre rántottam a takarómat.

******************************************************************************

Tegnap rajzolgattam egy Him Chant,gondoltam ide is beillesztem. >.<

7.fejezet Nincs más választásom...

Sun Hi pov:

A testvéreim lázasan készültek Busanba a nagyinkhoz. A nap már kora reggel ragyogott,ezer szikrát szórva szét a világban. A busz leparkolt a kis megállóban. Nagy öleléssel búcsúztam el a két öcsémtől,akik apró léptekkel léptek fel a buszra. A reggeli órákban elindult velük a zöld jármű. Megvártam míg eltűnik az út végén és addig integettem nekik míg csak lehetett. Bánatosan engedtem le magam mellé a kezem nagyot sóhajtva. Hiányozni fognak!Igazság szerint nekem is mennem kellett volna,de én nem hanyagolhattam egy hónapig a munkám,így lemondtam a nyaralásról és a nagyi gondjaira bíztam őket. Végre sikerült egy részmunkaidős állást találnom. Az órámra pillantva megállapítottam,hogy hamarosan 8 óra és nekem dolgoznom kell. Így gyors fordulatot vettem és elrohantam. Futás közben azzal vigasztaltam magam,hogy egy üzletben ládákat pakolni elég fárasztó lesz,de még mindig jobb,mint 6 órán keresztül halat pakolni a piacon. Volt már hozzá szerencsém és utáltam,hogy a szag a bőrömbe ívódott. Ha rágondoltam is éreztem a szagát,amitől kirázott a hideg. Utáltam a nyers hal jellegzetes szagát és csak feldolgozva voltam képes elviselni.

A munka gyorsan eltelt és már hazafelé igyekeztem. A meleg szinte égette a bőröm,a beton a lábam alatt forróságot engedett ki magából. Azon gondolkodtam,hogy vajon meg tudnék-e sütni rajta egy tojást… Kicsit én is furcsáltam a gondolkodásomat néha,de az elmém ezzel csak arra akart utalni,hogy éhes vagyok. A hasamat fogva úsztam tovább az álmodozásomba,ami a tengerpartra kalauzolt el,de hamar rá kellett jönnöm,hogy bilibe lóg a kezem és az efféle vágyálmaimat nyugodtan zsebre is tehetem… Végül ősrégi telefonom megszólalt valahonnan a táska aljáról,és hiába kerestem nem találtam,már majdnem letette az idegen,mikor a fülemhez kaptam.
- Igen! – lihegtem bele.
- Azt hittem soha nem veszed fel.
- Ööö… elnézést,de kivel beszélek?- tettem fel az ismeretlen számról hívó,ismeretlen hangnak.
- Him Chan vagyok!
- Megfáztál,hogy ilyen hangod van,vagy most keltél fel?
- 40 fokban hogy lehet megfázni?
- Hideget ittál? – nevettem el magam,de a vonal túlsó végén nem hallottam nevetést így gyorsan befejeztem. – Mindegy! Mit szeretnél?
- S.O.S helyzet van! Muszáj jönnöd kávézni!
- Miért is?
- Anya látni akar és nem akarom,hogy elkezdjen szimatolni körülötted…
Szinte már nem is hallottam a vonal túlsó végén beszélő fiút,mikor megláttam a barna öltönyös férfit a házam előtt. Tudtam,hogy ki az és tudtam,hogy mit akar!
- Megfizetlek érte. – mondta hangosabban a fülembe Him Chan,de én már azt is elfelejtettem,hogy vonalban van,mert egész máshol jártak a gondolataim. Egyfajta félelem és düh költözött belém,miközben gyengének és szánalmasnak éreztem magam.
- Mikor lesz? – szóltam halkan.
- 4-kor ott leszek érted!
- Ühm… - zártam le a beszélgetést és megnyomtam a kis gombot,amivel véget vetettem a beszélgetésnek,de a telefont még annyira markoltam,hogy az ujjaim belefehéredtek. Tudtam,hogy nem fordulhatok meg és nem sétálhatok el,így elindultam a férfi irányába,akit Mr. Kang-nak hívtak.
- Song Sun Hi! Már azt hittem soha nem jössz haza,már azon gondolkodtam,hogy bemegyek szétnézek.
- Egész nyugodtan,nem talál bent semmit.
- Úgy gondolod?
- Igen! –próbáltam határozott maradni,annak ellenére,hogy a félelem hideg jégkockaként csúszott végig a gerincemen.
- Mi járatban Mr. Kang? Ne mondja,hogy aggódott az egészségem miatt.
- Ohh kislány,tudod te,hogy miért jöttem és hogy kit keresek.
- De sajnos nem tudok a segítségére lenni. A fenyegetései mind hiábavalóak.–egy mosolyt küldtem felé,amivel azt hiszem felbőszítettem,mert fogai lazán csikorogtak. Mély levegőt vett és kifújta,teljes nyugalmat színlelve.
- Én megtehetem,hogy fenyegetlek,nem én tartozom neked,hanem te tartozol nekem.
- Én nem tartozom magának egy vassal sem! De ha tartoznék se tudnám kifizetni. – hirtelen kapta el az arcomat és egy keze közé csípte, a fogaim belül felsértették a szám.Közelebb hajolt,a leheletén éreztem a mentolos cukorka undorító illatát,ami lazán a fogaihoz koccant,miközben beszélt.
- Jobb ha összeszeded magad,különben bajok lesznek. Nem a levegőbe beszélek! – Az arcom fájt mikor ellökött,de tartottam magam és nem estem el. Csak fogtam az arcom és ha tekintettel ölni lehetett volna Mr. Kang már nem állt volna velem szemben diadalmasan rám vigyorogva.
- Még találkozunk Sun Hi! És ne nézz rám ilyen csúnyán,ne engem hibáztass az elrontott életedért,hanem aki elhagyott.–gyújtotta meg a cigarettáját,a füst az arcomba csapódott,amikor elhaladt mellettem. A torkomban óriási könnylabda gyűlt össze,de lenyeltem,vagyis próbáltam lenyelni szipogva. Nem csak Mr. Kang volt az egyetlen,akivel nap mint nap vitáztam,azt gondolná az ember,hogy ennyi idő után már az életem részévé vált,de csak azért imádkozom,hogy elmúljanak ezek a napok. Amilyen gyorsan csak lehetett berohantam a házba ,s magamra zártam annak ajtaját. Éreztem a hátamon a kemény tölgy ajtót,miközben szaporán fel-le járt a mellkasom. Magamat nyugtattam és próbáltam elhinni,hogy minden rendben. Az órám már rég elütötte a 3-om órát,mikor Him Chan kopogtatott az ajtómon. Teljesen elfelejtkeztem róla.
- Korán jöttél! –nyitottam ki az ajtót a napszemüveges fiúnak.
- Gondoltam még át is kell öltöznöd és hasonlók. -A kezében vagy tíz táska volt,nem értettem mi van benne még akkor sem,mikor az orrom elé tette. Nem reagáltam, így lerakta elém.
- Vettem neked pár ruhát.
- Minek? – a hangsúly még nekem is fájt.
- Így akarsz jönni?
- Ha kifogásolod a ruhámat és a stílusomat,keress magadnak másik bohócot. –toltam ki a mellkasánál fogva az ajtón és rácsaptam a kemény fa lapot.
- Hé! Sunny! Nyisd ki! Tudod,hogy milyen anyám! –ordibálta,majd kis szünet után hozzátette .- Sunny nyisd ki,a szomszéd Ahjumma engem figyel.
Tudtam,hogy melyik szomszédomról van szó. Ok Rim asszony képes volt távcsővel a kezében kémlelni a terepet. Nem nyitottam ajtót még 5 perc múlva sem,csak figyeltem az autóban köröm rágva idegeskedő
szőke fiút,aki igazán aggódott,hogy mi lesz,ha nem találkozom az anyjával. Ránéztem a földön heverő táskákra és rájöttem se nekem ,se neki nincs más választása,így 10 perc múlva már teljes harci díszben sétáltam ki a szobámból. Kék szoknyát viseltem,egy tört fehér lenge blúzzal a melegre való tekintettel. Hajam hátul copfba kötöttem és hagytam,hogy hullámosan tekeredjen össze. Mikor kinyitottam az ajtót,épp megakadályoztam Him Chan újabb dörömbölési próbálkozását. Nagyon meglepődött.
- Megfelel? –fordultam körbe.
- Tökéletes! –vigyorgott.
- Fagyjon le a mosoly az arcodról,te segítesz nekem,én segítek neked,mert nincs más választásunk. - Hamarabb beültem az autóba,mint Ő,így mikor megkerülte az autót láthattam őszinte mosolyát,ami engem is mosolyra kényszerített.
Mrs. Kim már várt ránk,picit türelmetlen arckifejezéssel. A Coffee Shop kávézó belül is olyan elegáns volt,mint amilyennek kívül látszott. Kellemesen hűs volt a levegő a klímának köszönhetően és különös hangulatot nyújtott a lány zene.
- Sajnálom,hogy késtünk!- álltam meg az asztal felett udvariasan meghajolva.
- Ugyan! Ugyan! Örülök neki,hogy eljöttél! Nagyon reméltem,hogy itt leszel ma velünk.
- Én is örülök!
Mrs Kim haja és ruhája most is nagyon elegáns volt. A haja precíz fodrász munka, körmei pirosan virítottak a fehér kávéscsésze körül.
- Hogy jobban megismerjük egymást,több időt kellene együtt töltenünk. Mostantól minden összejövetelre szakíts időt és menjünk el nyaralni.
- Nyaralni?- a hangom kissé lehangolt volt,még én is észrevettem. Mostantól ezt a színjátékot fogom játszani? Tudtam,.hogy ki kell vágnom magam a helyzetből.– Mit szól a JeJu szigethez? Ezer éve nem voltam ott. – persze ez is hazugság volt,mint a többi,ugyanis még sohasem jártam ott.
- Tökéletes! Remek ízlésed van! Akkor Jeju-ra fogunk menni.
Láthatólag Him Chan se örült az ötletnek,s mikor egymásra vigyorogtunk szinte kiolvastam a szeméből,amit én is nagyon jól tudtam! Azt,hogy bajban vagyunk…

Még az autóban is azon gondolkodtam,hogy hogy fogom eljátszani a szerelmes nőt 2 napig.
- Ez nem lesz így jó! Nem tudok két napig folyamatosan nyalizni.
- Márpedig akkor repülünk Sunny.
- Örökösen beszólogatunk egymásnak,egy napig nem bírjuk ki,le fogunk bukni!
- Aki beszólogat és nem tudja megállni az te vagy én csak reagálok rá!
- Hogy véded magad…
- Még szép! –mosolyodott el,majd észrevettem,hogy nem a szokásos úton visz haza.
- Hová megyünk?
- A kedvenc helyemre…
Ezután nem sokkal leparkoltunk egy régi gyártelepen,ahol autó roncsokat és egy nagy hangárt lehetett látni. A hangár felé indultunk el ,ami belül nem szokványosan nézett ki. Kicsit át volt alakítva,rengeteg hangfal és poszter volt a falon. A sarokban egy kanapé,előtte egy asztallal. Fényűzésnek nyoma sem volt,ekkor tudtam ,ez az a hely,ahol naponta kiéli magát…