19.fejezet Az érzelmek leülepednek!

Dae hyun a bal oldalán pihent,s a falnak fordult,gyanítottam,hogy nem alszik,csak nem akar beszélgetni a látottakról,én is hátat fordítottam neki és a falon lévő pacát kezdtem el vizsgálni,ami gondosan körbe volt festve,mintha szándékosan akarták volna meghagyni. A falat kávé színre festették,de azon a kis helyen lehetett látni a régi vanília színt és a kékes-zöldes pacát. Hajtott a kíváncsiság,ezért a papucsomat felhúzva odacsoszogtam a falhoz és leguggoltam a kis műalkotáshoz,ami talán egy dinoszauruszt ábrázolt,de igazság szerint semmire nem hasonlított.
- Hyung?
Dae hyun lekúszott az ágyról és a szélére ült. A papucsát kereste,s mikor megtalálta,lassan mellém csoszogott. Két kezét a térdeire tette és úgy támaszkodott a műalkotás felé.
- Mi ez?
- Nem tudom,de itt lehet egy ideje.
- Ez valami szörny?
- Fogalmam sincs. De te nem aludtál? –néztem fel a kiegyenesedő fiúra.
- Nem igazán.Nem tudok aludni.
- Én sem…
Az ajtó résnyire kinyitódott és Jae Sun dugta be rajta a fejét. Az ajtó mögül hallani lehetett Young türelmetlen hangját,aki épp azt kérdezte,hogy alszunk-e már.
- Van valami baj fiúk? – indultam meg feléjük,de Young már be is rontott és kézen ragadt.
- Siessünk!
- Hová? –de már nem válaszolt,csak a kezembe nyomott egy kék szülinapi kalapot.
- Tedd fel!
- Mit is ünnepelünk? – néztem körbe értetlenül.
- Noona születésnapját.
- Szülinap? –kérdezett vissza Dea Hyun.
- Igazság szerint majd csak 2 hét múlva lesz augusztus 13.-án,de mivel nem lesz itt velünk,gondoltuk,hogy most meglepjük.
- És ő most hol van?
- Ho Jin-el a tengerhez mentek.
Furcsa érzések kavarogtak bennem,ha arra gondoltam,hogy együtt vannak és egy pillanatra szomorúvá tett a gondolat.Rá kellett döbbenem,hogy a lelkemnek komoly egyensúly problémája van,ha ilyen dolgok tesznek szomorúvá és mérgessé,hisz nem az én tulajdonom,hogy mindig magam mellett tartsam.
- Jönnek! – ugrott el az ablaktól Young. Halmeoni a zongoránál ült,teljes készenlétben,s mikor beléptek az ajtón felcsendült az ismerős dal. A dal közben mindenki énekelt és tapsolt,kivéve Ho Jin-t,aki hátulról ölelte Sunny vállait,ami újfent bökte a csőröm.
- Fújd el a gyertyákat Noona! – noszogatta a túl közvetlenül viselkedő Ho Jin,s mielőtt elfújhatta volna a gyertyákat,megszólalt a telefonom.
- Hallo?
„Him Chan! Merre jársz? Jártam nálatok,de nem voltál otthon!”
- Rim! Csak holnap megyek haza!
Sunny rám nézett,amint meghallotta Rim nevét,kicsit úgy tűnt,mintha a mosolya elhalványodott volna,de lehet,hogy csak beképzeltem az egészet,hisz a következő percben újra fülig érő mosoly ült az arcán.
- Holnap hazamegyek és találkozunk.
Rim még beszélt hozzám,de nekem megakadt a szemem a gyertyákat elfújó Sunny-n és egy mondaton:
- 25 éves lettél Noona! Boldog Születésnapot!
Idősebb tőlem… Sikerült megállapítanom,hogy mégiscsak idősebb tőlem két évvel. Soha nem beszélgettünk arról,hogy ki,mikor született,vagy miket szeretünk és miket utálunk. Egyszerűen csak belecsöppentünk egymás életébe két hónappal ezelőtt és hiába töltöttünk egymással minden napot,sosem szakítottunk egymásra annyi időt,hogy jobban megismerjük a másikat és ezáltal közelebb kerüljünk egymáshoz. Talán nem is akartunk közelebb kerülni,épp ezért zárkóztunk el bizonyos szinten egymástól.
„ Itt vagy Him Chan?”
Elfelejtettem a vonal túlsó végén lévő barátomat.
- Holnap beszélünk Rim! Jó éjt. –Amint letettem a telefont és csatlakoztam a társasághoz Dae Hyun felém fordult:
- Rim volt az? Hazatért Európából?
- Igen, pár napja érkezett… - válaszoltam kurtán a kérdésére,s ennyivel le is tudtuk ezt a témát.
Sunny,apró ajándékaival volt elfoglalva. Young egy rajzot készített neki,míg Jae Sun egy darabot játszott el neki a zongorán. A nagymamája egy nap sárga kötött tunikával lepte meg és Ho Jin is adott neki ajándékot,egy lepkés hajcsatot,ami szikrázott a kövektől. Szép volt…
- Ha visszaérünk Szöulba,tőlünk is kapsz valami szép ajándékot. – mosolygott Dae hyun,aki már alig várta,hogy megszegjük a tortát.
- Együnk! - kiáltott fel,ahogy azt előre sejtettem. A buli nem tartott olyan sokáig,bár én már rendesen hozzá voltam szokva,hogy éjfél előtt megpattanok,így nem zavart,hogy éjfélkor mindenki elment aludni,persze én nem tudtam ,hiába próbáltam,nem ment,csak forgolódtam és a sötét mennyezetet bámultam.
- Elegem van! – pattantam ki az ágyból mérgesen,hogy egy frissítő sétát vegyek. Az udvaron félhomályt teremtett a hold,s a fűben feküdt valaki. Haja barnán kúszott a földön.
- Sunny! – vettem sietősre a tempómat és letérdeltem mellé.
- Valami baj van Him Chan? – támaszkodott a könyökére megilletve.
- Azt hittem,hogy valami rosszul lettél. Miért fekszel itt? Megijesztettél.
- Ugyan! Csak nem aggódsz értem? –nevetett.
- Nem…- húztam el a szám hazudva.
- Csak a csillagokat nézem. Olyan szépek. Nem akarod te is nézni egy kicsit?
Önkényesen lefeküdtem a nyirkos fűbe és hosszú percekig,csak csendben kémleltük az eget.
- Sunny?
-Hmm?
- Kérdezhetek?
Az aggodalmaim nem hagytak aludni,aggódtam azért,mert az érzéseim kuszák voltak,aggódtam azért,mert nem ismertem és bármennyire is tagadom,aggódtam érte is.
- Persze…
- Arra lennék kíváncsi,hogy mit szeretsz és mit utálsz a legjobban?
- Hmm… - kezdte,bár szemét egy pillanatra sem vette le az égről. - Szeretem a csillagokat és a testvéreimet és Halmeonie-t. Nagyon sok dolog van amit és akiket szeretek…
- És mit utálsz? – egy percre sem vettem le a szemem az arcáról.
- Ez nehezebb kérdés. - fordította felém a fejét és rám nevetett. – Azt hiszem,amit a legjobban gyűlölök,az erőszak és a hazugság,bár én magam is egy nagy hazudozó lettem.
Az arca hirtelen komollyá változott és még a félhomályban is láttam,hogy fájdalom suhant végig az rajta. Tudtam,hogy valamit titkol,szinte éreztem már az elejétől fogva,de nem szólhatok bele az életébe,ha ő nem akar beavatni.
- A színészkedésre érted? –tettem fel végül a kérdést,mert kínos lett volna a csend.
- Mi másra? – arca újra felém nézett és mosolyra húzta a száját. - Mindenkit becsapunk azzal,amit csinálunk. Mrs. Kim sem érdemli ezt meg… Rosszul érzem magam miatta.
- Tudom… Anyu születésnapjával,ami a hétvégén lesz,lezárjuk ezt és minden véget ér. – Nem estek jól a saját szavaim,de tudtam,hogy az lesz a legjobb ha nem bonyolítjuk tovább az életünket,mert már én is kezdtem összezavarodni.
- Rendben… Akkor már csak ezt a hetet töltöm veletek… Jobb is lesz így.
- Szomorú vagy?
- Hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem,mert megszoktam,hogy nem vagyok egyedül.
- Azért barátok maradunk…
- Jajj! –ült fel hirtelen,haja a hátára omlott és eltakarta azt. – Ez úgy hangzott mintha szakítanánk! –nevetett visszanézve rám.
- Végül is…
- Végül is képletesen együtt jártunk,de úgy döntöttem,inkább hagylak élni. - kacaj szökött fel a torkából,miközben talpra állt. – Ideje aludni menni. - Kezet nyújtott és én megfogtam,olyan apró volt és hideg. Megtámaszkodott és segített felállni.
- Köszönöm,hogy segítettél,még sosem volt ilyen harcias barátnőm.
- Nekem meg még soha nem volt ilyen egós barátom.
A szobánk ajtajáig nevettünk és mosolyogtunk,mígnem az ajtók előtt vártunk egy kicsit. Egyszerre fordultunk meg.
- Jó éjt. - mondtam.
- Neked is… - mosolyogva lépett be a cseresznyeszínű tölgy ajtón,ami kattanással jelezte,hogy bezárult,de én még mindig ott álltam az ajtót fürkészve és nem tudtam mi lesz ezután. A reggel fáradtan tört rám,hisz alig aludtam valamit. Gyorsan összeszedtem a holmimat és rekord idő alatt készültem el. Az ágyon ülve a szemem akaratlanul is a falon díszelgő műalkotásra tévedt,majd felálltam és Dae Hyun után indultam,akiről feltételeztem,hogy a konyhában van. A széles reggeliző asztal körül vidáman kacarásztak ,s kénytelen voltam megkérdezni,hogy:

- Miről maradtam le?
- Halmeoni történeteket mesélt Sunny-ról. Tudtad,hogy a falra is ő rajzolt?
- Nem… Te rajzoltad a dinoszauruszt?
- Az egy halacska! - szemei fenyegetőn szűkültek össze,mintha valami rosszat mondtam volna.
- Nem sikerült kifejezni magad.
- 5 éves voltam. Miért,te mindig tökéletes voltál?
- Szerinted tökéletes vagyok? – ragyogó szemekkel néztem rá az asztalon támaszkodva két karommal.
- Már megint felülkerekedett rajtad az egód. Ne bízd el magad.
- Chöö… - löktem egyet magamon és hozzáláttam reggelizni. Nem sokkal azután,hogy leültem az idős sofőr Ahjussi,aki a buszmegállóból idáig hozott,olajos ronggyal lépett be a konyhába és abba törölgette szintén olajos kezét.
- Kész az autó,már ki tudlak titeket vinni a buszhoz.
- Sajnálom Ahjussi,hogy gondot okoztunk és köszönöm. – rohant oda Sunny és megölelte.
- Ho Jin kint vár az autónál,beszélni akar veled és elköszönni.
- Rendben,megyek.
Sunny gyorsan kiszaladt a konyhából,mi pedig ettünk tovább,már nem zavart ha arra gondoltam,hogy Ho Jin-el van és akkor sem zavart igazán,mikor láttam,hogy hosszasan megöleli. A fellángolásom elmúlt és úgy éreztem,hogy az érzéseim végre a helyükön lesznek.
Sajnáltam,hogy véget ért ez a két nap,de örömmel indultunk vissza hűn szeretett városunkba Szöulba.