15. fejezet Nem tudok rád mindig vigyázni~

Az autó ablakán bambán bámultam ki,semmi életkedvem nem volt,míg a többiek nem foglalkoztak semmivel és bulira voltak hangolva.Előttünk egy apró közúti baleset történt,amiért leállították a forgalmat. A szupermarket hírdetőtáblái hívogatóan reklámozták a finomabbnál finomabb ételeket. Éhes lettem…
- Éhes vagyok!- jelentettem be.
- Vegyünk valamit míg várunk,kitudja meddig kell még itt szobroznunk. – mondta Young Jae,majd mind a hatan kiszálltunk a furgonból és a szupermarkettnek vettük az irányt. Míg a többiek a kosárral ökörködtek,pontosabban Dae Hyun beleült,Yong Guk meg lökte,addig én hátul ballagtam. Lassan mindenki szétszóródott,hogy a fogához valót keressen,én meg csak egy zsemlével a kezeben sétáltam az üzletben.Puffanásra lettem figyelmes,mikor a jobb oldalamon megláttam Zelo-t,aki dobozokat rak fel a felső polcra,segítve ezzel a mélyet hajoló piros sapkás eladónak.
- Minden rendben? –léptem Zelo mögé.
- Persze,csak segítettem felpakolni a dobozokat,mert nem érte fel. – Zelo-tól először nem láttam rendesen,de mikor a lány megszólalt,tudtam,hogy ki a hang gazdája. Egy pillanatig kimeresztett szemekkel néztünk egymásra,majd így szólt:
- Sajnálom és köszönöm! – majd még egyszer a szemembe nézett és elment.
- Mi bajod? –nézett rám Zelo.
- Ah semmi! Semmi! Menjünk keressük meg a többieket.
A többiek nem tudták eldönteni,hogy mit vegyenek, így már felig pakolták a kosarat és Dae Hyun egy egész öl nasival tért vissza közénk és beleejtette azt is a kosárba.
- Mi a helyzet Him Chan? Nagyon csendben vagy. – kérdezte poénosan Young Jae.
- Ahh csak gondolkodom…
- Olyat is szoktál?
Válasz képpen mosolyogva oldalba löktem és elindultam megkeresni Sunny-t. Nem tudtam halogatni a beszélgetést. Egész este nem hagyna nyugodni… A telefonját nem vette fel és a sorok között nem találtam,mígnem az egyik raklap mögül kikandikált kedvenc tornacipője,amit már messziről felismerek. Észrevette,hogy ott állok,de nem szólt semmit csak rámnézett,majd tovább pakolta a konzerves dobozokat a kartonokból fel a polcra.
- Jól vagy?
- Miért ne lennék jól?

- Csak mert a szomszéd Ahjumma azt mondta,volt egy kis afférod egy férfival a házatok előtt. Bajban vagy? – megállt a pakolásban egy pillanatra olyan volt,mint mikor videózás közben megnyomjuk a távirányítón a „pause” gombot.
- Nézd Him Chan. – tette le a dobozt a kezéből. – Ok Rim asszony legnagyobb elfoglaltsága,hogy abszurd történeteket talál ki a szomszédokról és én vagyok a kedvence. Semmit ne higgy el neki,amit mond.Oké?
- Biztos minden oké?
- Biztos… -nevette el magát.- Mindössze kicsit zavarodott vagyok még és fáradt. Nagyon lestrapáltnak nézek ki? – A háta mögött már láttam,hogy a többiek felénk tartanak.
- Basszus… - Sunny hátranézett.
- Ahh jönnek a barátaid… Menj,nehogy veszíts a népszerűségedből miattam.
- Him Chan! Csajozol? Ismered?
- Én csak…
- A tej azon a soron lesz. –mutatta az utat Sunny a kezével.
- Elnézést! Nem találkoztunk már valahol? –kérdezte Dae Hyun.
- Az lehetetlen… -takarta el az arcát picit.
- Bocsánat csak annyira ismerős volt.
- Gyerünk már! – rángatott el Zelo,de még fél szemmel hátranéztem Sunny-ra.
- Hyung úgy döntöttünk,hogy Jong Up-éknál lesz a party. A többit,amit mára terveztünk,elnapoljuk.~

Nem éreztem jól magam,még mindig bántott az Ahjumma kis története,de úgy döntöttem,hogy Sunny-nak hiszek,mivel már máskor is emlegette nekem a rémes szomszédot.

SUN HI POV:

Ok Rim asszonyhoz intézett keresetlen szavaimat nem rakta zsebre az idős asszony,de amondó vagyok,hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával és ne tömje Him Chan fejét hülyeségekkel.
Egész éjszaka dolgoztam a lábamon alig álltam,csak átöltözni mentem haza és reggel 8-kor már úton voltam még egy munkát elintézni.A buszon ülve kicsit elszundítottam,így sajnos túl mentem a megállómon és gyalog kellett visszamennem két megállót,mert időm nem volt,hogy újabb buszra várjak. Annak ellenére,hogy a víztisztítás nem fizet valami jól,muszáj volt bevállalnom mindent,bár nem szerettem,mert féltem a víztől.
- Vajon az öcséim jól vannak? –méláztam el,mert a testvéreim hiányát az elmúlt két napban jobban éreztem,mint valaha.Bár hálát adtam az égenek,hogy nem voltak otthon,mikor anya otthon járt. Talán hirtelen álltam fel a medence széléről,mert a következő pillanatban csak a csobbanást hallottam és éreztem,hogy úgy merülök a víz alá,mint egy tóba dobott kavics. Cselekvőképtelen voltam,csak hagytam,hogy elringasson a víz és behunytam a szemem.Fejemben a víz nehéz súlya nyomta a dobhártyám és a tüdőm levegőért kiálltott,mikor valaki megragadta a kezem,arra sarkallva,hogy ösztönösen felé nyújtsam a kezem.

HIM CHAN POV:

 Egész éjszaka beszélgettünk a srácokkal,bár én inkább csak hallgattam és azokról a dolgokról,amik mostanában történtek velem,mélyen hallgattam. Csak pár órát aludtunk és 9 órakkor már Yong Guk-al reggeliztem. Épp hogy befejeztük Dae Hyun sebesen rohant ki az udvarra. Mögötte Young Jae,aki szintén elviharzott mellettünk lihegve.Jong Up-ot tudtam megállítani és megkérdezni,hogy mi történik.
- Dae Hyun riasztott minket,hogy a medence tisztító beleesett a vízbe és nem jön fel.
Az ijedtségtől hírtelen földbegyökerezett a lábam,de rögtön én is kirohantam,de már csak arra értem ki,hogy Young Jae kisegíti Sunny-t a vízből,Dae Hyun,meg ijedten mászik oda hozzá.
- Sun Hi! Jól vagy?
„Szóval rájött,hogy ki ő és hol találkoztak.” –jutott eszembe a gondolat,de aztán egyre nagyobb feszültség kezdett bennem felgyülemleni.
- Biztos,hogy minden oké? – érintette meg vizes vállát Dae Hyun,mire csak bólogatott ismét.- Beviszlek a kórházba.
- Nem kell… Jól vagyok!
- Nem igaz,hogy veled mindig történik valami! Miért dolgozol olyan helyen,amitől félsz? - A hangnem és a hangsúly kissé ellenségesre sikerült,persze nem így terveztem először,de magam sem értettem,hogy a düh hirtelen honnan jött és miért. Csak nézett fel rám piros szemekkel,majd felállt.
- Nekem muszáj megélnem valamiből,ezért mindent elvállalok,mégha az nem is tetszik.Te tudod a legjobban…
Mellettünk öt szempár kíváncsian pislogott és értetlen fejet vágtak. Néztem őket és nem tudtam megszólalni,nem tudtam nekik mit mondani. Mit mondhattam volna? Hogy Sunny a barátnőm? Ez nem volt igaz… Vagy mondtam volna nekik el az igazat? Túl nehéz volt… nekem…
- Chhh Jellemző rád! Annyira önző vagy! Sajnálom,hogy csalódást okoztam a barátaidnak és nem vagyok elég szép és gazdag áll barátnő.
- Mi? – értetlenkedett Dae Hyun.
- Sajnálom,hogy nem az vagyok,akinek gondoltatok. – hajolt meg Yong Guk és Dae Hyun előtt,majd Dae Hyunra nézve így szólt:
- Köszönöm szépen,ha te nem jössz,nem tudtam volna tenni semmit.
Annyira kellemetlenül éreztem magam egyszerűen nem tudtam senkinek semmit mondani. Fájdalmas tekintettel fordult felém a pillantásában düh és sértettség keveréke volt,azt hiszem majdnem sírt,de nem mutatta ,én mégis éreztem.A többiek értetlenül álltak még mindig a dolgok előtt.
- Igen! Ő elméletben a barátnőm,vagyis csak eljátsza,hogy az,hogy ne kelljen megnősülnöm.- A barátaim valahol az állukat keresték a földön a kijelentésemre és tudtam,hogy nem gondolták volna,hogy ilyen messzire elmegyek anyám miatt.
- Tudod,hogy ez hülye játék,ami csúnyán is végződhet? – lépett el mellettem Dae Hyun és tudtam,hogy igaza van,ahogy azt is,hogy most Sunny után rohant.
- Hyung! Akkor most szereted vagy nem? – borzolta álmosan a haját Zelo.
- Most mondom,hogy csak elméletben a barátnőm,ami annyit jelent,hogy semmi közünk egymáshoz.
- Jó! Jó! Csak kérdeztem…
Egy szó nélkül hagytam ott őket ,bevágódtam a kocsimba és Sunny után mentem. Mérgemben dühösen ütögettem a kormányom.
Sunny egy padon ült Dae Hyunnal és beszélgettek. Egy-két percig talán néztem őket,majd kiszálltam a kocsiból és lassan közeledtem feléjük.
- Sunny! Beszélnünk kell! Gyere.Hazaviszlek!
A vizes lány felnézett rám,majd felállt.
- Köszönöm Dae hyun!
- Nincs mit,majd akkor hívlak!
„Majd hívlak?” Ismétlődött meg bennem a kérdés,majd egy újabb vetődött fel bennem. „ Ilyen jól összebarátkoztak?Kezdem elveszíteni a fonalat…”
- Köszi Dae! Majd beszélünk. – intettem a barátomnak és Sunny-t beérve siettünk a kocsihoz.
- Vizes lesz az ülés…
- Nem érdekes… Csak ülj be. – Én is beültem,bekapcsolatam a biztonsági övem,de a mellettem ülő lány rögtön a lényegre tért.
- Miről kell beszélnünk?
Láttam,hogy ő nem kötötte még be magát,így keresztülnyúltam rajta és szépen a helyére kattintottam a kis csatot.
- Először is,sajnálom… Nem akartam mérges lenni,de aggódtam.Mindig történik veled valami és úgy érzem,ha a közeledben vagyok felelősséggel tartozom érted.
- Nézd Him Chan! Mielőtt nem ismertél ,azelőtt is dolgoztam és történtek velem hasonló bakik,de még élek…
- De teljesen tönkreteszed magad.
- Semmi közöd nincs hozzá végül is.
Kicsit kegyetlennek éreztem ezt a mondatot,de igaza volt.
- Akkor is ideges voltam…
- Tudom,hisz a barátaid ott voltak és kiderült a titkod. Vagy nem ezért voltál feszült?
- Nem! –mondtam határozottan.
- Him Chan,csak valld be magadnak,hogy annak ellenére,hogy nem vagyok az igazi barátnőd szégyellsz és bevallom én is,hogy én is szégyenlem magam.
- Honnan veszed ezt a sok hülyeséget? Annyira túlgondolod a dolgodat a saját komplexusod miatt. Ne strapáld feleslegesen az agyad! – indítottam be ingerülten a motort és pár percig csak ültünk csendben.Ő törte meg.
- Most mit fogsz csinálni? – nézett ki az ablakon én meg őt néztem.
- Mit kellene és miért? Ha arra célzol,hogy a barátaim megtudták,hogy milyen kapcsolatban vagyok veled,akkor az nem érdekel.
- Komolyan nem érdekel? -nézett rám.
- Komolyan! – jelentette ki határozottan. – Ők nem olyanok,akik elítélnének bárkit is.
- Végül is hamarosan mindennek vége és az életünk visszaáll a rendes kerékvágásba. Mindenki megy oda,ahová való.
Ez a mondat elgondolkodtatott,az elmúlt hetekben valahogy megszoktam,hogy minden nap látom és természetesnek vettem az egészet. Vajon ha ennek vége,akkor találkozunk még?