A nyár még mindig tombolt nyüzsgő városunkban,bár a tüdőm epekedve kívánta a friss tengeri levegőt a szmogos városi helyett. Utolsó óráimat töltöttem a munkában,s rájöttem,hogy mostanában jobban ellustultam,mint gondoltam volna. Nehezen ment el a munkaidőm,amit elég nehezen viseltem. Gondolataim teljesen magával ragadtak,még késő délután a hazafelé vezető úton is.Azon gondolkodtam,mit adhatnék Mrs. Kim-nek születésnapjára.
Mit adhatunk egy olyan nőnek,akinek mindene megvan? Plusz én mit adhatnék neki,amit meg tudok fizetni? Him Chan-nal összesen kétszer beszéltem telefonon a héten,így nem tudtam,hogy mikor kezdődik a party és hogy hol is lesz valójában… Hazaérve aggódó gondolataimat egy frissítő fürdővel próbáltam elhessegetni. Piciny fürdőszobám lassan megtelt gőzzel és a zuhanykabinból már nem láttam az orromig sem. A levegő fullasztó volt,köhögni kezdtem,majd a kis ablakhoz mentem és bukóra kinyitottam,hogy a pára kisurranjon a pici résen. A tükröm teljesen elhomályosodott így tenyeremmel köröket húztam a sima üvegen,hogy kitisztuljon. Vizes tincseim rátapadtak az arcomra és azt a lányt néztem a tükörben,aki idegennek tűnt. A szeméből szomorúság és fáradtság tükröződött és azon gondolkodtam,hogy vajon mások is így lássák-e!? Óriásit sóhajtva néztem le a fehér mosdókagylóra,aminek nekitámaszkodtam,majd félretéve minden depressziós gondolatomat,beleugrottam szürke melegítőnadrágomba és fehér trikómba,aminek az elején Micky mouse mosolygott rám. Tudtam,hogy ma van Mrs. Kim születésnapja,csak abban nem voltam biztos,hogy nekem még mindig mennem kell. A Him Chan-tól kapott ruhatáram hirtelen szűkké vált,ahogy a party-ra gondoltam. Ismét sóhajtottam egyet és dúdolva a fürdőbe mentem,hogy megszárítsam a turbánom alatt lévő barna fürtöket.
Szomorúvá tett a gondolat,hogy ma van az utolsó nap,hogy találkozhatom újdonsült barátaimmal,feltételeztem,hogy megszakad mindenféle kapcsolatom velük. Az érzéseim tornádóként kavarogtak. Csak bámultam a kávé színű mozaik csempén lefolyó apró vízcseppeket,amik egyre gyorsabban futottak le nyomot hagyva maguk után. Kissé úgy éreztem olyanok,mint Him Chan. Gyorsan tovább futnak,de nyomot hagynak maguk után. Fájdalmas morgás tört elő belőlem,mikor észrevettem,hogy a forró levegő egy ideje már a lábamat melegíti. Odakaptam és dörzsölni kezdtem. A hajszárító még mindig zúgott a kezemben,de hamar kikapcsoltam és már fel is kaptam a fejem a csengő hallatára. Idegesítő csuszogással közelítettem meg az ajtómat,ahol egy fiatal futárfiúval találtam szemben magam.
- Song Sun Hi?
- Igen!?
- Csomagot hoztam önnek.
Belelapozott a papírjai közé,majd a kis kék csipeszes táblán lévő gyűrött papírt felém tartotta,hogy írjam alá ott,ahol az ujja mutatja.
- Köszönöm! –vettem át a két termetes dobozt.A csomagolás egy halvány rózsaszín dobozt rejtett és a másik pedig egy fehéret. A nagyobb dobozzal kezdtem és ahogy felemeltem a tetejét,egy kártyára bukkantam:
„ Azt hiszem ez lesz számodra a legmegfelelőbb ruha! 8-ra érted megyek! Legyél szép! -Him Chan”
- Kiküldted futárral,ahelyett,hogy idehoztad volna? Idióta!- mosolyogtam,majd felemeltem a tej színű vékony zörgős papírt,ami egy hófehér koktél ruhát rejtett. Gyönyörű,letisztult pánt nélküli ruha volt,semmi csillogás,mégis teli volt eleganciával. A másik doboz egy hozzá illő magas sarkút rejtett.
A hajamat három módon próbáltam elkészíteni,míg úgy döntöttem,hogy hagyom göndören a vállaimra omolni és egy fehér hajpánttal egészítettem ki a frizurám. A sminkem picit erősebbre sikerült,mint gondoltam,de ha a tükörbe néztem az elegáns Sunny nézett vissza rám,nem pedig a szegény,kopott lány,aki szokott.
Amint 8 órát ütött az óra a csengőm is megszólalt.
- Pontos… - állapítottam meg,de amint kinyitottam az ajtót,nem Him Chan állt velem szemben.
- Dae Hyun!? –néztem a bambuló fiút,aki tetőtől talpig végigmért,majd megköszörülte a torkát és elmosolyodott.
- Nagyon szép vagy!
- Köszönöm… - néztem le magamra mosolyogva.
- Him Chan nem tudott jönni,remélem nem baj,hogy a ma esti kísérőd én leszek!? –Fekete öltönyében kinyújtotta felém a kezét ,amit habozás nélkül elfogadtam. Ő is hiányozni fog nekem,annak ellenére,hogy rövid ideje ismerjük egymást úgy érzem Dae Hyun-ban megbízhatok és,hogy egy nagyon jó barát.
Nem beszélgettünk az úton,csak suhant velem a fekete Mercedes,egyenesen Him Chan házáig,ahol rengeteg autó parkolt. Javarészt szürke,fehér és fekete színben pompáztak a drágábbnál drágább sportkocsik és luxus autók. - Megérkeztünk. Ne haragudj Him Chan-ra,akadt egy kis dolga és ezért nem tudott érted menni.
- Nem probléma,ma úgyis véget ér ez az egész színjáték.
- Hogy érted?- emelte fel az egyik szemöldökét.
- Örülök neki,hogy nem kell többet hazudnom. Valahogy elvarrjuk a szálakat ma este.
Csak csendben bólogatott beszívott alsó ajkakkal és előre meredt. Most először akadt meg a pillantásom Dae Hyun egyedien szép ajkain és most először láttam meg,hogy valójában milyen helyes. Amikor rám nézett elpirulva rántottam el a fejem,mire dallamos nevetéssel megkérdezte:
- Mi a baj?
- Sokan vannak bent? – próbáltam kérdezni valamit,aminek köze nem volt ahhoz,amit gondoltam,de azt sem akartam,hogy Ő ezt tudja.
- Ideges vagy?
- Voltam már nyugodtabb is.
- Ne aggódj,melletted leszünk.
Mosolya,most sokkal jobban megnyugtatott,mint azt gondoltam volna,ahogy kinyitotta nekem az autó ajtaját és udvariasan felém nyújtotta a kezét,eltűnődtem azon,hogy talán ne helyes megfognom ,mert félő,hogy valaki meglát minket és félreért,ezért csak kiszálltam.
- Nem lenne szerencsés,ha Mrs. Kim félreértené az udvariasságod.
- Igazad van!
A nappalira nem lehetett ráismerni a sok berendezés eltüntetve,svéd asztal várta a vendégeket halk zenével és minden második ember pezsgővel a kezében rohangált,nevetgélt és trécselt egy-egy csoportba tömörülve. Természetesen mindenki a legjobb és legmárkásabb öltönyöket és estélyi ruhákat viselte. Egy olyan helyre csöppentem,ami fényévekre volt az én világomtól. A szememmel Him Chant kezdtem keresni,amit Dae Hyun észre is vett.
- Ő Him Chan volt barátnője Rim. 3 évig jártak együtt,most jött haza a tengerentúlról.
- Nagyon szép lány… - mondtam alig hallhatóan és nem tudtam róluk levenni a szemem. Him Chan mosolya őszinte volt,de az enyém a legkisebb őszinteséget sem tükrözte. – Sosem beszélt nekem róla.
- Talán mert eléggé megviselte a szakítás és azóta eléggé sokat változott.
- Biztos nagyon szereti…- súgtam halkan,mikor észrevettem ,hogy Mrs. Kim felénk közeledik. Az arckifejezése már nem kecsegtetett semmi jóval,így vettem egy mély levegőt.
- Beszélhetnénk Sun Hi? – támadott le rögtön pezsgős pohárral a kezében és Dae Hyunra nézett,aki vette a lapot és magunkra hagyott.
- Mond csak Sun Hi! Miért van az,hogy ezzel a névvel és személyleírással nem találtak rólad semmit? Cha Bum beszámolója alapján… Itt nekem nagyon bűzlik valami és ha megtudom,hogy becsapsz,nem lesz könnyű az életed. Figyelni foglak titeket! Szerelem ez egyáltalán? Mert nekem nem úgy tűnik! Ha csak a vagyonra utazol,mennyi pénz kell,hogy eltűnj Him Chan életéből?
- Teljesen félreérti Mrs. Kim! Én nem a vagyona miatt vagyok Him Channal! Engem nem érdekel a pénz!
- Szeretném ezt elhinni,ahogy azt is,hogy jó módú családból származol,de nem megy! A szemem résen lesz!
- Sajnálom,ha csalódást okoztam.
- Nehéz elfogadnom egy olyan lányt,akiről semmit sem tudok. Teljesen más vagy,mint Rim!
- Kérem ne hasonlítson össze Him Chan volt barátnőjével,mi nem vagyunk hasonló személyiségek.
Kezdtem kiborulni és liftezett a gyomrom. Tekintetemmel lopva Him Chant kerestem,aki épp a kertbe tartott ki.
- Asszonyom! – lépett közbe Cho Hee. – Sajnálom,hogy zavarom az emeleti erkélyen várják.
- Azonnal megyek. - intett egyet a kezével,de a szemét le sem vette rólam. – Sun Hi… Bizonyíts nekem… – ezzel a mondattal fordult sarkon én pedig végignéztem,ahogy felballag a lépcsőn,majd elindultam megkeresni ,azt,aki egész este nem volt hajlandó velem foglalkozni. A keretben állt és telefont tartott a füléhez. A szemem rögtön az erkélyre tévedt,ahol Mrs Kim sas szemekkel figyelte egyetlen fiát.
- Hol voltál? Most hívtalak! – nézett rám,amint odaértem elé.
- Már régóta itt vagyok. – annyira izgatott voltam,nem tudtam mit kellene tennem,annak érdekében,hogy bizonyítsak. Az utolsó esténken nem ronthatjuk el!
- Him chan… elég nagy gáz van,ne lepődj meg kérlek,nincs más választásom... – közelebb léptem hozzá és ajkaimat az övére tapasztottam,miközben két kezem finoman az arcát tartotta. Tudtam,hogy Mrs. Kim figyel minket fentről,de azt nem tudtam,hogy ezzel bizonyítok-e bármit is. Him Chan visszacsókolt és egy pillanatra el is felejtettem,hogy színészkedünk. Átadtam magam az érzésnek,s mikor elválltunk,lazán megöleltem,mivel ez még mindig jobb volt,mint a szemébe nézni.
- Anyukád figyel az erkélyről,nehogy felnézz. –suttogtam a vállaiba.
- Szerinted érdekel anyám? Csak miatta tetted?
- Sajnálom,ha kellemetlen volt,de csak színészkedünk… még ma este utoljára,aztán kivágom magam valahogy.
Eltartott magától és hirtelen újra megcsókolt. Sokall nagyobb hévvel,mint én. Csókja teli volt szenvedéllyel és a szívem ki akart törni börtönéből. Sírás tört rám,ahogy elöntöttek az érzelmek,így hirtelen elszakadtam tőle és elfutottam. El kellett varrnom a szállakat,így megkerestem Cha Bum-ot,aki immár egyedül állt az erkélyen.
- Csodálatos műsor volt.
- Ne tegyél szemrehányást kérlek… Tudom,hogy már mindent tudsz,csak azt nem tudom,hogy miért nem mondtad el Mrs. Kim-nek!?
- Mit tudok? Hogy szegény vagy, uzsorások,behajtók és bűnözők üldöznek? Ha erre gondolsz,akkor igen,mindent tudok!
- Bármit is tudsz,azt Him Chan nem tudja,nem akartam belekeverni a dolgaimba,egyszerűen csak szükségünk volt egymásra és belekeveredtünk ebbe a szituációba. Történtek dolgok,amik közelebb hoztak egymáshoz bennünket,de nem akarom sem Him Chan,sem pedig Mrs. Kim életét bonyolítani,így a mai nappal ennek az egésznek vége. Mindössze annyira kérlek,hogy tartsd meg a titkom mindenki előtt.
- Tényleg nem tud róla? –húzta fel a szemöldökét Cha Bum.
- Nehezen élek igaz,de nem vagyok rossz ember Cha Bum soha nem használnám ki őt és soha nem keverném bele veszélyes dolgokba csak azért,hogy mentsem a bőröm. Ez az én saram és nekem kell ezen az úton végigmennem,anélkül,hogy bárkit is belekevernék ebbe. Te is tudod,hogy nem vagyok rossz ember,mert különben elmondtad volna az igazat Mrs. Kim-nek.
- Azt is kiderítettem,hogy több munkád van,rengeteget dolgozol és egyedül neveled a két testvéredet,hogy anyukád elhagyott…szinte mindent megtudtam rólad.
- Számíthattam volna rá… - mosolyogtam,bár legszívesebben sírtam volna. – Nos, köszönöm és lenne még egy utolsó kérésem hozzád,hogy át tudjam adni az ajándékomat…
