16. fejezet Zavaros szívek....

Him Chan pov:


Sunny kellemetlenül érezte magát,amiért az ülés enyhén vizes lett a ruhájától,láttam a feszült mozdulataiból.
- Ne zavarjon,hogy vizes lett az ülés.
- Ki fogom takarítani,tudom mennyire kényes vagy a kocsidra.
- Természetesen, ezt el is várom. – mosolyogtam rá.
- Chööö- intézte el egy fintorral,majd körbenézett és így szólt: - Him Chan! Épp az ellenkező irányba megyünk.
- Tudom,mivel hozzánk megyünk. Közelebb van,te meg úgy remegsz mint a nyárfalevél…
Úgy éreztem,hogy jobb lesz,ha hamar letusol és felmelegszik.

Ahogy berobogtam a szobámba,rögtön elővettem egy törölközőt és a ruháimból egy pólót és egy nadrágot.
- Nyugodtan zuhanyozz le,én addig lent várok a nappaliban.Egy 15 perc múlva visszajövök. – adtam át neki a kis csomag ruhát és kimentem az ajtón. A nappaliban nem találtam a helyem. Olyan zavartnak éreztem magam.
- Akkor most Dae Hyun érdeklődik iránta? – mondtam ki hangosan a szavakat,de választ nem kaptam. A telefonomat,ami épp csörgött a fülemhez emeltem és egy rég látott barátom hangja szólt bele.
- Him Chan! Rég találkoztunk. Hazajöttem Amerikából,nem szeretnél velem találkozni? Sok mindent kellene megbeszélnünk. A lakásomon várlak délután 4 kor. Remélem eljössz.
- Rendben 4-kor ott leszek Rim. –rövid beszélgetésünk után sem éreztem magam jobban,csak még rosszabbul,de lehet Rim majd választ ad minden fel nem tett kérdésemre.
Alighogy letettem a telefont és elméláztam apró, bár attól jobban zavaró dolgaimon,Cho Hee megjelent a nappaliban.
- Segíthetek valamiben? Sun Hi?
- Épp tusol fent.
- Him Chan… Én nem akarok beleszólni,mert nincs is hozzá jogom,de nem gondolod,hogy ez a játszadozás egy ártatlan lánnyal már sok?
- Honnan veszed,hogy csak játszom?
- Talán szereted? Ezt valahogy nem hiszem el… Olyan lányokkal lehet játszadozni,akikkel szoktál,de Sun Hi más,Ő teljesen védtelen és ártatlan és ha az anyád megtudja a hátterét nektek végetek,de legfőképpen Sun Hi helyzetét keseríted meg.
- Ma már megkaptam a barátaimtól ezt a szöveget és tudom,hogy mit csinálok.
- Him Chan,én nem akarlak megbántani,tudom,hogy nem rosszak a szándékaid,csak neked is szükséged van a lányra és a lánynak is rád,ez viszont veszélyes. Egyre többen tudják meg.
- Nem használom ki őt. Próbálok neki segíteni. Az a lényeg,hogy ebben a házban rajtad kívül ne tudja meg senki. – felálltam és el akartam menni mellette,de elkapta a karom.
- Sajnálom az őszinteségem,de gyerekkorunk óta itt élek és itt dolgozom, barátok vagyunk,mindig melletted álltam és mindig melletted is fogok.
- Köszi Cho Hee.- ejtettem el egy nagy mosolyt. Cho Hee-vel úgy nőttünk fel,mint a testvérek és valamilyen szinten kötődünk egymáshoz.
Ideje volt visszamenni és bekopogni a saját szobámba…

Sun Hi Pov:

Kellemetlenül éreztem magam Him Chan előtt. Zavart voltam,de szinte csak azt vettem észre,hogy a szobája közepén állok egy adag száraz ruhával a kezemben. Fáztam,a medence vize hűvös volt és a szellő,ami fújt elég kellemetlenül érintett, így vacogtam. Nagyon jól esett a forró víz. A nadrág hosszú volt nekem és nagy, a póló is hosszú volt,de felvettem,majd kitettem a ruhámat száradni és még arra is volt időm,hogy körbenézzek Him Chan szobájában. Gyerekkori képek a szekrényen és egy családi fotó is a sok között.
- Ez biztos az apukája… Nagyon hasonlít rá. - jól megnéztem a férfit,majd a következő képre

mentem,amin egy lány volt. A kép sugározta az eleganciát és a kifinomultságot. Nem tudtam,hogy ki az a lány,de azt igen,hogy biztos fontos családtag,ha a képek között van. A következő kép egy gyerekkori kép volt. Rögtön felismertem a kisfiút a kislányt,akinek fogta a kezét. Cho Hee volt az,fel lehetett ismerni, egyenes rövid haja semmit nem változott.
- Omo! De cukik voltak. – mosolyodtam el,majd körbenéztem a szobában jobban,hisz a múltkor nem volt rá alkalmam. Az egyik sarokban egy gitár volt. Szívesen megtanultam volna én is gitározni,de nem volt rá lehetőségem. A szobát a kanapéról figyeltem tovább és valószínű elaludtam,mert szekrény ajtó csukódásra ébredtem fel. Halványan láttam az előttem lévő Him Chan-t,aki épp a pólóját veszi magára. Kipattant a szemem és gyorsan felültem.
- Sajnálom,hogy elaludtam.
- Ahh felébredtél? Nem tudlak hazavinni,mert találkozóm van.
- Nem baj. Mennyi az idő?
- Mindjárt 4 óra.
- Sokat aludtam. - húztam le magamról a takarót,amit valószínű,hogy Him Chan tett rám.
- Aha… Késésben vagyok,tudod az utat haza…
Nem értettem,hogy miért viselkedik ilyen hidegen velem,de csak bólintottam.
- A ruhád az ágyra tettem. Megszáradt.
- Köszi. – mondtam utána,de akkor már ki is futott az ajtón. Összehajtottam a takarót és az ágyra tettem a ruháim mellé,majd hozzáláttam öltözni.

- Itt hagytam a… - robbant be az ajtón ,egy pillanatra lefagyott egy szál pólóban látva. Elkapta a tekintetét én pedig a takarót kaptam magam elé,miközben az arcomat elöntötte a forróság.
- Miért nem a fürdőben öltözöl? – ripakodott rám mérgesen,amit léptei is tükröztek. Felkapta a napszemüvegét az éjjeli szekrényről és bevágta maga mögött az ajtót oly annyira,hogy zengett tőle a szoba. Behúzott nyakkal álltam 5 másodpercig,majd kifújtam egy csomó levegőt,amit addig bent tartottam.
- Mi a francért csapkod? –vágtam utána a takarót ,majd gyors tempóban beleugrottam a nadrágomba és a felsőmbe. Végül mindent szépen elrendeztem magam körül és lesétáltam a lépcsőn Cho Hee-t keresve,aki épp a kertben volt és az asztalt takarította.
- Elnézést! – szólítottam meg. - Elkérhetem a kertész felszereléseket,amit a múltkor kaptam és a palántákat?
- Egy pillanat és hozom. Biztos,hogy ezt akarod csinálni?
- Persze. – bólintottam nagyot,majd megvártam míg megkapom a dolgokat,amivel munkához is láttam. Szomorúan állapítottam meg,hogy lassan itt a nyár vége,mert akadnak elég hideg éjszakák és a mai is ilyennek ígérkezett. A nap már lement,de én még mindig csináltam a kis sziklakertet. Idegesen csapkodtam a kemény földet,ha Him Chan-ra gondoltam.
- Mi a franc baja van? Mert tuti van valami! Azt hittem mostanában kedvesebb hozzám és én is megtettem minden tőlem telhetőt,hogy ne piszkáljam,pedig tudtam volna… –magyaráztam magamnak. - Mit is várok tőle? Hisz semmi közünk egymáshoz,csak teljesen összezavar ez a hülye szerepjáték.
- Mit morogsz magadban?
Azt gondoltam,hogy senki nincs ott csak én,s mikor megszólalt annyira megijedtem,hogy majdnem kiesett a kezemből az utolsó palánta. A lámpa fényében feltűnt a szőke fiú ,akire Isten tudja miért,de mérges voltam. Nem szóltam semmit,csak elültettem az utolsó kis virágot és felálltam.
- Nem mentél még haza?
- Ne aggódj, hamarosan megyek.
- Arra vártál,hogy majd én hazaviszlek?
- Ha nem látnád befejeztem a kis kertet. - mondtam gúnyosan majd elléptem mellette és a háznak vettem az irányt.

- Halmeoni! - szóltam rá a lépcső előtt elhaladó idős asszonyra, aki meglepően nézte az öltözékem,én pedig elfelejtettem,hogy most nem vagyok kiöltözve. Szégyenlősen mosolyogtam a rövid kis farmeromban és fekete pólómban.
- Sun Hi!? Segíthetek?
- Halmeoni! Velem jönni egy picit? – Az idős asszony elindult felém,lábai már nehezen vitték,az idő eljárt felettük. Gyorsan odaszaladtam és segítő kart nyújtottam felé. Kivezettem a kis kertbe,ahol Him Chan várt minket. Amint meglátta a kis kertet felderült az arca,amit felbecsülhetetlennek éreztem.
- Him Chan? – nézett könnyes szemmel az unokájára.
- Igen,magának van a legjobb unokája… - mondtam,mire Him Chan csak meglepődve tiltakozott volna,de egy fejrázással leállítottam.
- Ezt te csináltad? Ohh Him Chan! –ölelte meg az unokáját sírva. Boldog voltam,amiért ezt a pillanatot láthattam.
- Egy kis segítséggel,de kész lett. – mondtam neki mosolyogva,de mikor megfogta a vállam és engem is megölelt a szemeim megteltek könnyel és a szívemre mázsás súly telepedett.
- Köszönöm. –súgta a fülembe és remegő kezeivel megszorította a vállam.
- Ezek a virágok még a hűvösebb időben is gyönyörűen fognak virágozni.
- Gyönyörűek. Jajj… annyira meghatódtam. – szipogott.
- Gyere nagyi,bekísérlek. – fogta karon Him Chan a nagymamáját.
- Jó éjt. –kiabáltam utánuk és én is elindultam haza,mivel az idő már nagyon elszaladt,sikerült elértem az utolsó buszt,amin rengeteg ember volt és alig vártam,hogy leszálljak. Épphogy leléptem az utolsó fokról olyan érzésem volt,mintha valaki a nevemet kiáltotta volna,így visszanéztem,de nem láttam senkit,végül vállat rántva elindultam a vak sötétben.
- Mi lett itt a közvilágítással? – néztem fel a halványan pislogó lámpákra. Gyorsabbra vettem a sétámat,mert a hátam mögött egy sötét alak követett. Lehet paranoiás vagyok,de nem éreztem semmi jót. De futni kezdett az idegen és én is futásnak eredtem. Gyorsabbnak tűntem tőle,így sikerült lehagynom,majd lihegve emeltem a telefont a fülemhez.
- Volnál szíves megállni? Utálok futni. – nyögte a telefonba kimerült hangon Him Chan. Elvettem a fülemtől a telefont és megláttam az egyik lámpa pislogása alatt a lomhán felém közeledő Him Chant,aki az oldalát fogta. Elkezdtem felé futni ,ő meg nem értette,miért futok felé és ő is futni kezdett visszafelé.
- Most miért kergetsz?
- Állj meg!
- Dehogy állok! Hülye vagy? –lihegett,de végül beértem és a hátára ugorva mérgesen barackot nyomtam a fejére.
- Te kis… - borzoltam a haját.
- Hagyd már abba! – lökött le magáról. Mindketten mérgesen szedtük a levegőt.
- Eszednél vagy? Miért kellett ezt csinálni? Szadista vagy! Téged nem lehet elviselni. – ordított mérgesen,miközben a fején simogatta a barackot,amit kapott.
- Valóban? Te vagy a hülye! Miért követsz a sötétben? Ráadásul futsz utánam! Halálra ijedtem!
- Mit ijedezel? Ott voltam a buszon is,csak majdnem összenyomtak annyian voltak,s mikor leszálltál kiabáltam,de süket is vagy. Két percbe telt,mire leküzdöttem magam arról a bűnbárkáról. - hadarta el ő is a magáét. - Ahhh jinja… fáj a hátam… Hány mázsa vagy?
Felhúztam a szemöldököm és válaszra sem méltattam,csak pukkadva otthagytam.
Hazamentem,átvettem egy kényelmesebb ruhát és feltettem magamnak egy jó adag ráment főni,alig hogy lefedtem az edényt,kopogtak. Tudtam,hogy ki az,így nem lepődtem meg,mikor kinyitottam az ajtót.
- Sunny! Nem megy visszafelé busz. – mondta mikor meglátta az arcomat.
- Örülök neki,hogy ilyen csodás felfedezést tettél … hát akkor jó éjt. – csuktam rá az ajtót és a ramenemhez indultam. Az ablakból láttam a kerítésnek támaszkodó fiút.
- Elég csípős hideg lesz az éjszaka,azt hiszem fázni fog… - majd a forró ramenre néztem az edényben és az ajtónak indultam. Him Chan azonnal odarohant és csak bambán nézett a szemembe,az övében meg ott volt a remény apró szikrája.
- Miért nem mentél haza?
- Gyalog?
- De kényes vagy! Belehalsz egy kis sétába?
- Kis séta? – meresztette ki a szemeit . - Vagy másfél óra gyalog minimum.
- Ki se bírod…
- Mivel már éjfél is elmúlt nem igazán…
- A kis elkényeztetett… Elfelejtettem,hogy neked éjfélkor már köpött a maci. – semmi reakciója nem volt,szerintem nem akart visszavágni,mert akkor rontotta volna az esélyeit. Nevetnem kellett,így visszafojtott nevetésbe kezdtem és beinvitáltam egy tál ramenre.
A szemei úgy felragyogtak,mint sötét égbolton a csillagok és jóízűen látott hozzá az evéshez,ám az első falat után rám nézett keserű arccal.

- Ez csíp!
- Chilie…
Nem foglalkozott vele,megküzdött a tál étellel én meg jót nevettem az egészen. Igazság szerint nekem is erős volt,azt hiszem elvétettem az arányokat,mikor plusz erőt akartam a levesembe tenni. Him Chan kipirosodott arccal szipogott a tányér felett.
- Ahh leég a szám…
A hűtőhöz mentem két kis üveg tejért és az egyiket odaadtam neki,a másikat pedig megittam.
- Ez majd segít rajtad… Bocsi,tényleg erős lett.
- Köszi. –kortyolta a hideg tejet.
- Most mi lesz veled? Hazagyalogolsz? – nem válaszolt,csak vállat vont és egy újabbat kortyolt az üvegből.
- Én holnap reggel elutazom,alhatsz az öcsém szobájában.
- Hová utazol?
- Busanba!
- Meddig leszel? - érdeklődött.
- Csak két napig,mert vannak olyan munkáim,amit nem hanyagolhatok… - zártam le ennyivel a beszélgetést .Elmosogattam és megvetettem az ágyát a vendégemnek.
Üzenetet jelzett a telefonom:
„ Holnap találkozhatnánk. Van kedved meginni velem egy kávét?”
- olvastam a kijelzőn.
„ Holnap elutazom a 7 órási busszal Busanba,majd legközelebb… bocsi.” – válaszoltam és már érkezett is a következő üzenet pillanatokon belül:
„Jó utat,majd beszélünk. Jó éjt” - elolvastam és visszaküldtem egy „jó éjt” üzenetet,majd zsebre dugtam a telefont.
- Ez lesz az ágyam? –lépett be Him Chan.
- Lehet nem lesz a legkényelmesebb,de azért szép álmokat. Ja,és holnap 5 órakor megy a legelső busz.
- A te buszod mikor indul Busan-ba?
- 7-kor.
- Értem… - bólogattunk mindketten.
- Jó éjt… mondtam halkan és a saját szobámba mentem összepakolni a holmimat holnapra. Csak egy hátizsákot pakoltam meg és azután gyorsan el is aludtam. Reggel 6-kor Him Chan már nem volt ott, az ágyat szépen elrendezte így nem kellett vele foglalkoznom,csak a vállamra vettem a táskám és indultam a buszhoz. A megállóban állva hallgattam a zenét fehér kis fejhallgatómon és vártam a buszt, épp számot akartam váltani,mikor két ismerős hang egyszerre szólított a nevemen. Levettem a fülemről a fejhallgatót és akkor láttam meg jobb oldalra nézve Him Chant felém közeledve táskával a hátán. A bal oldalról meg Dae Hyun mosolygós arcát véltem felfedezni…

 

15. fejezet Nem tudok rád mindig vigyázni~

Az autó ablakán bambán bámultam ki,semmi életkedvem nem volt,míg a többiek nem foglalkoztak semmivel és bulira voltak hangolva.Előttünk egy apró közúti baleset történt,amiért leállították a forgalmat. A szupermarket hírdetőtáblái hívogatóan reklámozták a finomabbnál finomabb ételeket. Éhes lettem…
- Éhes vagyok!- jelentettem be.
- Vegyünk valamit míg várunk,kitudja meddig kell még itt szobroznunk. – mondta Young Jae,majd mind a hatan kiszálltunk a furgonból és a szupermarkettnek vettük az irányt. Míg a többiek a kosárral ökörködtek,pontosabban Dae Hyun beleült,Yong Guk meg lökte,addig én hátul ballagtam. Lassan mindenki szétszóródott,hogy a fogához valót keressen,én meg csak egy zsemlével a kezeben sétáltam az üzletben.Puffanásra lettem figyelmes,mikor a jobb oldalamon megláttam Zelo-t,aki dobozokat rak fel a felső polcra,segítve ezzel a mélyet hajoló piros sapkás eladónak.
- Minden rendben? –léptem Zelo mögé.
- Persze,csak segítettem felpakolni a dobozokat,mert nem érte fel. – Zelo-tól először nem láttam rendesen,de mikor a lány megszólalt,tudtam,hogy ki a hang gazdája. Egy pillanatig kimeresztett szemekkel néztünk egymásra,majd így szólt:
- Sajnálom és köszönöm! – majd még egyszer a szemembe nézett és elment.
- Mi bajod? –nézett rám Zelo.
- Ah semmi! Semmi! Menjünk keressük meg a többieket.
A többiek nem tudták eldönteni,hogy mit vegyenek, így már felig pakolták a kosarat és Dae Hyun egy egész öl nasival tért vissza közénk és beleejtette azt is a kosárba.
- Mi a helyzet Him Chan? Nagyon csendben vagy. – kérdezte poénosan Young Jae.
- Ahh csak gondolkodom…
- Olyat is szoktál?
Válasz képpen mosolyogva oldalba löktem és elindultam megkeresni Sunny-t. Nem tudtam halogatni a beszélgetést. Egész este nem hagyna nyugodni… A telefonját nem vette fel és a sorok között nem találtam,mígnem az egyik raklap mögül kikandikált kedvenc tornacipője,amit már messziről felismerek. Észrevette,hogy ott állok,de nem szólt semmit csak rámnézett,majd tovább pakolta a konzerves dobozokat a kartonokból fel a polcra.
- Jól vagy?
- Miért ne lennék jól?

- Csak mert a szomszéd Ahjumma azt mondta,volt egy kis afférod egy férfival a házatok előtt. Bajban vagy? – megállt a pakolásban egy pillanatra olyan volt,mint mikor videózás közben megnyomjuk a távirányítón a „pause” gombot.
- Nézd Him Chan. – tette le a dobozt a kezéből. – Ok Rim asszony legnagyobb elfoglaltsága,hogy abszurd történeteket talál ki a szomszédokról és én vagyok a kedvence. Semmit ne higgy el neki,amit mond.Oké?
- Biztos minden oké?
- Biztos… -nevette el magát.- Mindössze kicsit zavarodott vagyok még és fáradt. Nagyon lestrapáltnak nézek ki? – A háta mögött már láttam,hogy a többiek felénk tartanak.
- Basszus… - Sunny hátranézett.
- Ahh jönnek a barátaid… Menj,nehogy veszíts a népszerűségedből miattam.
- Him Chan! Csajozol? Ismered?
- Én csak…
- A tej azon a soron lesz. –mutatta az utat Sunny a kezével.
- Elnézést! Nem találkoztunk már valahol? –kérdezte Dae Hyun.
- Az lehetetlen… -takarta el az arcát picit.
- Bocsánat csak annyira ismerős volt.
- Gyerünk már! – rángatott el Zelo,de még fél szemmel hátranéztem Sunny-ra.
- Hyung úgy döntöttünk,hogy Jong Up-éknál lesz a party. A többit,amit mára terveztünk,elnapoljuk.~

Nem éreztem jól magam,még mindig bántott az Ahjumma kis története,de úgy döntöttem,hogy Sunny-nak hiszek,mivel már máskor is emlegette nekem a rémes szomszédot.

SUN HI POV:

Ok Rim asszonyhoz intézett keresetlen szavaimat nem rakta zsebre az idős asszony,de amondó vagyok,hogy mindenki foglalkozzon a saját dolgával és ne tömje Him Chan fejét hülyeségekkel.
Egész éjszaka dolgoztam a lábamon alig álltam,csak átöltözni mentem haza és reggel 8-kor már úton voltam még egy munkát elintézni.A buszon ülve kicsit elszundítottam,így sajnos túl mentem a megállómon és gyalog kellett visszamennem két megállót,mert időm nem volt,hogy újabb buszra várjak. Annak ellenére,hogy a víztisztítás nem fizet valami jól,muszáj volt bevállalnom mindent,bár nem szerettem,mert féltem a víztől.
- Vajon az öcséim jól vannak? –méláztam el,mert a testvéreim hiányát az elmúlt két napban jobban éreztem,mint valaha.Bár hálát adtam az égenek,hogy nem voltak otthon,mikor anya otthon járt. Talán hirtelen álltam fel a medence széléről,mert a következő pillanatban csak a csobbanást hallottam és éreztem,hogy úgy merülök a víz alá,mint egy tóba dobott kavics. Cselekvőképtelen voltam,csak hagytam,hogy elringasson a víz és behunytam a szemem.Fejemben a víz nehéz súlya nyomta a dobhártyám és a tüdőm levegőért kiálltott,mikor valaki megragadta a kezem,arra sarkallva,hogy ösztönösen felé nyújtsam a kezem.

HIM CHAN POV:

 Egész éjszaka beszélgettünk a srácokkal,bár én inkább csak hallgattam és azokról a dolgokról,amik mostanában történtek velem,mélyen hallgattam. Csak pár órát aludtunk és 9 órakkor már Yong Guk-al reggeliztem. Épp hogy befejeztük Dae Hyun sebesen rohant ki az udvarra. Mögötte Young Jae,aki szintén elviharzott mellettünk lihegve.Jong Up-ot tudtam megállítani és megkérdezni,hogy mi történik.
- Dae Hyun riasztott minket,hogy a medence tisztító beleesett a vízbe és nem jön fel.
Az ijedtségtől hírtelen földbegyökerezett a lábam,de rögtön én is kirohantam,de már csak arra értem ki,hogy Young Jae kisegíti Sunny-t a vízből,Dae Hyun,meg ijedten mászik oda hozzá.
- Sun Hi! Jól vagy?
„Szóval rájött,hogy ki ő és hol találkoztak.” –jutott eszembe a gondolat,de aztán egyre nagyobb feszültség kezdett bennem felgyülemleni.
- Biztos,hogy minden oké? – érintette meg vizes vállát Dae Hyun,mire csak bólogatott ismét.- Beviszlek a kórházba.
- Nem kell… Jól vagyok!
- Nem igaz,hogy veled mindig történik valami! Miért dolgozol olyan helyen,amitől félsz? - A hangnem és a hangsúly kissé ellenségesre sikerült,persze nem így terveztem először,de magam sem értettem,hogy a düh hirtelen honnan jött és miért. Csak nézett fel rám piros szemekkel,majd felállt.
- Nekem muszáj megélnem valamiből,ezért mindent elvállalok,mégha az nem is tetszik.Te tudod a legjobban…
Mellettünk öt szempár kíváncsian pislogott és értetlen fejet vágtak. Néztem őket és nem tudtam megszólalni,nem tudtam nekik mit mondani. Mit mondhattam volna? Hogy Sunny a barátnőm? Ez nem volt igaz… Vagy mondtam volna nekik el az igazat? Túl nehéz volt… nekem…
- Chhh Jellemző rád! Annyira önző vagy! Sajnálom,hogy csalódást okoztam a barátaidnak és nem vagyok elég szép és gazdag áll barátnő.
- Mi? – értetlenkedett Dae Hyun.
- Sajnálom,hogy nem az vagyok,akinek gondoltatok. – hajolt meg Yong Guk és Dae Hyun előtt,majd Dae Hyunra nézve így szólt:
- Köszönöm szépen,ha te nem jössz,nem tudtam volna tenni semmit.
Annyira kellemetlenül éreztem magam egyszerűen nem tudtam senkinek semmit mondani. Fájdalmas tekintettel fordult felém a pillantásában düh és sértettség keveréke volt,azt hiszem majdnem sírt,de nem mutatta ,én mégis éreztem.A többiek értetlenül álltak még mindig a dolgok előtt.
- Igen! Ő elméletben a barátnőm,vagyis csak eljátsza,hogy az,hogy ne kelljen megnősülnöm.- A barátaim valahol az állukat keresték a földön a kijelentésemre és tudtam,hogy nem gondolták volna,hogy ilyen messzire elmegyek anyám miatt.
- Tudod,hogy ez hülye játék,ami csúnyán is végződhet? – lépett el mellettem Dae Hyun és tudtam,hogy igaza van,ahogy azt is,hogy most Sunny után rohant.
- Hyung! Akkor most szereted vagy nem? – borzolta álmosan a haját Zelo.
- Most mondom,hogy csak elméletben a barátnőm,ami annyit jelent,hogy semmi közünk egymáshoz.
- Jó! Jó! Csak kérdeztem…
Egy szó nélkül hagytam ott őket ,bevágódtam a kocsimba és Sunny után mentem. Mérgemben dühösen ütögettem a kormányom.
Sunny egy padon ült Dae Hyunnal és beszélgettek. Egy-két percig talán néztem őket,majd kiszálltam a kocsiból és lassan közeledtem feléjük.
- Sunny! Beszélnünk kell! Gyere.Hazaviszlek!
A vizes lány felnézett rám,majd felállt.
- Köszönöm Dae hyun!
- Nincs mit,majd akkor hívlak!
„Majd hívlak?” Ismétlődött meg bennem a kérdés,majd egy újabb vetődött fel bennem. „ Ilyen jól összebarátkoztak?Kezdem elveszíteni a fonalat…”
- Köszi Dae! Majd beszélünk. – intettem a barátomnak és Sunny-t beérve siettünk a kocsihoz.
- Vizes lesz az ülés…
- Nem érdekes… Csak ülj be. – Én is beültem,bekapcsolatam a biztonsági övem,de a mellettem ülő lány rögtön a lényegre tért.
- Miről kell beszélnünk?
Láttam,hogy ő nem kötötte még be magát,így keresztülnyúltam rajta és szépen a helyére kattintottam a kis csatot.
- Először is,sajnálom… Nem akartam mérges lenni,de aggódtam.Mindig történik veled valami és úgy érzem,ha a közeledben vagyok felelősséggel tartozom érted.
- Nézd Him Chan! Mielőtt nem ismertél ,azelőtt is dolgoztam és történtek velem hasonló bakik,de még élek…
- De teljesen tönkreteszed magad.
- Semmi közöd nincs hozzá végül is.
Kicsit kegyetlennek éreztem ezt a mondatot,de igaza volt.
- Akkor is ideges voltam…
- Tudom,hisz a barátaid ott voltak és kiderült a titkod. Vagy nem ezért voltál feszült?
- Nem! –mondtam határozottan.
- Him Chan,csak valld be magadnak,hogy annak ellenére,hogy nem vagyok az igazi barátnőd szégyellsz és bevallom én is,hogy én is szégyenlem magam.
- Honnan veszed ezt a sok hülyeséget? Annyira túlgondolod a dolgodat a saját komplexusod miatt. Ne strapáld feleslegesen az agyad! – indítottam be ingerülten a motort és pár percig csak ültünk csendben.Ő törte meg.
- Most mit fogsz csinálni? – nézett ki az ablakon én meg őt néztem.
- Mit kellene és miért? Ha arra célzol,hogy a barátaim megtudták,hogy milyen kapcsolatban vagyok veled,akkor az nem érdekel.
- Komolyan nem érdekel? -nézett rám.
- Komolyan! – jelentette ki határozottan. – Ők nem olyanok,akik elítélnének bárkit is.
- Végül is hamarosan mindennek vége és az életünk visszaáll a rendes kerékvágásba. Mindenki megy oda,ahová való.
Ez a mondat elgondolkodtatott,az elmúlt hetekben valahogy megszoktam,hogy minden nap látom és természetesnek vettem az egészet. Vajon ha ennek vége,akkor találkozunk még?

14. fejezet Miért nem tudok rólad semmit?

Him Chan Pov:


Addig öleltem Sunny-t míg meg nem nyugodott. Borzasztóan sírt és már teljesen kimerült. Nem tudtam,hogy mit tehetnék,csak azt tudtam,hogy oda vissza nem vihetem,végül a szobámban kötött ki és az ágyamban aludt el. A gondolataim nem hagytak aludni,így csak az ágynak vetettem a hátam és néztem a sötétbe beszűrődő hold fényét. Néha-néha felpillantottam a mélyen alvó lányra a hátam mögött ,tudtam,hogy valami nincs rendben,az ember csak úgy nem akad ki ennyire ,ha semmi baja… Annyira zavart,hogy nem tudok róla semmit,nem tudtam,hogy közeledhetek-e felé,vagyunk-e olyan viszonyban,hogy a magánéletéről kérdezzek? Teljesen elveszítem a fonalat és nem értem,hogy mi is folyik körülöttem,csak sodródom az árral és azt érzem minden nap,hogy tudnom kell,hogy mi van vele. Talán a bűntudat miatt,hogy belerángattam a kis játékomba… Gondolatmenetemből a mocorgása zökkentett ki. Felült.
- Jól vagy? – A félhomályban láttam,hogy beletúr a hajába.
- Him Chan? Hol vagyok?
- A szobámban. Ne aggódj,aludj nyugodtan én el leszek itt a földön.
Bár az ágyam széles volt,nem akartam egyikünknek sem kellemetlenséget okozni,vagy hogy reggel lerugdossanak az ágyról.
- Feküdj le a másik oldalra,nem ülhetsz egész éjszaka a földön.
- Megleszek itt…
- Nincs kedvem,sem erőm veled vitatkozni! Feküdj le!
Megkerültem az ágyat és szép lassan vízszintbe helyeztem magam. Sunny szemei csillogtak a szürkületben.
- Nem tudsz aludni?
- Nem igazán… Kicsit össze vagyok zavarodva,azt sem tudom,hogy kerültem ide… Sajnálom,hogy hülyén viselkedtem.
- Nagyon megijedtem bevallom,nem tudtam,sőt,még most sem tudom,hogy mi a baj…
- Ez egy hosszú történet,mindenesetre mindent köszönök.
Tudtam,hogy ezzel az egy mondatával,azt akarja mondani,hogy nem akar róla beszélni és nem is kérdeztem többet.
- Jó éjt. –súgta,majd elfordult és hamarosan újra álomba szenderült. Nehezen,de nekem is sikerült elaludnom és mikor hajnali 5-kor felkeltem Sunny keze lágyan fogta az enyémet. Hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem lepődtem meg a szituáción.
Csak most vettem észre,hogy milyen apró keze van,ami nagyon hidegnek tűnt. Bezártam a markom ezzel melegítve Sunny kezeit. A pulzusom megemelkedett és idő kellett,mire megszoktam a közelségét. Már kezdett szép lassan kitisztulni a tegnap este történtek is. Rájöttem,hogy nem viccelt akkor,mikor azt mondta,hogy leütött egy pasit. Az ártatlannak tűnő lány,nem ártatlan, én ezt nagyon is jól tudtam,csak nem fért a fejembe,hogy egy ilyen kis teremtés,hogy lehet ennyire harcias. Elmosolyodtam a gondolattól,s az álom újra magába akart szippantani,de már nem tudtam olyan mélyen aludni,mint azelőtt, így észrevettem,mikor az keze kicsúszott az enyém közül,amit még idejében elkaptam.
- Hová mész?
- Hamarosan mennem kell dolgozni.
- Az baj.
- Miért? – nézett le rám,mert időközben már felállt az ágyról.
- Azért,mert Cho Hee-n kívül senki nem tudja,hogy itt vagy.
- Mi? Mégis hogy fogok kimenni? Az ablakon távozom,mint Superman?
- A toronyba van zárva Rapunzel. – vigyorogtam.
- Kac-Kac Marha vicces vagy Him Chan,csak én nem nevetek így kora reggel.
- Neked minden egyes reggeled morgással kezdődik? Annyira fárasztó… Egyébként meg majd kiszökünk. De azt kell csinálnod,amit én mondok! Nem magán akciózol! –mutattam rá ,majd mikor bólintott kikeltem az ágyból és az ajtóhoz mentem. Ahogy kiléptem csak Cho Hee volt a folyosón.
- Menj vissza! Jön anya! – toltam vissza a fejét az ajtón,majd rácsuktam.
- Jó reggelt! Minden rendben van?
- Jó reggelt! A lehető legnagyobb rendben! –vigyorogtam. – Mi lesz a reggeli? –suttogtam.
- Mit szeretnél?
- Valami finomat!
- Intézkedem. - lépett el mellettem mosolyogva.
- Remek! –néztem én meg utána,majd kinyitottam az ajtót. - Oké,jöhetsz tiszta a terep. Törpejárásban végigmegyünk a folyosón,a végén le a lépcsőn,át a nappalin és ki az udvarra. Fedezlek hátulról.
Szép lassan araszolt előttem én meg jóval mögötte sétáltam nevetve. Nem tudtam sokáig visszatartani hangos hahotázásom.
- Most mi bajod van?
- Nincs is itthon anya. – nevettem,de mikor felállt és az arcomat bámulta gyorsan komolyra vettem a figurát.
- Ezek szerint csak szívattál?
- Körülbelül,mióta felkeltél…
- Te… Him Chan! Emlékszel a tegnapelőtt estére? – két rosszindulatú dudor keletkezett az oldalán,ahogy csípőre tette mindkét kezét. Ez a legrosszabb dolog,ami a nőkön pillanatok alatt kialakul. Bevillant,a jobb egyenes,amit jó barátom kapott,így gyorsan az orromhoz kaptam a kezem.
- Még egy ilyen és plasztikai műtétet hajtok végre az arcodon.
- Húúú de kemény már valaki. Egyébként is neked lehet szívatni nekem meg nem? Igazságtalan…
- Tudod te milyen gyerekes vagy most?
- bagoly mondja verébnek…
Nem akartam én felidegesíteni,csak elterelni a gondolatait,de akkor és ott rájöttem,hogy vigasztalásban ritka rossz képességeim vannak…
- Halmoni! – lepődött meg Sunny.
- Oopsss! Anya nincs itthon,de a nagyi igen…
- Felébredtetek?- kimeresztett szemekkel néztünk egymásra Sunny-val és azt hiszem mindkettőnk arca ugyanolyan vörös volt.
- Halmoni,az nem úgy volt,ahogy te gondolod… - kezdtem el tiltakozni.
- Öreg asszony nem vén asszony…
- Mondom,hogy nem! –álltam ki határozottan.
- Istenem… Mikor fogod megtanulni,hogy miről kellemetlen beszélgetni és miről nem az?
- Most épp erről nem,mert a semmiről beszélgetünk…
- Mit mondogattam neked kicsi korod óta?
- Hogy tegyem mindig azt,amit szeretnék,csak ne derüljön ki,de ezt most te érted félre.
- Nem az anyád vagyok,ez az egy szerencséd van,hogy haladok a korral. Még most is fiatal és gyönyörű vagyok.
- Ugye kedvesem? –nézett Sunny-ra,aki azt sem tudta hogy hová nézzen,vagy mit mondjon.
- Halmoni nagyon jól tartja magát és fiatal,de kérem ne értse félre a helyzetet. - a nagyi teli torokból kezdett el nevetni,szerintem már azt gondolta,hogy a nagy mentegetőzés túl átlátszó és inkább alátámasztottuk a gondolatát,mint megcáfoltuk. Utólag belegondolva lehet jobb lett volna,ha semmit nem mondunk.
- Aranyosak vagytok együtt. Alig várom,hogy lássalak fehér ruhában kedves. –nézett Sunny-ra,majd megpaskolta a vállam és otthagyott minket. Sunny a kezdeti sokk után agresszivitásból bokán rúgott.
- Auuu Nem csináltam semmit,miért szadizol?
- Hogy fogok így a szemébe nézni? Mit gondol rólam? Ahh Jinja… nem érek erre rá,majd később beszélünk… -hagyott ott a fájós bokámmal együtt.

SUN HI POV:


Gyorsan hazaszaladtam átöltözni,s a legnagyobb meglepetésemre,olyat tapasztaltam,amire nem számítottam. A lakásban rend volt és tisztaság. Tudtam,hogy Him Chan gondoskodott arról,hogy eltűntesse mindannak a nyomát,ami tegnap történt. Hálás voltam érte,de a lelkem még ugyanúgy fájt. Gyerekkorom legszebb éveit nem fogom elfelejteni. Egészen 10 éves koromig normális családban éltem egy normális apával,aki a családjának és a munkájának élt,aztán minden varász ütésre megváltozott.

A munka ma is fárasztó volt,s mint kiderült összesen 2 órám van a két műszakom között. A szupermarketben este érkezik áru,amit éjszaka ki kell pakolnom. Persze nem keveset fizetnek az éjszakai munkáért,ezért is vállaltam el…
Amint végeztem az egyikkel,leszaladtam a piacra gyönyörű szép virágpalántákat vásárolni. Több mint 10 cseréppel vettem és fáradtan kullogtam haza egy újabb ruhacserére.
Ahol én lakom,ott nincs nagy forgalom,a szomszédok pásztázzák a terepet a nap 24 órájában és mindenről tudnak,ami körülöttünk zajlik,legalábbis én így gondoltam és bár bizonyítékom az nem volt rá,de valószínűleg így is volt. A házam előtt ismét Mr. Kang várt rám,de nem volt kedvem vele társalogni,s mint aki észre sem vette elmentem mellette. Elkapta a karom ,ami rettenetesen fájt így ösztönből,de megdobtam egy cseréppel. Életem lehet legfelelőtlenebb döntése volt,mert a következő pillanatban már éreztem az arcomon a csapódást és hogy a számat elönti a vérem vasas íze. Nem adtam meg neki,azt az örömöt,hogy sírni lásson,így visszanyeltem az utolsó csepp könnyemet is.
- Mondtam,hogy ne bőszíts fel! Hol van? – söpörte le a méregzöld zakójáról a földet.
- Nem tudom!
- Tudom,hogy volt itt.
- Nem találkoztam vele…
- Hamarosan eljövök a pénzért! Addig is vigyázz magadra. –tudtam,hogy utolsó szavaival azt kívánja,hogy amint megadom a tartozást, azt sem fogja bánni,ha kitöröm a nyakam. Felkapartam a földről szerencsétlen kis virágot és bevittem a házba. Átöltöztem egy kis rövidnadrágba és pólóba,majd ahogy a tükörbe néztem látszott,hogy picit feldagadt a szám,de külső seb nem volt rajtam,talán egy pici a szám sarkában. Elindultam HimChan-ékhoz,de útközben kitört belőlem a zokogás. Leültem egy kis padra és kisírtam magam,majd összeszedtem minden erőmet,s mire a házhoz értem,nyoma sem volt semmi lehangoltságnak.

HIM CHAN POV: Alig hogy hazaértem Cho Hee szólt,hogy Sunny a kertben van. Valóban ott volt,csak a kis lugasban szorgoskodott. Nem értettem,hogy mit csinál,de ahogy közelebb mentem,láttam,hogy a kis kertet szépítgeti.
- Te mit csinálsz? – rám sem nézett úgy szólt hozzám:
- Megcsinálom a kiskertet,hogy a nagymamád mosolyogjon.
Még csak a kiskert volt kiásva és kigazolva,de már jobb hangulata volt a kis titkos helyünknek a nagyival.
- Segítek! – tűrtem fel a felsőm ujját.
- Remek! Akkor vidd be a virágot a garázsba,mert a többire ma már nem lesz időm. Mennem kell dolgozni. - állt fel és lesöpörte a térdét.
- Várj!
- Sietnem kell!
- Ki volt az,aki miatt tegnap kiakadtál?
- Fontos ez? – lépett el mellettem,de én azt hiszem kicsit erősebben fogtam meg a karját,mint kellett volna. Felszisszent.
- Az anyám volt! Most boldog vagy? – rángatta ki mérgesen a kezét és a másikkal fogva otthagyott. Borzasztóan éreztem magam. Annak ellenére,hogy találkozóm lett volna a fiúkkal,elmentem Sunny-hoz,mert zavart a viselkedésem és szerettem volna tőle elnézést kérni,de nem nyitott ajtót.
- Fiatalember! A kislány nincs itthon. Körülbelül másfél órája ment el. De olyan furcsa volt a mai napon,egy férfival dulakodott,s bár nem láttam rendesen a bokortól,de azt hiszem,hogy a férfi megütötte.
- Mi? –kaptam fel ijedten a fejem. –Mit látott Ahjumma?
- Csak annyit,amit elmondtam,semmi többet. Sűrűn látom magát errefelé. Maga a barátja? Elég gazdagnak néz ki.
- Nem,nem vagyok a barátja…
- Akkor maga is behajtó?
A gondolataim,már nem tudtam irányítani,csak bambultam és rengeteg kérdés vetődött fel bennem.
„Behajtók üldözik? Ezért vállalta el a színészkedést? Vajon mikor megfogtam a karját én is fájdalmat okoztam neki?”
- Fiatalember! Nem veszi fel a telefonját?
- Ahh…- nyúltam a farmerzsebembe és elővettem a telefonom,amit nem is hallottam,hogy csörög.
- Köszönöm Ahjumma! Vigyázzon magára. – gyorsan a kocsihoz rohantam és felkaptam a telefont.
- Hamarosan ott leszek. – S nem telt bele 10 perc már Jong Up kocsijában ültem és bámultam ki az ablakon.

13. fejezet A nyaralásunk vége...

Halvány emlékeim voltak a tegnap estéről,mintha kiesett volna egy nap. Az ágyam szélén,fejemet fogva ültem és meredten néztem a lábam,azon gondolkodva,hogy mi is volt tegnap. Csak arra emlékeztem,hogy elmentünk szórakozni és hogy jófajta tequila volt az italunk egy lányra meg Sunny-ra és egy csókra… Hirtelen kaptam fel a fejem és szemeim olyan tágra nyíltak,hogy azt hittem helyben össze kell szednem őket.
- Megcsókoltam? Álmodtam? OMO! –pattantam fel idegesen és összeborzoltam amúgy is széttúrt hajam. – Hogy lehetek ilyen hülye? Lehet,hogy tényleg megcsókoltam? Ahhh… Tényleg hülye vagyok. - sétáltam el-vissza.- Többet tuti nem iszom! –kezdtem hisztis csaj szindrómába átcsapni. –Nyugi!- nyugtattam magam és az idegesség sóhajtozva akadt ki belőlem , csípőre tett kézzel a mennyezet felé emeltem fejem és koncentráltam volna,de nem ment tiszta hülyének éreztem magam és újra borzolni kezdtem a hajam kifelé indulva a konyhába egy pohár tejért.
- Yo! – kiabált rám Cha Bum az asztaltól,kissé meglepett,észre sem vettem,hogy ott ülnek és csak bambultak rám.
- Mi van?
- Aj-Aj! Valaki bal lábbal kelt.
- Ilyen fejjel nekem sem lenne jó kedvem… -Cha Bum elnevette magát én meg nem értettem,hogy mi van,így feltettem magamban a kérdést. „Ezek most rajtam röhögnek?” A válasz igen,már én is láttam a fejem az egyik tálcára pillantva.
- Te jó Isten! Hol a francban voltam tegnap,hogy így nézek ki?
- Énekeltünk,te felszedtél egy csajt én meg leütöttem egy pasit.
- Mi??? –kérdeztük egyszerre Cha Bum-al.
- Te felszedtél valakit Sunny mellett?
- Az nem lehet…- nevettem el magam,de Sunny ahogy rámnézett nem volt semmi jóval kecsegtető,majd Cha Bum-ra nézett és vigyorgott.
- Csak vicceltem.
- Jól elvoltatok tegnap?
- Ühmm… jól éreztük magunkat.
- Nem tudom,nem emlékszem semmire. –kortyoltam bele a tejembe.
- Jobb is…- mondta Sunny.
- Csináltam valamit? – hajoltam rá az asztalra.
- Ani! –súgta miközben ő is ráhajolt kicsit az asztalra.
- Akkor jó. –ültem vissza a helyemre. Cha Bum csak az orra alatt mosolygott. - Mit bazsalyogsz?
- Én? Semmit! Csak maradjatok mindig ilyen szerelmesek. - Én zavarba jöttem Sunny meg hangosan felnevetett,se én se Cha Bum nem értette,hogy mit nevet.
- Sajnálom,csak eszembe jutott valami…
- Melyik járattal mentek srácok?
- 11 órással.
- Akkor én megyek is és hagylak titeket készülődni. Ha anyád kérdezi jól felügyeltelek titeket és azt mondom,hogy nem csináltatok semmi rosszat.
- Nem is csináltunk semmi rosszat…

- Ahha… Na sziasztok –lépett ki az ajtón integetve,s mikor elment Sunny magaelé vett egy fél dinnyét egy kanállal és enni kezdett. 10 perc múlva semmi nem volt belőle, csodálkozva néztem a székben elnyújtózkodó lányt,aki a hasát paskolgatta lágyan.
- Ahhh de jól laktam.
- Nem csodálom… nevettem,majd elővettem én is egy kis ennivalót,abból,amit ChaBum hozott és megreggeliztem. Elvonultam a szobámba rendbetettem a fejem,lezuhanyoztam és összepakoltam. 2 óráig ki sem jöttem a szobámból.
- kopp-kopp –nyitottam be Sunny szobájába,aki majdnem fellökött úgy rohant ki az ajtón egyenesen a fürdőig. Meglepettségemben csak pislogtam míg ki nem jött az ajtón.
- Uhhh de megkönnyebbültem.
- Ahha veszem észre,de kész vagy? –néztem le rá.
- Igeeen! –fintorgott,majd bement a csomagjáért és könnyes búcsút vettünk rövid nyaralásunktól.
A taxiban Sunny feszülten mozgott mellettem.
- Mi a baj?
- Ahhh semmi… - mondta,de láttam az arcán,hogy valami nagyon nincs rendben. Kis idő múlva szólat meg:
- Him Chan…
- Hmmm? –vártam,hogy folytassa,de nagyon nehezen ment neki.
- Nekem…
- Neked?
- Nekem sürgősen ki kell mennem a mosdóba.
Fejemet fogva,lehangoltan szóltam a sofőrnek:
- Ajusshi kérem siessen. – Amint megállt a taxi,Sunny csomagjait hátrahagyva rohant be a reptérre,én meg cipelhettem a két bőröndöt és a két táskát. Több cuccal megyünk haza. Remek.
A járat utasait már szólították,de én még mindig a női mosdó előtt álltam Sunny-ra várva. Tiszta ideg voltam,s mikor kijött a vállamra vágtam a két táskát,kézen ragadtam és futásnak eredtem vele.
- Várjanak! Várjanak! – kiabáltam még pont időben. Amikor leültem igazán megkönnyebbültem.
- Én biztos beteg leszek miattad. Minek ettél annyi dinnyét? – mondtam mérgesen. - Ahhh jinja…
- Most mit húzod fel magad?
- Majdnem lekéstük a járatot! Amint leszállunk várni fognak ránk és jelenésünk van Mrs. Kim-nél. Érted?
- Ehh? – visított fel,mire mindenki minket bámult a gépen. Már csak az arcom eltakarva sóhajtoztam.


A gép sikeresen leszállt,s sikeresen haza is értünk.
- Hazaértetek? Nem volt semmi probléma? – jött felénk anyám.
- Semmi Mrs. Kim.
- Ennek örülök. Sun Hi,beszélni szeretnék Him Chan-nal megkérhetlek rá,hogy kettesben beszéljünk?Addig Cho Hee vezesd ki a kertbe.
- Rendben asszonyom.

SUN HI POV: A hátsó kert gyönyörűen zöldelt az örökzöldektől. De szinte egy virágot sem lehetett látni. Csak egy kis borostyánnal felfuttatott sűrű lugas volt ott egy boltíves bejárattal. A közepén egy kopár kör alakú kert,amit kör alakú pad vett körül.
- Te ki vagy? –érkezett a hang a hátam mögül,ahogy beléptem.
- Omo! - ugrottam ijedtemben egy nagyot ,majd rögtön a hang gazdájára néztem,aki egy idős asszony volt.Ősz haja szorosan a tarkójához volt kontyba kötve. Botjára támaszkodott és engem figyelt. Mit mondhattam volna?
- Én csak… kezdtem el dadogni,de szerencsére ő folytatta tovább a beszélgetést.
- Te vagy Lee Sun Hi? – állt fel nehézkes mozgással és felém indult.
- I-i-igen!
- Örülök,hogy megismertem az unokám szívének választottját.
„Unoka? Szíve választottja…? Akkor Ő lenne Him Chan nagymamája?” A fejemben pillanatok alatt kérdések tömkelege futott végig. Még mindig meg voltam lepve a semmiből érkező idős hölgytől,de udvariasan üdvözöltem.
- Kérem,üljön le,látom ,hogy fáj a lába.
- Nem fáj az,csak kicsit berozsdásodott. –jót mosolyogtam és tudtam,hogy a hölgynek jó humor érzéke van. Hosszú percekig ültünk néma csendben,ami kezdett kissé kínossá válni.
- Halmoni ! Kérdezhetek valamit?
- Kérdezz csak.
- Észrevettem,hogy sem itt,sem ebben a kiskertben nincsenek virágok. Miért?
- A menyem nem szereti a virágokat. Én nagyon szeretem őket,de nekem már nincs erőm,hogy feldíszítsem ezt a kis kertet.
- Miért nem mondja az alkalmazottaknak?
- Ahh. nem-nem! Nekik semmi szépérzékük nincs… Ide nem jöhet alkalmazott,ez az unokám és az én titkos helyünk.
- Sunny!? –hallottam közelről HimChan hangját és már meg is jelent.
-Halmoni! –ölelte meg a nagymamáját és puszit nyomott az arcára. Jobban megnézve nagyon hasonlítottak egymásra.
- Sun Hi igazán bájos Him Chan! Nagyon szép és jólelkű. Azt hiszem jól választottál. Most már csak ne szúrd el a makacsságoddal.
- Nem is vagyok makacs!
- Igaz,hogy néha szörnyű természete van? –nézett rám asz idős hölgy.
- Igen Halmoni! –nevettem az orrom alatt.
- HEJ! Ez nem ér,ketten egy ellen. Úgy látszik kevés a férfi ebben a házban.
- Miért kisfiam?Vannak?
- Ez fájt Halmoni… - kapott a mellkasához,mi meg csak nevettünk.

Him Chan hazavitt,bár nyugodtan hazaküldhetett volna taxival,de azt hiszem hiányzott neki az autója.
- Nagyon jól éreztem magam. A nagymamád nagyon aranyos és vicces.
- Ühüm. –állította le a motort.
- Mrs Kim mondott valamit?
- Semmi érdekeset. Azt hiszem picit furcsa volt,de aggodalomra semmi ok… Nem azt mondtad,hogy senki nincs otthon nálatok? –mutatott el a vállam mellett.
- De… Miért? –néztem hátra. Az ajtó nyitva volt a lámpa égett. Gyorsan kipattantam a kocsiból._ Köszi a fuvart,majd beszélünk. - csaptam rá idegesen az ajtót és rohantam a házhoz,de az ajtóban megtorpantam. A szívem vadul dobogott és féltem.
- Talán a szeretőd vár rád? –szólt közelről Him Chan,amivel annyira megijesztett,hogy a szemem megtelt könnyel és félelemmel.
- Mi a baj? –már ő is ideges volt,de én csak némán ráztam a fejem. Elindult befelé,de elkaptam a pólóját.
- Ne menj be! Nem tudom,hogy ki van bent… - elvette a kezem és szép lassan leengedte. Annyira menőnek láttam abban a pillanatban,de nagyon féltem s alig vártam,hogy visszaérjen.
- Nincs bent senki,de van egy kis probléma…
Amikor bementem, a házban minden szét volt dobálva,mintha tornádó pusztított volna a lakásban. A TV-men egy piros cetli volt „Értsd meg. Sajnálom” írással rajta,amiből rájöttem,hogy ki csinálta. A szekrényhez mentem a sok szétdobált iraton és párnán keresztül,de nem volt benne a számomra legfontosabb dolog. Két gyűrű ,ami a nagyszüleim szerelmét jelképezte. Mérges voltam és alig kaptam levegőt a dühömtől. Szememben rengeteg könny gyűlt össze,megfordultam és futni kezdtem. Addig futottam,amíg nem értem el azt a helyet,ahol régen az a személy lakott,akire dühös voltam. Egy lepukkant régi lakónegyed volt ,aminek az ablakát már ezerszer betörtem dühömben. Most is felkaptam egy marék kavicsot és dobálni kezdtem.
- UTÁLLAK! –ordítottam a graffitizett épületnek és tovább dobáltam. Valaki hátulról átkarolt megakadályozva ezzel,hogy tovább dobáljam.
- Sunny… - ölelt szorosan,míg én próbáltam kiszabadulni. Szilárdan tartott,nem engedett el,éreztem Him Chan leheletét a nyakamon… Elvesztettem a fejem,s akkor rettenetesen fájt a szívem…